Társoldalunk:

Emerson Fittipaldi őrültségnek tartja a jövő évi versenynaptárat

2021.10.23. 21:50

Emerson Fittipaldi kijelentette, nem tudja, hogy a mai pilóták és az egyéb csapattagok hogyan tudnak megbirkózni a hosszú és sűrű versenynaptár jelentette kihívásokkal. A kétszeres világbajnok úgy véli, az F1-nek tovább kell terjeszkednie az Egyesült Államokban.

Múlt héten adták ki a Forma-1 2022-es versenynaptárát, amiben rekordot jelentő 23 futam szerepel. A sportág kereskedelmi jogait birtokló Liberty Media köztudottan növelni akarja a versenyek számát, ám többen nem értenek egyet ezzel a törekvéssel. Sokak szerint a sportág ezzel elveszíti a varázsát a nézők körében, mások pedig azzal érvelnek, hogy a csapattagok már így is túl vannak terhelve.

A tervek szerint jövőre 23 futam lesz, amit Fittipaldi őrültségnek tartForrás: AFP/Andrej Isakovic

Utóbbi csoportba tartozik Emerson Fittipaldi is. A brazil expilóta 1971 és 1980 között futott teljes vagy majdnem teljes F1-es idényeket, és soha nem fordult elő, hogy 16-nál több futamon szerepelt volna, de akadt, amikor csak 10 versenyen állt rajthoz. 1972 és 1974 világbajnoka érthető módon nehezen tudja elképzelni, hogy a mai mezőny tagjai hogyan bírják elviselni a mostani tempót.

Nem tudom, hogy [a pilóták] miként tudnak megküzdeni 22 nagydíjjal – nyilatkozta az Autosportnak. – Ez túl sok, jövőre pedig 23 lesz, ami őrültség. Nemcsak a versenyzőknek, hanem a szerelőknek és az egész csapatnak is [sok]. A Forma-1 a szükséges elköteleződés mértéke miatt nagyon kemény. Ha belegondolunk, hogy egy szezon során hány napot töltenek otthon, és hányat utazással, akkor [utóbbi] rengeteg.”

Persze a pilóták élete a 70-es években sem csak a nagydíjhétvégékből állt, hiszen akkoriban még lényegében korlátlanul lehetett tesztelni. Ez ma már nincs így, de a mostani versenyzők számára is bőven akad tennivaló a pályán kívül, ráadásul egy hétvégén is több feladatuk van, mint elődeiknek.

„A mi időnkben 14 vagy 15 futam volt, de a versenyek között rengeteget teszteltünk – emlékezett vissza Fittipaldi. – Mostanság nincs sok tesztelés, de mennek szimulátorozni, és edzésük is van. Manapság is vannak versenyzéssel kapcsolatos feladatok a nagydíjak között, szóval most nehéz [a pilótáknak].”

Ezen a hétvégén rendezik az USA Nagydíjat Austinban, jövőre pedig már Miamiban is tartanak egy futamot. Fittipaldi azonban úgy véli, az amerikai tulajdonosoknak ez nem elég, és a következő években még egy versenyt tető alá szeretnének hozni az Egyesült Államokban. Maga a 14-szeres futamgyőztes úgy véli, a sportág jövőjét az ottani szurkolói bázis növelése biztosítja.

Fittipaldi úgy véli, a Forma-1-nek még több amerikai szurkolót kell bevonzaniaForrás: Getty Images via AFP/2021 Getty Images/Chris Graythen

„Megerősítették, hogy a Miami Nagydíj jövő év májusának elején lesz, és megpróbálnak egy harmadik futamot is Amerikába hozni – mondta. – Szerintem azt szeretnék, hogy az amerikai közönség széles körben ismerje a Forma-1-et. Úgy gondolom, hogy a közösségi médiának és a Netflixnek köszönhetően egy olyan, fiatal amerikai generációt is behozunk, amelyet [korábban] nem érintett meg a Forma-1. Most kamaszok, vagy náluk is fiatalabbak akarják nézni, én pedig úgy vélem, az a Forma-1 jövője, hogy Amerikában sok és egyre növekvő számú szurkoló legyen.”

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK