Társoldalunk:

Vettel megmagyarázta érthetetlen döntésének okait

2021.10.11. 15:14

Sebastian Vettel kockáztatott a Török Nagydíjon, amivel egyetlen kör alatt elveszítette minden esélyét a pontszerzésre. A négyszeres világbajnok utólag már tudta, hogy rossz döntést hozott.

A vasárnapi Török Nagydíj teljes egészében vizes pályán zajlott, így a pilóták az egész versenyt a köztes, azaz intermediate gumikon teljesítették. Kivéve Sebastian Vettelt, aki egy, azaz egy kör erejéig feltetette autójára a száraz pályára való abroncsokat, majd miután kétszer kicsúszott és egyszer keresztbe állt a bokszutca bejáratában, visszakapta az intermediate gumikat. A négyszeres világbajnok utólag belátja, rosszul döntött, de úgy véli, akkor meg kellett próbálnia, hátha.

Vettel utólag elismerte, hiba volt a száraz pályás gumikat kérnieForrás: Motorsport Images/Steven Tee

Vettel a 36. körben látogatta meg a szerelőit a 10. helyről kiállva, hogy megkapja a sárga oldalfalú közepes keveréket, mindezt úgy, hogy előtte Verstappen, Sainz, Norris, Cunoda, Russell, Ricciardo, Alonso és Latifi is intermediate gumikat kapott, míg a mezőny többi tagja még nem állt ki. Vettel utólag elmondta, az övé volt az utolsó szó a döntésben.

Együtt határoztunk így, de végső soron az én döntésem volt, én akartam megpróbálni. Az ínterekből már semmi nem maradt, és úgy gondoltam, ennyire a száraz pályára való gumik is lehetnek jók, de nem tudtam betörni azokat, emiatt pedig nem volt tapadásom. Rengeteg időt veszítettem, mivel nem tudtam működésre bírni az abroncsokat."

Vettel rögtön a hármas kanyarban kiszaladt a bukótérbe, majd ugyanezt megtette a hetesben is, miközben a többiek úgy kerülték ki, mintha állt volna. Ekkor már jelezte a rádión, hogy ez nem lesz jó, mérnöke pedig a nyolcas kanyar után szólt neki, hogy a kör végén menjen be a bokszba, hogy visszakapja az intermediate gumikat. Az esélyét a pontszerzésre azonban ekkorra mér régen elbukta.

Vettel megkapja a sima futófelületű PirelliketForrás: Steven Tee

„Rosszabb volt, mint amire számítottam, még ha itt-ott nedves vagy akár vizes is volt az aszfalt – mondta a német. – A fő gond azonban az volt, hogy nem tudtam betörni a gumikat, így az ember pedig csak csúszkál a felszínükön. Utólag nézve magától értetődő [hogy az intermediate volt a jó gumi], de akkor nem. Már néhány körrel hamarabb is kísértett, hogy kiálljak, az interek pedig nem lettek jobbak. Ha megnézzük, semmi nem maradt belőlük, úgy néznek ki, mint a slickek, úgyhogy megvolt az okom [a slick gumira váltásra], de nyilvánvalóan rossz döntés volt."

Vettel döntése annyiban védhető, hogy nem mindig egyértelmű, hogy egy pálya készen áll-e a száraz pályás abroncsok használatához, és a legtöbbször minden az első fél körben dől el. Ha ekkor a pilóta elég hőt tud generálni az abroncsokba, akkor a felmelegedő gumik a vizesebb részeken is tapadni fognak, viszont ha képtelen felmelegíteni azokat, és még ki is csúszik velük, mint Vettel, akkor a gumik annyira visszahűlhetnek, hogy onnantól kezdve képtelenség lesz olyan tempóban haladni velük, hogy újra felmelegedjenek.

Vettel nem tudta felmelegíteni a közepes keveréket

Az Aston Martin versenyzője azt is elárulta, hogy a tavalyi verseny is eszébe jutott, amelyen az ideinél jóval csúszósabb aszfalton is fontolgatta a száraz pályás gumira váltást. Akkor végül nem próbálta meg, ahogy a mezőny egyetlen másik tagja sem.

„A pálya jó szórakozást nyújt, de ezúttal furcsa volt. A körülmények hasonlóak voltak a tavalyiakhoz, amikor olyan sokáig kint maradtunk. Egy ponton úgy gondoltam, hogy készen állnak a slick gumira, ezért kockáztattam, de nem jött be. Tavaly 15 körrel a verseny vége előtt már azt gondoltam, hogy kipróbálnám a slick gumikat, a pálya állapota akkor pedig rosszabb volt a mostaninál, ezért úgy voltam vele, hogy egy próbát megér, de rossz döntésnek bizonyult."

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK