Vágólapra másolva!
A Pirelli hétfőn bepótolta a szeptemberben elmaradt gumitesztjét az Alpine-nal. Az olasz gumigyártó ezzel teljesítette az előzetesen tervezett programot, és elkezdheti véglegesíteni a 2022-es abroncsokat.

Ahogyan arról mi is beszámoltunk, szeptemberben az Alpine meghibásodása miatt elmaradt az utolsó tesztnap, aminek során a Pirelli a jövő évi gumik prototípusait próbálta volna ki. A felek azonban hétfőn sort kerítettek a pótlásra, bár az eredeti tervekkel ellentétben nem Magny-Cours-ban, hanem a Paul Ricardon zajlott az esemény.

Kvjat összesen 167 kört tett meg a Paul Ricardon

Danyiil Kvjat, az esntone-iak tesztpilótája összesen 167 kört, vagyis több mint három versenytávot tett meg a 18 colos felnire szerelt abroncsokon. Az olasz gyártó ezúttal az intermediate keveréket próbálta ki. A Pirelli számára különösen fontos volt, hogy megtartsák ezt a tesztnapot, hiszen vizes pályán korábban csupán kétszer kísérleteztek vizes pályán.

A csapatok ezzel összesen 36 napon át tesztelték az új abroncsokat, de ebből 8-at még a koronavírus-járvány kitörése előtt, 2019-ben, illetve 2020 elején rendeztek.

A többire már idén került sor, és a Williams kivételével minden istálló részt vett rajta. Az állandó mezőny tagjai közül 15 pilóta vezette az autót legalább egy alkalommal.

A versenyzők tíz pályán (többek között a Hungaroringen) összesen 4267 kört tettek meg, ami több mint 20 ezer km-nek felel meg. A virtuálisan kifejlesztett 70 prototípus közül összesen 30 specifikációt próbáltak ki ténylegesen, ennek során pedig 392 gumiszettet használtak fel. Emellett pedig a Pirelli 5 ezer órányi szimuláción, valamint 10 ezer órányi házon belüli tesztelésen van túl.

ehelyett pedig a szimulációkra és a virtuális fejlesztésre, illetve modellezésre kellett koncentrálnunk – nyilatkozta Mario Isola, a Pirelli sportigazgatója. –Ez a rendszer segített optimalizálni a legyártott fizikai prototípusok számát, valamint azt, hogy visszatérjünk a pályára és 28 napot teszteljünk 2021-ben.”

A Pirelli hamarosan benyújtja az FIA-nak a véglegesnek szánt specifikációkat, majd a szezonzáró Abu-dzabi Nagydíj utáni tesztekre a csapatok rendelkezésére bocsátja az abroncsokat. Ezt követően lesz még lehetőségük kijavítani az esetleges apróbb hibákat.

A 2022-es autón a gumik is jelentősen megváltoznak az elmúlt évekhez képest Forrás: F1

„A fejlesztés folyamatát a profillal kezdtük, majd jött az alapszerkezet, végül pedig rátértünk arra az öt keverékre, amelyet a következő évre homologizálunk majd – magyarázta az olasz szakember. – Az eddig eredmények, amelyeket a bajnokságban jelenleg szereplő pilóták munkájával kaptunk, alapvető fontosságúak számunkra, még ha öszvérautókat is használtak. Jövőre néhány tesztnap még rendelkezésünkre áll, hogy a 2022-es gumikat az új autókhoz igazítva finomhangoljuk, amennyiben szükséges.”