Társoldalunk:

A McLaren szerint az F1-es élcsapatok túlzásba vitték a sárdobálást

2021.11.25. 20:21

A McLaren F1-es csapatfőnöke, Andreas Seidl szerint jót tesz a felhajtásnak, hogy a Red Bull és a Mercedes vezetői nyilatkozatháborút is vívnak, de nem hiszi, hogy ők is részt vennének ebben.

Folyamatossá vált az F1-es élcsapatok képviselői között a sárdobálás, a Red Bull és a Mercedes vezetői is rendszeresen bírálják egymást a médiában, így a két istálló küzdelme a pályákon és a sportfelügyelők meghallgatásain túl a nyilvánosságra is kiterjed. Andreas Seidl, a McLaren csapatfőnöke megérti, hogy nagy a tét, de úgy érzi, az érintettek túl messzire mennek.

Wolff és Horner a nyilvánosságot is használjaForrás: Getty Images/Getty Images / Red Bull Content Pool/Dan Istitene

„Ez bizonyos fokig nyilvánvalóan nagyszerű a rajongók számára és jót tesz a műsornak is, végtére is szórakoztatónak is kell lennie, de mindenképpen azt gondolom, hogy az elmúlt hetek során néhány megjegyzésről nem tudnám elképzelni, hogy ilyen helyzetben tőlünk származzanak. Mindegy, hogy valaki a győzelmekért küzd-e vagy az utolsó helyezett, de
nagyon fontosnak tartom, hogy mindig tiszteljük az ellenfeleket, az FIA-t és az F1-et.”Seidl nem mondta ki, de lehetséges, hogy Christian Horner nyilatkozatát érezte túlzónak, amikor „zsiványnak” nevezte az egyik katari sportbírót, a német szakember külön kiemelte, hogy „fontos tisztelni az önkénteseket, akik segítenek nekünk, és végül is lehetővé teszik a versenyhétvégék megtartását.” Horner később bocsánatot kért a kijelentése miatt.

A szókimondó stílusáról híres néhai háromszoros világbajnok Niki Lauda fa, Mathias a Servus TV-n „gyerekesnek” nevezte Horner és Wolff szócsatáját, úgy vélte, a versenyzők érettebben viselkednek náluk, és ezzel a korábbi F1-es pilóta, Nico Hülkenberg is egyetértett. A német sportoló szerint érett, emberi gesztus volt Max Verstappentől, hogy felkereste a sportbírót, akit Horner korábban bírált.

Ezek a srácok nem feszültek – utalt a két élpilótára. – Lewis a nyolcadik világbajnoki címére hajt és igazából őrületes, hogy Max mennyire lazán kezeli az első világbajnoki csatáját – mondta. – Jelenleg nagyon kiegyensúlyozott a helyzet, számomra Szaúd-Arábia lesz a döntő, azon múlik majd, hogy ki lesz hibátlan, de nagy szerepe lesz a szerelőcsapatnak is.”

Verstappen és Hamilton általában kimarad a szóváltásbólForrás: Getty Images/Getty Images / Red Bull Content Pool/Florent Gooden

Hülkenberg megértőbb volt a viaskodó csapatfőnökökkel is, átérezte, hogy ők is mekkora téttel játszanak az F1-ben. „Ez nem pénzről szól, ez mindent vagy semmit. Olyan nagy energiát és annyi munkát fektettek ebbe a világbajnoki címbe” – mondta a német versenyző, aki hosszú F1-es pályafutása során nem állhatott dobogóra, de megnyerte a Le Mans-i 24 órás versenyt.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK