Romain Grosjean életveszélyes balesete után az FIA-nál továbbfejlesztették a versenyzők kesztyűit, azért, hogy bahreini esettel ellentétben a bajba jutott versenyzők keze ne égjen meg.
A Török Nagydíj első szabadedzésén az autók mellett több versenyző egy új fejlesztésű kesztyűt is tesztelt, amelynek célja, hogy az eddigieknél nagyobb védelmet nyújtson az égési sérülések ellen. A feladat a tavaly megrendezett Bahreini Nagydíj után fogalmazódott meg, mivel Romain Grosjean életveszélyes balesetet és a kezén súlyos égési sérüléseket szenvedett.

„Romain balesetének következményeként ezen a területen rögtön elkezdtünk dolgozni – nyilatkozta Michael Masi, az F1 versenyigazgatója. – Nagyon gyorsan felismertük, hogy ezen a területen javíthatunk a gyártókkal közösen” – ismerte el a szakember. Az FIA szabályzata előírja, hogy milyen specifikációjú védőfelszerelést kell hordaniuk a versenyzőknek, de
2017 óta lehetséges, hogy külön engedéllyel élesben is teszteljenek új fejlesztéseket.
Ennek köszönhetően Lewis Hamilton (Mercedes), Sebastian Vettel (Aston Martin), Carlos Sainz (Ferrari), Daniel Ricciardo (McLaren) és George Russell (Williams) próbálta ki az újítást, ami azért is érdekes, mert mindegyik csapat más beszállítóval dolgozik a versenyfelszerelések terén, így ez a gyártók számára is hasznos visszajelzés volt.
A belsőkamerás felvételek alapján úgy tűnt, hogy Hamilton gyorsan levette az új kesztyűt a bokszban, Ricciardo viszont elégedetten nyilatkozott róla. „Tudtam, hogy használni fogom, de fel sem tűnt – mondta a McLaren pilótája. – Ezzel azt akarom mondani, hogy ez jó dolog, nem vettem észre különbséget, de nem vagyok macerás a felszerelésemmel kapcsolatban.”
Teljesen rendben volt a számomra, jó újítás, igazából hátrányok nélkül.”
Masi elmondta, az új kesztyű körülbelül 1,5 másodperccel tovább képes ellenállni a sérülést okozó hőterhelést, ő is elismerte, hogy ez „minimálisnak” tűnik, „de ilyen típusú helyzetekben láthattuk, hogy minden tizedmásodperc, milliszekundum számíthat.” Megerősítette Ricciardo álláspontját, szerinte is jól fogadták a versenyzők az új fejlesztést.
„Akad néhány márkánál némi finomítani való, de semmi elviselhetetlen. Hálásak vagyunk a versenyzőknek és a résztvevő csapatoknak, hogy kipróbálták, ez megmutatja, hogy próbáljuk fokozni a védelem szintjét amennyire csak lehetséges” – összegzett az ausztrál szakember. Az új specifikáció véglegesítése az FIA Motorsport Világtanács pénteki ülésén várható.