Vágólapra másolva!
Sipos Patrik révén immáron van magyar pontszerzője az F1 Esports Pro Series idei szezonjának, miután az Alpine újonca remek időmérőt követően a 8. helyen zárt Zandvoortban. Bereznay Dániel viszont ezúttal sem tudott az első tízben végezni.

Újabb három futammal folytatódott az F1 Esports Pro Series, vagyis a Forma-1 virtuális bajnoksága. A magyarok az első és a második héten sem tudtak pontot szerezni, ami elsősorban Bereznay Dániel esetében számított meglepetésnek, hiszen Sipos Patrik először van ott a mezőnyben.

Mindkét magyar az első pontokért szállt harcba az F1 Esports Pro Series harmadik fordulójában Fotó: Csudai Sándor - Origo

Szerdán Portimaóban és Zandvoortban csaptak össze a mezőny tagjai. Portugáliában honfitársaink közül csak Bereznay kapott lehetőséget, ám a McLaren pilótája csupán a 13. helyet tudta megszerezni az időmérőn. Hollandiában változott a helyzet: az ötszörös futamgyőztes helyett ismét Josh Idowu ülhetett be a virtuális volán mögé, az Alpine viszont Nicolas Longuet-t Siposra cserélte.

Utóbbi meg is hálálta a bizalmat, hiszen a 4. pozícióba kvalifikálta magát.

Bereznay a közepes keverékeken kezdte meg a portimaói futamot. A rajt nem igazán sikerült neki, Filip Prešnajder meg is előzte őt, és egy pillanatra Matthijs van Erven is előtte volt. A holland versenyző támadását végül sikerült visszavernie, sőt, az első körben egy pillanatra kétszer is a szlovák pilóta előtt volt, egy körrel később viszont már Álvaro Carretónnal szemben vesztett pozíciót. Igaz, a 3. körben vissza tudta előzni a Williams versenyzőjét, így a 14. helyen autózott, amikor megkezdődtek a bokszkiállások.

Bereznay a 23 körös viadal 9. körében ment ki kereket cserélni, és ezalatt Carretónnal szemben ismét pozíciót bukott, de később ezt visszavette tőle, viszont a spanyol pilóta csapattársa, Michael Romanidis elment mellette. Mindezek ellenére a kiállások után is maradt a 14., mert Prešnajder rengeteg időt vesztett a bokszban.

Az utolsó körök nem sikerültek jól Bereznaynak, ugyanis előbb a jóval frissebb gumikkal rendelkező Marcel Kiefer, majd Simon Weigang is maga mögé utasította,

és nagyjából ugyanekkor egy 3 másodperces büntetést is összeszedett, mivel többször is szabálytalanul hagyta el a pályát. Az utolsó körben azonban az Alfa Romeo versenyzője, valamint Brendon Leigh is visszaesett mögé, így mégis a 14. helyen ért célba, és Sebastian Job 5 másodperces szankciójának köszönhetően hivatalosan is itt zárta a futamot.

Bereznaynak Portimaóban sem jött össze a pontszerzés Fotó: Csudai Sándor - Origo

A futamot Lucas Blakeley nyerte, aki ezzel átvette a vezetést az összetettben a címvédő Jarno Opmeertől. A brit pilóta közel 2 másodperccel verte meg a 2. Frederik Rasmussent, ami jelentős különbségnek számít. A virtuális dobogó harmadik fokára Fabrizio Donoso állhatott fel.

Sipos a lágy gumikon kezdte meg a zandvoorti futamot, és ennek köszönhetően lerajtolta a közepeseken induló Blakeley-t. Néhányan kifejezetten hamar, már a 25 körös verseny 3. körében kiálltak, de az Alpine versenyzője csak a 7. körben ment ki, amikor már csak ő volt a piros oldalfalú abroncsokon.

Ehhez képest jónak mondható, hogy mindössze Daniel Morenóval szemben bukott pozíciót.

Sőt, nem sok híja volt, hogy Bari Boroumand elé érjen vissza, de ez nem jött össze, ráadásul két körrel később az addigra már a lágyakra váltó és közvetlenül mögé visszatérő Blakeley is megelőzte. Egészen a 20. körig Sipos maradt ebben a pozícióban, de a vége neki is rosszul jött ki. Előbb David Tonizza utasította maga mögé, az utolsó körben pedig Opmeer és Joni Törmälä is elment mellette, így a 8. pozícióban ért célba. Ezzel pályafutása során először zárt pontszerző helyen, és a magyarok közül ő az első, aki az első tízben tudott végezni az idei szezonban.

„Érdekes este volt – értékelt Sipos a leintés után. – Az időmérőn nagyon jól éreztem magam, amit szerintem önök is láthattak. Nagyon boldog vagyok a teljesítmény miatt, [bár] a verseny eléggé balszerencsésen alakult, de így is [megvannak] az első pontok. Ez volt a harmadik futamom, szóval elégedettnek kell lennem.”

Sipos (balra) megszerezte első pontjait, és csütörtökön is lehetőséget kapott

A győzelemért érdekes csata zajlott: Blakeley a friss lágyakon támadott, de Sipos után csak Boroumandot tudta megelőzni, Morenót és Rasmussent már nem. Utóbbi viszont a 18. kör végén úgy döntött, hogy szándékosan feladja a vezetést, bízva abban, hogy a DRS segítségével vissza tudja majd venni azt.

Ez azonban nem jött be neki, így a Mercedes versenyzője nyert a Red Bull és az Aston Martin pilótája előtt.

Csütörtökön az austini pálya virtuális változatán rendeztek futamot. Bereznay visszaülhetett, míg Sipos újból esélyt kapott, ezúttal Donoso helyén. Az időmérőn azonban egyiküknek sem jött ki a lépés: az Alpine pilótája a 15., míg a McLarené a 18. helyre kvalifikált. Utóbbit borzasztóan dühítette, hogy nem jutott tovább a Q2-be.

Bereznay a lágyakon, Sipos a közepeseken indult, aminek meg is lett az eredménye. A McLaren pilótája feljött a 13. helyre, míg az Alpine versenyzője visszaesett a 19. pozícióba. Bereznay a gumielőnyének köszönhetően tovább javított, és a 20 körös viadal 7. körében a 9. helyen állt ki kereket cserélni.

Miután Bereznay visszajött, Job megelőzte, és közvetlenül Sipos előtt találta magát, aki már két körrel korábban váltott. Nem sokkal később a kevésbé tapasztalt magyar versenyző elment honfitársa mellett, Törmälä pedig mindkettejüket maga mögé utasította. Így, miután mindenki teljesítette a kiállását, a 11., illetve a 12. pozícióban haladtak.

Ezt követően azonban nem volt esélyük a frissebb abroncsokkal rendelkező riválisok ellen, és a 15. körben mindketten három pozíciót vesztettek.

Két körrel később Sipos ismét kereket cserélt, vélhetően azért, hogy megfussa a leggyorsabb kört, de nem járt sikerrel, ráadásul egy büntetést is összeszedett, bár ez a végén nem számított, mivel így is, úgy is a 16. helyen zárt. Bereznayt szintén szankcionálták, aminek következtében a 14. helyett a 15. pozícióban fejezte be a viadalt.

Bereznay a 15. lett egyik kedvenc pályáján Fotó: Csudai Sándor - Origo

Az élmezőnyben ismét elképesztően szoros volt a csata. Az utolsó kört Longuet kezdte meg az élen, de a hátsó egyenes előtt maga elé engedte Opmeert és Rasmussent, abban bízva, hogy ott vissza tudja előzni őket. A számítása rossznak bizonyult, így a holland pilóta nyert a dán és a francia előtt.

Opmeer ezzel visszavette a vezetést, ám a bajnokság hihetetlenül kiélezett,

hiszen Blakeley 5, Rasmussen 8 ponttal marad el tőle. 4 egységével Sipos a 17. helyet foglalja el a tabellán, Bereznaynak pedig továbbra sincs pontja. A csapatoknál a Mercedes 23 ponttal vezet a Red Bull előtt.

Az egyéni pontverseny állása kilenc futam után

Helyezés

Versenyző

Pont

1.

Jarno Opmeer

140

2.

Lucas Blakeley

135

3.

Frederik Rasmussen

132

4.

Daniel Moreno

82

5.

Bari Boroumand

80

6.

Marcel Kiefer

67

7.

Nicolas Longuet

57

8.

David Tonizza

56

9.

Fabrizio Donoso

46

10.

Álvaro Carretón

28

11.

Brendon Leigh

22

12.

Joni Törmälä

20

13.

Sebastian Job

17

14.

Daniele Haddad

9

15.

Simon Weigang

8

16.

Michael Romanidis

6

17.

Sipos Patrik

4
18.

Filip Prešnajder

1

A csapatok közötti bajnokság állása

Helyezés

Csapat

Pont

1.

Mercedes

222

2.

Red Bull

199

3.

Aston Martin

144

4.

Alpine

107

5.

McLaren

80

6.

Ferrari

78

7.

Alpha Tauri

37

8.

Williams

34

9.

Alfa Romeo

9

10.

Haas

0