Vágólapra másolva!
Toto Wolff szerint a Mercedes akár mind az öt hátralevő nagydíjat megnyerheti, a kieséstől viszont továbbra is nagyon tartanak. A Red Bull már számolgathat, hogy mire elég Max Verstappen előnye.

Meglepetésre a Red Bull pilótája, Max Verstappen legyőzte Lewis Hamiltont az USA Nagydíjon, így öt nagydíjjal és egy sprintfutammal a szezon vége előtt 12 ponttal vezet a Mercedes-pilóta ellen. Ez még mindig csekély előny, hiszen a leggyorsabb körökkel és a sprintfutam megnyeréséért járó 3 bónuszponttal együtt még 133 pontot lehet szerezni, de a Red Bullnál már így is számolgatnak.

Verstappen nagy csatában győzte le Hamiltont az USA Nagydíjon Forrás: Getty Images/Getty Images / Red Bull Content Pool/Chris Graythen

„Tíz győzelem szükséges a világbajnoki címhez – jelentette ki Helmut Marko, a Red Bull tanácsadója az ORF-nek. – Attól féltünk, hogy Oroszországban, Törökországban és az USA-ban hátrányba kerülünk, úgyhogy ez a helyzet most erőt ad nekünk” – utalt az osztrák veterán arra, hogy a legutóbbi három versenyen Verstappen több pontot szerzett Hamiltonnál.

Verstappen egyelőre 8 győzelemnél jár, Hamilton eddig 5 nagydíjat nyert meg

az idei szezon során, vagyis, ha a holland pilóta még kétszer az élen zár, biztosan több nagydíjgyőzelmet szerez ellenfelénél, ami a végén fontos lehet, hiszen pontegyenlőségnél először a több győzelem alapján állapítják meg a sorrendet. A Mercedesnél egyelőre nem ez a kérdés, hanem az, hogy a következő futamokon minél jobb eredményeket érjenek el.

„Mexikóban hagyományosan nehéz dolgunk van, de az idei szezon során bármi megváltozhat, szerintem most versenyről versenyre kell gondolkodnunk és meg kell tartanunk a hitünket – mondta a Sky Sports műsorában Toto Wolff, a Mercedes csapatfőnöke. – Jó a hangulat, versenyben vagyunk, minden futamot meg tudunk nyerni” – jelentette ki.

Wolff szerint továbbra is az a lényeg, hogy elkerüljék a kiesést,

mert úgy véli, hogy az „kinyírná” az esélyeiket. Elismerte, van nyomás a csapatán, de ezt pozitívumként élik meg, és élvezik a világbajnoki címért zajló csatát. Az előző két szezon során könnyebb dolguk volt, de még emlékszik arra, amikor a Ferrari ellen kellett helytállniuk.

Verstappen több futamot nyert Hamiltonnál, de többször is zárt pont nélkül Forrás: AFP/Robyn Beck

„A Ferrarival kemény küzdelmeink voltak 2018-ban és 2019-ben, mégis zsinórban hétszer nyertünk. Ez azonban nem nyugtat meg minket, miközben egy kiélezett világbajnoki csatában veszünk részt. A történelem már nem releváns, majd csak akkor lesz az, ha egy napon abbahagyjuk és elkezdjük nézegetni a statisztikákat, amelyek egyébként senkit sem érdekelnek. Most nehéz dolgunk van, de élvezzük” – jelentette ki.