Vágólapra másolva!
Szinte amint elérhetővé vált Verstappen fedélzeti kamerás felvétele, a Mercedes benyújtotta a kérelmet az FIA-nál a Hamilton elleni védekezésének felülvizsgálatára. Bár a brit végül megelőzte a pályán, a Red Bull pilótája utólag pontokat veszíthet vagy hátrányba kerülhet a következő versenyre.

A Mercedes valóban harciasabb üzemmódba váltott a Brazíliában elszenvedett ítéletek után, és kedd délután új bizonyítékokra hivatkozva hivatalosan is kezdeményezték az FIA-nál, hogy vizsgálják felül Max Verstappen védekezési manőverét Lewis Hamilton ellen. Ezt egy rövid posztban ismertették a közösségi médiában.

A Red Bull pilótája egy alkalommal igen keményen őrizte az 1. helyet, a 4-es kanyarnál leterelte a pályáról vetélytársát, de a sportfelügyelők csak rápillantottak az esetre, a kemény versenyzés engedélyezése jegyében nem indítottak tényleges vizsgálatot.

Több szakértő szerint Verstappen túlfeszítette a húrt,

a Mercedes csapatfőnöke, Toto Wolff "nevetségesnek" nevezte, hogy megúszta a megmozdulást büntetés nélkül.

A vitatott manőver Forrás: Pirelli

Ez változhat most meg, amennyiben a Mercedes a verseny közben elérhető információkhoz képest új, érdemleges bizonyítékokat tálal, a sportfelügyelők ezek elfogadásával indíthatják újra a vizsgálatot. Vélhetően Verstappen hagyományos fedélzeti kamerás felvétele lesz az (vagy az egyik) új bizonyíték:

az incidens képsorai a brazil futam idején nem álltak rendelkezésre a megszokott, pilótafülke teteji szögből, csak utólag lehetett megtekinteni őket.

Az Autosport azt írja, ennek technikai okai vannak, a jelenlegi technológiával a több fedélzeti kamerából egyszerre csak egynek a felvételei érhetők el, és a vitatott manőver idején a Red Bull hátsó szárnyát pásztázó, hátrafelé mutató kamera volt adásban. A klasszikus szög felvételeit keddre sikerült konvertálni és megmutatni a nyilvánosságnak, ennek publikálása után nagyon hamar lépett a Mercedes.

Bár Hamilton később megelőzte Verstappent, egy utólagos szankcióval további pontokat hozhatna rajta:

egy 5 másodperces büntetéssel a hollandot a 2. helyről a 3.-ra sorolnák vissza,

mivel az utolsó körökben óvatosabb tempót diktált és közelebb engedte magához Valtteri Bottast. Elképzelhető egy rajtbüntetés is Verstappen számára a hétvégi Katari Nagydíjra.

Idén ez már a harmadik alkalom, hogy felülvizsgálati kezdeményezést indít valamelyik csapat, de az előző kettőt visszadobták. Az egyik eset szintén a két élcsapat csatájához kapcsolódik, a Brit Nagydíj után a Red Bull próbálta elérni, hogy utólag még súlyosabb büntetéssel sújtsák Hamiltont, amiért kilökte Verstappent.