Christian Horner úgy véli, az első néhány százméter meghatározó lehet a Katari Nagydíj alakulása szempontjából, de Max Verstappen nem akart ilyen jóslásokba bocsátkozni.
Ismét vereséget szenvedett Max Verstappen az időmérő edzésen a Mercedestől, ezúttal Lewis Hamilton szerezte meg a pole pozíciót a Katari Nagydíjra, ráadásul a 2. rajtkocka lehet, hogy kedvezőtlenebb a hátrébb lévő, de a tisztább nyomvonalon elhelyezkedő 3. helynél. Christian Horner, a Red Bull csapatfőnöke szerint sok múlik majd a rajton.

„A versenyen az lesz a probléma, hogy nem lehet majd nagyon közelről követni – mondta a Sky Sportsnak. – Előnyben lesz az, aki elsőként ér az 1-es kanyarhoz, ilyen tempós kanyarokban rendkívül nehéz lesz elég közel maradni az előzéshez. Ilyenkor jön a képbe a stratégia, a gumikopás, a bokszkiállások, a megbízhatóság.”
Az első feladat a rajt lesz, és az 1-es kanyarig zajló gyorsulási verseny.”
„Az időmérőn elkeserítő, hogy a 2. helyet értük el, simán lehettünk volna a 3. helyen is. Max mindent kisajtolt ma az autóból, remélhetőleg a versenyen jobban szerepel majd. Az első 4-500 méter kulcsfontosságú lesz – mondta. – Jó nagydíj lesz holnap, az első 4-500 méteren biztos, utána pedig az dönt majd, hogy mennyire adja ki a stratégia.”
Verstappen azt mondta, szerinte nem dől el minden a rajtnál, és azzal kapcsolatban sem akart jóslásokba bocsátkozni, hogy jobb-e a páratlan vagy a páros oldalról rajtolni, szerinte az ezzel kapcsolatos várakozások Brazíliában sem igazolódtak be. „Az általános tapadás elég jó, a belső íven talán porosabb, de nem foglalkozom ezzel, úgysem tudok mit kezdeni vele” – jelentette ki.
Horner rámutatott, nagy jelentősége lesz majd az abroncsok viselkedésének is. „Itt a legnagyobb az energia, amit a Pirelli-gumik valaha is kezeltek bármilyen pályán, ráadásul folyamatos terhelés alatt vannak. A kör során mindenhol kapnak fél g-t, ez jelentős szempont lesz a kopás terén, az első gumiknál ez korlátozhatja a stratégiát, úgyhogy érdekes lesz látni, miként viselkednek majd ilyen körülmények közepette.”

A pilóták is nehéz küzdelemre számítanak, Verstappen szerint az időmérőn nem volt olyan pillanat, amikor esélyesnek tartotta magát, kiemelte, hogy Sergio Pérez Q2-es kiesése is rámutat, hogy a Red Bull ezen a hétvégén minden téren hátrányban van. Úgy érezte, szombaton ennél többet nem tehetett. Pérez szintén a gumik körül kereste a 11. helye magyarázatát.
„Változtattunk a megközelítésünkön a gumik előkészítése terén, és talán az időmérőre még nem jutottunk el megfelelő szintre, így a kivezető köreink nem sikerültek jól, és az első szektorban gyenge volt a tapadás – utalt Pérez a mért körökre a Sky Sportsnak. – Az egész hétvégén az elejében voltunk, nem látom okát, hogy ma miért ne juthattunk volna oda. Trükkös verseny lesz, nem ígérkezik könnyűnek, de mindent bele fogunk adni.”