Vágólapra másolva!
Hiába az ismertség és a hatalmas rajongótábor, Sebastian Vettel úgy véli, az autóversenyzők nem sztárok. Lando Norris egyetértett vele, és hangsúlyozta, ők ugyanolyan emberek, mint mások, csak jobban tudnak vezetni az átlagnál.

A Forma-1 az autósport csúcsát jelenti, ennélfogva a mezőny tagjai akkor is jelentős ismertségre tesznek szert, ha nem érnek el számottevő eredményt a sportágban. A legsikeresebb versenyzők pedig hatalmas rajongótáborral rendelkeznek, és sokan bizonyára sztárként gondolnak rájuk.

Vettel saját magát és kollégáit sem tartja sztárnak Forrás: Motorsport Images/Charles Coates

Sebastian Vettel azonban másképp vélekedik. A futamhétvégét megelőző sajtótájékoztatón a gyerekek rendszeresen lehetőséget kapnak, hogy kérdezzenek a pilótáktól, és ez nem volt másképp a Katari Nagydíj előtt sem. Egy fiatal szurkoló afelől érdeklődött, hogy mi miatt kezdtek el hinni abban, hogy ekkora sztár lehet belőlük, de a négyszeres világbajnok nem értett egyet a megfogalmazással.

Olyan sztár, mint amilyenek mi vagyunk? Nem tudom, én egyáltalán nem tartom magam sztárnak

– válaszolt az Aston Martin pilótája. – Nem hiszem, hogy az autóversenyzők sztárok lennének. Szerintem azok vagyunk, amik: autóversenyzők. Nagyon fiatalon szerettem bele a sportágba, és a mai napig imádom. Úgy vélem, engem ez vezérel, más nem igazán. Persze sok szép dolgot tapasztaltam meg a munkámon vagy az effajta életmódon keresztül, de leginkább a versenyzésbe szerettem bele.”

Vettellel bizonyára sokan vitatkoznának, de abból a szempontból hiteles a kijelentése, hogy ő nem viselkedik tipikus sztárként, és a magánéletét nem osztja meg a nyilvánossággal. Az sem megszokott a mai hírességektől, hogy nincsenek fent a közösségi platformokon, márpedig a német versenyző a mai napig nem regisztrált egyik felületre sem.

A mellette ülő Lando Norris ezen a területen sokáig gyökeresen eltérő módon viselkedett:

a McLaren pilótája tavaly még rengeteg időt töltött a Twitchen, mára viszont változtatott szokásain. A streameléshez hosszú kihagyás után az előző hónapban tért vissza, a többi fiókját pedig általában nem ő kezeli. A McLaren pilótája egyetértett Vettel szavaival.

Az évek során sokat változó Norris egyetértett Vettel szavaival Forrás: Motorsport Images/Steven Tee

Szerintem helyes volt, amit Seb mondott – kezdte. – Mi csak versenyzőnek, normális embernek látjuk magunkat, aki azért van itt, hogy élvezze, amit csinál. Ahogyan Seb is mondta, egyszerűen azért foglalkozunk ezzel, amióta elkezdtük, mert imádjuk. Nem azért, hogy sztárnak tekintsenek minket, vagy többnek [mint amik vagyunk]. Mások, akik néznek minket, talán annak tartanak, de reálisan belegondolva mi is ugyanolyanok vagyunk. Csupán egy kicsit jobban tudunk autót vezetni, mint ők.”