Társoldalunk:
Hírlevél

Verstappent megbüntették Hamilton autójának fogdosása miatt, de így is örülhet

2021.11.13. 17:51

Max Verstappen 50 ezer eurós pénzbírságot kapott a Sao Pauló-i Nagydíj sportfelügyelőitől azért, mert az időmérő edzés után hozzányúlt a saját és Lewis Hamilton autójának hátsó szárnyához. A holland pilóta a hátrasorolást elkerülte, így a második vagy az első helyről rajtolhat a sprintfutamon attól függően, hogy Lewis Hamiltont megbüntetik-e.

Nem úszta meg a büntetést Max Verstappen, amiért a pénteki időmérő edzés után a parc fermében hozzányúlt a saját, illetve Lewis Hamilton autójának hátsó szárnyához. A Nemzetközi Sportkódex ide vonatkozó pontja kimondja, hogy ilyesmit csak az erre felhatalmazott személyek engedélyével lehet csinálni, a Sao Pauló-i Nagydíj sportfelügyelői így arra jutottak, hogy Verstappen egyértelműen szabályt szegett. Ezzel együtt fellélegezhet a holland, ugyanis csak pénzbírságot kapott, a sprintfutam rajtrácsán való hátrasorolást megúszta.

Korábbi cikkeink a témában

A felügyelők Verstappen meghallgatása, valamint az esetről készült nézői felvételek, illetve Verstappen, Valtteri Bottas, Lewis Hamilton és Fernando Alonso fedélzeti kamerája által készített felvételek elemzése után arra jutottak, hogy Verstappen a saját és Hamilton autóján is azt nézte meg, hogy zárt állapotban mekkora a rés a felső és az alsó szárnyelem között,

eközben pedig egyszer sem nyúlt a szárny középső részén található, a DRS nyitásáért felelős szerkezethez, sem a szárnylap két végéhez.

Az indoklásban szerepel, hogy a Hamilton autójának kamerája által készített nagyfelbontású felvételek jól megmutatják, hogy a szárnyelem egyáltalán nem mozdult meg Verstappen érintésétől. Ez, illetve a holland pilóta testhelyzete alapján a felügyelők pedig úgy vélték, hogy Verstappen „jelentéktelen mértékű erőt fejtett ki", amikor megfogta Hamilton hátsó szárnyát, így aztán nem is ő rontotta el azt.

Ezért kapott büntetést Verstappen

Az indoklás természetesen azért részletezi a Mercedes szárnyelemének fogdosását, mert utólag ennek az autónak a DRS-ét találták szabálytalannak (nyitott állapotban a megengedett 85 mm-nél nagyobb volt a rés az alsó és a felső szárnyelem között), így a Red Bull esetében fel sem merült, hogy Verstappen bármin is változtatott volna.

A felügyelők kitértek arra is, amit Christian Horner, a Red Bull csapatfőnöke mondott, azaz hogy korábban is bevett szokás volt a pilótáktól a rivális autójának vizslatása és akár fogdosása is. „A felügyelők számára világos, hogy a pilóták körében szokássá vált az autók megérintése az időmérők és versenyek után. Verstappen is azt a magyarázatot adta, hogy egyszerű megszokásról volt szó amiatt, mert az autóknak ez a területe mindkét csapat esetében spekulációk tárgyát képezte az utóbbi versenyeken. Ez az általános tendencia többnyire ártalmatlan, ezért nem volt egységesen felügyelve. Akárhogy is, ettől még a parc fermé-szabályok megszegésének számít, és jelentős mértékben felmerülhet, hogy kárt okoz."

Ebben az esetben azonban nem okozott, ezért az 50 ezer eurós bírság a komolyabb szankció helyett. Mindez pedig előrevetíti azt is, hogy Lewis Hamiltont nagy valószínűséggel ki fogják zárni az időmérőről és a sprintfutam rajtrácsának végére száműzik.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK