Vágólapra másolva!
Max Verstappen „hülye idiótának” nevezte Lewis Hamiltont az USA Nagydíj második szabadedzésén, majd utólag elmondta, nem érti, hogy riválisa mit csinált.

Már az USA Nagydíj pénteki, még tét nélküli napján elkezdett éleződni a feszültség Max Verstappen és Lewis Hamilton között. A világbajnoki címért harcoló kettős a második szabadedzésen kisebb összetűzésbe került, aminek a vége az lett, hogy Verstappen „hülye idiótának" nevezte riválisát, majd bemutatott neki. A holland pilóta az edzés után elmondta, nem értette, hogy mit csinál a hétszeres világbajnok.

Verstappen és Hamilton összetűzése

Az eset előzményéhez tartozik, hogy Verstappen és Hamilton egyaránt gyorskörre készült a közepes keveréken, amikor előbbi a 16-os kanyarban megelőzte a Mercedest. Hamilton nem ellenkezett, a rádióban sem panaszkodott, az utolsó kanyar előtt azonban egyszer csak úgy döntött, visszaveszi a helyet.

A pilóták közötti hallgatólagos megállapodás alapján Hamilton tette nem volt sportszerű,

hiszen a felvezető kör végén már mindenki inkább helyet hagy maga előtt, hogy zavartalanul kezdhesse meg a mért körét ahelyett, hogy előzni próbál. Verstappen fel is dühödött ezen, kívülről ráfordult a Mercedesre, majd a célegyenesen a két autó fej-fej mellett, milliméterekre egymástól száguldott végig, mielőtt az egyes kanyarban Hamilton a belső íven pozíciót fogott.

A Mercedes versenyzője ezután továbbhaladt, Verstappen pedig elvette a gázt és szitkozódva bemutatott Hamiltonnak. „Ne foglalkozz vele, ne aggódj miatta" – nyugtatta mérnöke Verstappent a rádióban, ő azonban az edzés további részére is igencsak frusztrált maradt, a forgalom miatt például lágy gumis gyorskört nem is teljesített.

Verstappen nem tudta megőrizni a hidegvérét Forrás: Getty Images via AFP/2021 Getty Images/Mark Thompson

Christian Horner, a Red Bull csapatfőnöke mindezen ellenére nem nagyon akart kemény szavakat használni, de a Sky Sports közvetítésében azért elmondta az esetről, hogy szerinte pilótája csak nemtetszését fejezte ki Hamiltonnak. „Felsorakoztak, hogy elkezdjék a kört, Lewis pedig úgy döntött, hogy átugorja Maxot.

– mondta Horner.

Verstappen az edzés után láthatóan szintén nem szeretett volna nekiugrani Hamiltonnak, de azért azt elmondta, hogy „mindannyian felsorakoztunk, hogy elkezdjük a körünket. Nem igazán értem, ami történt."

Helmut Marko, a Red Bull tanácsadója „szükségtelennek” nevezte az incidenst, és hozzátette, eddig is tudták, hogy Hamilton és Verstappen nem fog együtt vacsorázni.

Ami a Red Bull tempóját illeti, a lágy gumis gyorskör nélkül mindössze a nyolcadik helyen záró holland szerint „összességében nem volt könnyű odakint, a pálya eléggé huplis, nem volt a legkönnyebb megtalálni a megfelelő kompromisszumot az autóval, de volt néhány pozitívum. Az éjszaka folyamán tovább fogunk dolgozni ezeken. Nem érződött különösebben rossznak az autó egy körön sem, csak a forgalom jelentett problémát" – mondta.

Pérez elégedett volt a péntekkel Forrás: Getty Images via AFP/2021 Getty Images/Jared C. Tilton

A második szabadedzést az első helyen záró, de Hamilton pályaszélesítés miatt törölt körétől egy tizeddel elmaradó Sergio Pérez jól kezdte a hétvégét, de azért előrevetített, javulniuk kell, ha szombaton a pole pozícióért akarnak harcolni. „Jó nap volt, de nyilván nagyon kicsik a különbségek és minden a szombatról szól. Próbálunk mindent összerakni és megtalálni azt a néhány tizedet, ami ahhoz kell, hogy versenyben legyünk a pole pozícióért. Biztató volt a második szabadedzés, de sok munkánk van még azzal, hogy javítsunk az autón. A versenytempónkon is van még mit javítani. Összeségében pozitív péntek volt, de holnap meglátjuk, hogy hol leszünk" – nyilatkozta a Sky Sportsnak.

„A Mercedes ma egyértelműen nagyon erős volt, de meglátjuk, hogy mit tartogatnak holnapra. Nem voltam valami boldog a gumikopással, úgyhogy van tér a fejlődésre ebben is."

Marko szerint egyébként az első edzésnap alapján nem lesz annyira egyértelmű a Mercedes fölénye, mint ahogy azt várták, de ezzel együtt úgy véli, nehéz hétvége vár rájuk.