Vágólapra másolva!
Többek között George Russell, Sebastian Vettel, Fernando Alonso, Daniel Ricciardo, a két Ferrari-pilóta és Juan Pablo Montoya is megszólalt Max Verstappen és Lewis Hamilton brazíliai esete kapcsán, amely során a holland pilóta leszorította a hétszeres világbajnokot. A legmarkánsabb véleményt – ahogy arra számítani lehetett – a kolumbiai fogalmazta meg.

Max Verstappen és Lewis Hamilton mellett több pilóta is elmondta a véleményét a két vb-aspiráns között a Sao Pauló-i Nagydíjon történt incidensről. Akadt, aki szerint meg kellett volna büntetni a hollandot, és olyan is, aki úgy véli, most már felesleges vizsgálódni, és inkább tovább kellene lépni.

A mezőny többi tagját is foglalkoztatta a brazil futam legemlékezetesebb pillanata Forrás: Pirelli

A jövőre Lewis Hamilton csapattársaként már a Mercedesnél versenyző George Russellnek egyértelmű álláspontja van a történtekről. „Hogy lesz-e utólagos büntetés, azt nem tudom. Hogy kellett-e volna büntetni [Verstappent] akkor, a futam alatt? Úgy gondolom, hogy igen.

– nyilatkozta a Sky-nak.

Russellnek egyébként a GPDA, azaz a versenyzők érdekvédelmi szervezetének igazgatójaként sajtóhírek szerint a pilóták pénteki megbeszélése után tolmácsolnia kell majd az FIA-nak az ott elhangzottakat azzal kapcsolatban, hogy a mezőny tagjai közül sokan elégedetlenek a sportfelügyelők következetlen ítéleteivel, mivel úgy érzik, hogy ha hasonló esetekben korábban büntettek, akkor Verstappennek is járt volna a büntetés.

A Williams versnyzőjénél valamivel óvatosabban fogalmazott Daniel Ricciardo, aki a büntetéssel és nem büntetéssel kapcsolatban nem foglalt állást, viszont Verstappen manőverét túl keménynek nevezte. „Akár helyesnek tartjuk a manővert, akár nem, egy győzelemért és a szezon ezen szakaszában a bajnoki címért csatázva az ember megpróbál addig harcolni, amíg tud, és mindent megtenni, hogy megtartsa az első helyet.

Mondhatjuk ezt, de szerintem a megközelítés nem változott. Én nem vagyok abban a helyzetben, de a világbajnoki címért küzdve szerintem az ember a végsőkig elmegy. Nem tudom, hogy más lesz-e, ha újra megtörténik" – nyilatkozta az ausztrál.

Russell szerint büntetni kellett volna Hamilton vb-ellenfelét Forrás: AFP/Andrej Isakovic

A mezőny négy világbajnokából kettő, a négyszeres világbajnok Sebastian Vettel és a kétszeres világbajnok Fernando Alonso is megszólalt, noha ők inkább azzal kapcsolatban nyilatkoztak, hogy kell-e utólag újravizsgálni az esetet. „Noha én nem vagyok a részese, szerintem ez egy kissé szükségtelen.

– jelentette ki Vettel.

„Most már semminek nem kellene történnie. Nem tudom pontosan, hogy túl kemény volt-e, de a felügyelők úgy döntöttek, hogy nem kell büntetni, ezért azt hiszem, hogy nem is fognak" – vélekedett Alonso.

A történtekről a Ferrari pilótái, Carlos Sainz és Charles Leclerc is nyilatkoztak, de mindketten igen diplomatikusan tették ezt, és arról nem foglaltak állást, hogy Verstappen hibázott-e vagy sem. Helyette mindketten azt hangsúlyozták, hogy amennyiben utólag sem lesz büntetés, akkor ennek tükrében mindketten változtatni fognak a hozzáállásukon a kerék a kerék elleni csaták közben. Leclerc hozzátette, hogy ha így lesz, az „nagyon meg fogja nehezíteni a kívülről előzést."

Montoya szerint Verstappen ütközni akart

Az F1 fenegyerekeként számon tartott, a kemény manőverektől soha nem visszariadó Juan Pablo Montoya is állást foglalt Verstappen és Hamilton csatájában, és a This Week with Will Buxton legutóbbi részében nyilatkozva elmondta, a holland pilóta teljes mértékben a világbajnoki pontverseny (amelyet az előzés előtt 21 ponttal vezetett) állását szem előtt tartva cselekedett.

Montoya ezúttal sem kertelt Forrás: Getty Images/2019 Brian Cleary/Brian Cleary

„Szerintem Max úgy tekintett erre a helyzetre, hogy ha összeütköznek, az neki kedvez. Amíg Lewis nem végez előtte, addig ő van jobb helyzetben a bajnoki címért zajló csatában. Lewis mellette volt, és lehagyta őt a féktávig.

– mondta a kolumbiai, majd hangsúlyozta, hogy ezzel nem Verstappen ellen akar beszélni. – Nem vagyok Max ellen, nagyon kedvelem őt és a Red Bullt, elképesztő munkát végeztek azzal, hogy felvették a kesztyűt a Mercedesszel, de szerintem most meglepte őket, hogy a Mercedes mennyire jó volt."

A McLaren és a Williams korábbi pilótája felhozta az Ausztriában Lando Norris és Charles Leclerc, illetve Sergio Pérez és Charles Leclerc között történt eseteket is, mondván azok alapján nehéz megérteni, hogy miért nem büntették meg Verstappent.

Miért ússza meg Max ugyanazt, amit mások nem? Ugyanúgy alkalmazzák a szabályokat mindenkire? Vagy Maxot másként kezelik, mert fiatal, vagy legyen bármi az oka? Bedobok egy másik nevet. Ha Mazepin csinálja ugyanezt, akkor őt megbüntetik?"

Az eset

Montoya ezzel együtt úgy véli, Verstappen jól döntött azzal, hogy nem csak hagyta simán előzni Hamiltont, viszont szerinte egyértelmű, hogy a Red Bull versenyzője arra játszott, hogy Hamilton majd nekimegy. „Max helyesen tette, hogy védte a helyét? Igen. Max helyesen cselekedett azzal, hogy védekezett, mert vagy csatázik vele, vagy hagyja, hogy megnyerje a versenyt, amit végül így is megtett. De hogy volt olyan pozícióban, hogy ennyire messzire menjen a féktávon? Szerintem arra számított, hogy Lewis befordul, legrosszabb esetben pedig Lewis nem ér célba, míg ő igen, mivel Lewis volt kívül, így neki volt sok veszítenivalója."

Igen, ez egy sokkal lassabb kanyar, de a precedens nagyjából hasonló. Elvétette a kanyarcsúcspontot. Nézzék meg, Lewist mennyien kritizálták a silverstone-i balesetért, amikor egy igazán gyors kanyarban ő is elvétette. Max meg sem próbálta bevenni a kanyart."

Verstappent Brazíliában tehát nem büntették, a Mercedes viszont a futam után elérhetővé vált fedélzeti kamerás felvételek birtokában felülvizsgálatot kért. A felügyelők a Katari Nagydíj csütörtök délutánján ültek össze megvitatni, hogy releváns bizonyítéknak tekintik-e a felvételeket, és egyáltalán újravizsgálják-e az ügyet. Döntést péntekre ígértek.