Társoldalunk:

Sainz nem elégedett, Leclerc az időmérőre helyezné a hangsúlyt

2021.11.19. 18:35

Van hová fejlődnie a Ferrarinak a Katari Nagydíj pénteki edzésnapja után. Carlos Sainz bízik benne, hogy előre tudnak lépni, Charles Leclerc szerint az egykörös tempón kell leginkább javítaniuk.

Az első szabadedzésen a hatodik és a hetedik pozíciót foglalták el, délutánra viszont visszaestek, és csak a tizedik, illetve a tizenharmadik helyen zártak. Ez pedig nem az, amit az elmúlt futamok során megszokhattunk a Ferraritól, amely egyértelmű fölénybe került a McLarennel szemben a konstruktőri harmadik helyért zajló csatában. Carlos Sainz nem véletlenül nyilatkozott úgy a Katari Nagydíj pénteki napja után, hogy muszáj javulniuk szombatra.

A Ferrarik nem villogtakForrás: AFP/Andrej Isakovic

„Az első nap egy ismeretlen pályán mindig izgalmas és kihívásokkal teli, és nyilván teljesen új élmény. A pálya szerintem mindenkit meglepett azzal, hogy milyen gyors és hogy mekkora tempót érünk el a kanyarokban – nyilatkozta a második szabadedzésen a tizedik pozícióban záró spanyol. – Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy keményebben kell dolgoznunk a beállításokon, mint azt korábban gondoltuk, és alkalmazkodnunk kellett a nap folyamán. Nem pontosan ott tartunk, ahol szeretnénk, ezért javulnunk kell az éjszaka során, mert az ellenfeleink nagyon gyorsak. Teljességgel bízom benne, hogy képesek leszünk erre, és remélhetőleg holnap előrébb leszünk a sorrendben."

Leclerc az első tízbe sem fért beForrás: AFP/Andrej Isakovic

Az ezúttal csapattársától elmaradó Charles Leclerc elmondta, a hosszú etapjaik ezzel együtt nem voltak rosszak, így a harmadik szabadedzésen és az addig hátralevő időben szerinte az egykörös tempón kell dolgozniuk. „Nagyon tetszik a pálya, és mindig érdekes kicsit megkeverni a dolgokat és egy új helyszínre látogatni. Jó sok kört tettünk meg mindkét autóval, miközben megismertük a pályát és annyi adatot gyűjtöttünk, amennyit csak tudtunk. A fő fókusz alighanem az időmérőre készülésen lesz, mert a hosszú etapjaink már most elég jól voltak. A kulcs az lesz, hogy egyensúlyba hozzuk az első és az utolsó szektort a gumik túlmelegedése miatt, amit az itteni magas hőmérsékletek okoznak" – tekintett előre a monacói pilóta.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK