Vágólapra másolva!
A Mercedes nem zárja ki, hogy a Red Bull óvást fog benyújtani a hátsó szárnyuk miatt, de Toto Wolff szerint akár ezer darabra is vághatják az alkatrészt, mivel az ő autójuk szabályos. Az energiaitalos csapat tanácsadója szerint ha Lewis Hamilton a hátralevő három futamon is ilyen gyors lesz, keresztet vethetnek a világbajnoki címre.

Azok után, hogy Mexikóban nagy fölénnyel verte a Mercedest, Brazíliában a Red Bull tehetetlen volt Lewis Hamiltonnal szemben. A bikások főként a hétszeres világbajnok egyenesben mutatott tempójától voltak elképedve, a hétvége során pedig kiderült, hogy a címvédő istálló hátsó szárnyával kapcsolatban gyanakodnak valamire, ám utólag nem óvták meg az elemet. Toto Wolff mindenesetre nem zárja ki, hogy sor kerül még erre.

Hamilton tempójára nem volt ellenszer Forrás: AGIF via AFP/Duda Bairros/AGIF/Duda Bairros

„Főként két dolog aggaszt minket, amelyeket talán az FIA-val is megosztunk tisztázás céljából.

– nyilatkozta Helmut Marko, a Red Bull tanácsadója az F1-insidernek.

Max Verstappen az időmérő után pénzbüntetést kapott azért, mert megfogdosta Hamilton autójának hátsó szárnyát, majd elárulta, hogy egy ideje már gyanakodnak valamire a légterelővel kapcsolatban. Adrian Newey, a Red Bull sztártervezője meg is látogatta a brazíliai sportfelügyelőket, a csapat azonban végül eltekintett az óvástól.

Toto Wolff a futam után a Sky Sportsnak kijelentette, hogy „az autónk teljesen legális", majd elmondta, hogy

A Mercedes csapatfőnöke egyébként megérti a Red Bull gyanakvását. „Ez a sport arról is szól, hogy ne hagyjuk a másiknak, hogy előnybe kerüljön. Ha óvni akarnak, megtehetik. Az is rendben van, ha valaki szkeptikus az ellenfele teljesítményét illetően. Úgyhogy sem negatív, sem pozitív érzelmeim nincsenek ezzel kapcsolatban."

Miután elment a Red Bull mellett, Verstappennek már nem volt válasza Forrás: Daimler AG/Jiri Krenek for Mercedes-Benz Grand Prix Ltd./Jiri Krenek

Wolff szerint egyébként Hamilton azért volt feltűnően gyors az interlagosi pálya egyeneseiben, mert egyrészt a Mercedes légellenállása jóval kisebb a Red Bullénál, másrészt a friss motor is sokat számított. Christian Horner nem véletlenül jegyezte meg, hogy Hamilton „másik ligában versenyzett" és „másik kategóriát képviselt" az egyenesben, Sergio Pérez szerint pedig az egyenesbeli tempója „egy másik bolygóról való volt."

Ami a jövőbeni óvást illeti, természetesen nem zárhatjuk ki, hogy meglépi ezt a Red Bull, Horner a Sky Sportsnak ugyanis végül csak elárulta, hogy pontos képük van arról, hogy mivel próbálkozik a Mercedes.

A Red Bull szempontjából ugyanakkor nem jó hír, hogy három, igen gyors pályával zárul az idei szezon, amelyek mindegyikében van legalább egy hosszú egyenes. Marko szerint ezért ha Hamilton továbbra is ilyen gyorsnak bizonyul, akkor gondban lesznek.

– nyilatkozta a Red Bull tanácsadója. – Soha nem láttam még egy ilyen rakétamotort a Mercedestől. Nem tudtuk tartani Hamilton az egyenesekben, még úgy sem, hogy monacói meredekségű hátsó szárnnyal ment. De csak Hamiltonnak van ilyen tempója, a másik Mercedes-pilóta miatt nem aggódunk."