Vágólapra másolva!
Lapértesülések szerint az Aston Martin csapatfőnöke, Otmar Szafnauer az Alpine-nál folytathatja pályafutását, de az érintett tagadja, hogy erre készülne.

A francia Auto Hebdo és az Autosport is beszámolt arról, hogy értesüléseik szerint Otmar Szafnauer, az Aston Martin csapatfőnöke az Alpine-nál folytathatja a pályafutását, a feltevések szerint a bejelentést akár már a hétvégén zajló Sao Pauló-i Nagydíj során megtehetik.

Szafnauer tagadja, hogy távozni készül Forrás: Motorsport Images/Glenn Dunbar

Szafnauer korábban a Hondánál és a Force Indiánál töltött be vezető beosztást, majd Lawrence Stroll hatalomátvétele után a Racing Point és az Aston Martin csapatfőnöke lett, viszont a közelmúltban Stroll kinevezte az F1-es csapatot is működtető vállalatcsoport élére a McLaren korábbi csapatfőnökét, Martin Whitmarsh-t.

Az Alpine-nál a márkaigazgató, Laurent Rossi bejelentette, hogy télen átszervezéseket tervez

az istállónál annak érdekében, hogy a következő évek során a mezőny sűrűjéből elmozduljanak az élmezőny felé. Ennek keretében az idei szezon előtt leigazolt Davide Brivio várhatóan elhagyja a csapatot, így felmerülhet, hogy erősítésre lesz szükség.

Az Autosport az ügyre rálátással rendelkező forrásoktól úgy tudja, hogy Szafnauer lényegében megegyezett az átigazolásról, de formális megerősítés egyelőre nem történt. Az Alpine szóvivője a lap megkeresésére nem kommentálta a felvetéseket, az Aston Martin sajtóosztálya szintén elutasította a pletykákat és később Szafnauer maga is tagadta, hogy elhagyná a csapatát.

„Az Aston Martinnál a kommunikációs stábom helyesen kiadott egy szóvivői közleményt arról, hogy a pletykák, amelyek összefüggésbe hoznak engem az Alpine F1-es csapattal pusztán ’spekulatív sejtések’, ezért nem fűznek hozzá további kommentárt” – írta az amerikai szakember az Instagram profilján.

Az Alpine és az Aston Martin is szeretne kitörni a középmezőnyből Forrás: Motorsport Images/Mark Sutton

„Viszont, mivel a pletykákat azóta bizonyos weboldalak felkapták és gyűrűzni kezdett a félretájékoztatás, úgy döntöttem, hogy proaktívan megerősítem, hogy a pletykák pusztán a sajtó spekulációi és nem tényeken alapulnak” – jelentette ki.