Társoldalunk:
Hírlevél

Rosberg Hamiltonra tenne, miközben Verstappen egyre idegesebb lehet

2021.10.29. 08:13

Hiába van 12 pontos hátrányban, Nico Rosberg korábbi csapattársát és nagy riválisát tartja esélyesebbnek az idei világbajnoki címre, miközben az 1996-os világbajnok Damon Hill úgy látja, a holland pilóta elkezdhet idegessé válni.

Két korábbi világbajnok, illetve Max Verstappen korábbi csapattársa is elmondta véleményét arról, hogy mi várható a holland pilóta és Lewis Hamilton között zajló világbajnoki küzdelem végjátékában. Közülük Nico Rosberg azt is megjósolta, hogy az év végén melyikük kerül ki győztesen a csatából.

Rosberg korábbi riválisára fogadnaForrás: Getty Images/2015 Getty Images/Clive Mason

Lewis Hamilton korábbi csapattársaként és 2016-os legyőzőjeként Rosbergnél talán senki sincs jobban tisztában azzal, hogy mennyire nehéz legyőzni a hétszeres világbajnokot. Bár Verstappen öt futammal a vége előtt 12 ponttal vezet, és a soron következő két verseny a Red Bullnak kedvezhet, a német úgy látja, Hamilton fordítani fog. Valahogy én továbbra is Lewis felé hajlok. A tapasztalata és amiatt, mert a végén általában nyer. Annyira nehéz legyőzni őt. Valamiért úgy gondolom, hogy meg tudja csinálni" – nyilatkozta a Sky Sportson.

„A két autó pontosan ugyanolyan, a pilóták azonos szinten vannak és a saját ligájukban játszanak. Senki sem tudja tartani velük a lépést. Nagyon szorosak lesznek a hátralévő versenyek és rengeteg minden fog történni" – vetítette előre a 2016-os világbajnok.

Hamilton átélt már hasonlót, kérdés, hogy ebből előnyt tud-e kovácsolniForrás: AFP/Copyright 2021 The Associated Press. All rights reserved./Darron Cummings

Rosberg szerint tehát Hamiltont a tapasztalata is segítheti, Verstappen korábban ugyanakkor kijelentette, ő nem lát hátrányt abban, hogy neki ebből kevesebb van. Hasonlóan gondolja a holland pilótával 2016 és 2018 között a Red Bullnál versenyző Daniel Ricciardo is.

Lewisnak talán van tapasztalata a bajnoki címek megnyerésében, de jelenleg nem hiszem, hogy ez előnyt jelentene a számára. Szerintem mindketten képesek az idén megnyerni a világbajnoki címet. Lewis már bizonyított, de szerintem Max is képes rá. Mentálisan nagyon erős, számos futamon megmutatta már ezt azt idén" – nyilatkozta az ausztrál pilóta az Autosportnak.

Valójában lehetetlen megmondani, hogy melyiküknek van nagyobb esélyeForrás: Getty Images/Getty Images / Red Bull Content Pool/Chris Graythen

Damon Hill, 1996 világbajnoka is fejtegette a várható történéseket, és arra jutott, hogy – bár Verstappen korábban igyekezett levenni magáról a terhet azzal, hogy kijelentette, semmit nem változtat az életén, ha nem ő nyer – öt futammal a vége előtt 12 ponttal vezetni egyre nagyobb nyomást helyez a hollandra.

Szerintem innentől Maxnak nehéz lesz megőriznie a nyugalmát, mivel már éppen, hogy lát egy kis fényt az alagút végén. Ez az apró fény pedig azt mondja, »te vagy a világbajnok!« – mondta Hill az F1 Nation podcastban. – Istenem, hogy most miként maradjon nyugodt... Az ember tudja, hogy az egész egy pillanat alatt megváltozhat és bizonyos értelemben ezt már csak ő veszítheti el. Majdnem megvan neki, de elveszítheti, ami ugyanakkora feszültség is, mint megkönnyebbülés. Néha nehezebb megtartani ezt az értékes dolgot, mint üldözni valamit."

Hill emellett úgy véli, Verstappen autója is lehetővé teszi, hogy világbajnok legyen, miközben a Mercedes a jelek szerint mégsem kerekedett úgy a Red Bull fölé, ahogyan azt a Török Nagydíj után sokan várták.

Képes lesz nyugodt maradni?Forrás: Getty Images via AFP/2021 Getty Images/Mark Thompson

„Lewis gyakran mondta, hogy inkább üldöző lenne, mint üldözött. Hogy jelenleg mije van, amivel támadhat? Úgy tűnik, hogy veszíti el azokat a dolgokat, amelyekkel támadhatja Maxot. Szerintem bizonyos értelemben Max kényelmesen érzi magát amiatt, hogy az autója el tudja végezni a munkát, miként ő is képes erre. De sokkal nehezebb lesz, ahogy egyre közelebb és közelebb kerül a célállomáshoz” – fejtegette Hill.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK