Társoldalunk:

Nincs egyetértés a csapatok között, de duplázódhat a sprintfutamok száma

2021.10.16. 06:44

Még nem született döntés, de brit sajtóértesülés szerint jövőre akár hat versenyhétvégén is rendezhetnek F1-es sprintfutamot. A kérdés most is elsősorban anyagi természetű.

Az idei szezontól tesztjelleggel sprintfutamokat is rendeznek néhány előre kiválasztott F1-es hétvégén, ennek lényege, hogy a megszokott lebonyolítás helyett pénteken tartják meg az időmérő edzést, amelynek sorrendje egy szombati sprintfutam rajtfelállásáról dönt. A sprintfutam első három helyezettje pontokat kap és a befutó alapján alakul ki a nagydíj rajtsorrendje.

Silverstone-ban volt először F1 SprintForrás: Getty Images/Michael Regan/Michael Regan

A változtatást az F1 jogtulajdonosa, a Liberty Media kezdeményezte annak érdekében, hogy izgalmasabbá tegyék a nagydíjak alakulását és a pénteki nap során is legyen téttel bíró esemény a hétvégék programjában. A bennfentesek körében nem alakult ki egységes álláspont azzal kapcsolatban, hogy az újítás bevált-e, de az amerikai médiavállalat kiáll mellette.

Idén Silverstone-ban és Monzában tartottak F1 Sprintet, Interlagosban is kipróbálják majd az új formátumot, és a szezon végén kiértékelik az eredményeket, de ez csak formaságnak tűnik, miután a BBC értesülése szerint az F1 Commission eheti ülésén is napirendre tűzték a sprintfutamok jövőjét és az F1, az FIA, valamint a csapatok képviselői arról egyeztettek, hogy 2022-ben az idei három helyett hat ilyen hétvége legyen.

A döntést megnehezíti, hogy a sprintfutamos hétvégék költségesek a csapatok számára, hiszen lényegében két versenyt rendeznek, nem egyet, és ez a kiadások emelkedése miatt azért is problémát okoz, mert az istállók az idei évtől kénytelenek a költségplafon alatt maradni, amit idén 145, jövőre 140 millió dollárnál húztak meg.

Ez főleg a gyári vagy gyári szinten költekező Mercedes, Red Bull és Ferrari számára okoz gondot, a brit közszolgálati média szerint ők szeretnék elérni, hogy jövőre ne csökkenjen az elkölthető összeg, más istállók viszont nem támogatják ezt, így nem sikerült kompromisszumot kötni, így egyelőre azt sem tudni, hogy mely versenyhétvégéken lehetnek jövőre Sprintek.

Monzában eseménytelen volt a sprintfutam, de a nagydíj alakulását jelentősen befolyásoltaForrás: NurPhoto via AFP/Andrea Diodato/NurPhoto/Andrea Diodato

Stefano Domenicali, az F1 elnök-vezérigazgatója korábban megemlítette, hogy történelmi pályákra vinnék a sprint formátumot, a BBC szerint a nagy hagyományokkal rendelkező helyszínek mellett a magasabb jogdíjat fizető, például közel-keleti pályák is felmerülhetnek.

A bizottság tagjai arról is egyeztettek, hogy növekedhet a sprinteken megszerezhető pontok száma, és felmerült, hogy a jövő évtől a sprintfutamos hétvégéken is az a versenyző könyvelhesse el a pole pozíciót, aki a pénteki időmérő edzésen a leggyorsabb tud lenni. Mivel döntések nem születtek, a megoldás várhatóan a Motorsport Világtanács 2021. december 15-én esedékes ülése előtt esedékes.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK