Társoldalunk:

Bottas élete versenyét futotta, Verstappen majdnem elaludt

2021.10.10. 16:13

Mindhárom dobogós versenyző elégedett volt a Török Nagydíj végeredményével, amelynek értelmében Bottas idén először állhatott a dobogó tetejére, Verstappen visszavette a vezetést a pontversenyben, Pérez pedig hosszú idő után először locsolhatott újra pezsgőt.

Több, mint egy év után győzött ismét a Forma-1-ben Valtteri Bottas, a Mercedes pilótája a pole pozícióból indulva a kerékcserék időszakától eltekintve végig vezetett, sőt, a pályán előzte vissza az átmenetileg előtte autózó Charles Leclerc-t is. Bottas a leggyorsabb körért járó bónuszpontot is begyűjtötte, így a lehető legjobb eredménnyel zárta a Török Nagydíjat.

Bottas győzött - GalériaForrás: AFP/Umit Bektas

„Nehéz volt, úgy érzem, hogy nagyon megdolgoztam ezért a győzelemért – mondta Bottas. – Talán ez volt a valaha volt legjobb versenyem, egy megcsúszástól eltekintve minden a terv szerint ment, de az autó mindenféle körülmény közepette jól viselkedett és magabiztosan vezettem.” Nem könnyű kimunkálni a stratégiát, hogy mikor, milyen gumiért érdemes kiállni, de örülök, hogy most az egyszer minden simán ment a számomra. Ez jó érzés.”

Bottas elmondta, mivel csak egy száradó ív volt, egy kis hiba is elég lett volna a visszacsúszáshoz, ezért végig koncentrálnia kellett. A pontversenyben élre álló Max Verstappen ezzel szemben azzal viccelődött, hogy a legnehezebb feladatot az jelentette a számára, hogy ébren maradjon, de elismerte, hogy neki sem volt könnyű dolga.

„Nagyon csúszós volt a pálya és a gumikat az egész verseny során kezelni kellett, nem igazán nyomhattuk. Úgy tűnik, Valtteri tempója kicsit jobb volt és a gumikra is jobban tudott vigyázni, de így is örülök a 2. helynek, mert ilyen körülmények között könnyű hibázni és visszaesni. Alapvetően nagyon elégedett vagyok.”

A holland pilóta 6 pontos előnybe került az 5. helyen célba érő Lewis Hamiltonnal szemben, de emlékeztetett, a küzdelem az egész szezon során szoros volt, és Austinban is arra számít, hogy nagy csatába bonyolódnak majd a Mercedes ellen. „Igyekeznünk kell és keresni a fejlődés lehetőségét, aztán majd meglátjuk, hova jutunk, de a szezon eddig nagyon jól alakul.”

Verstappen és Pérez is dobogóra állhatott Isztambulban - GalériaForrás: AFP/Umit Bektas

Örült a 3. helyezett Sergio Pérez is, aki kilenc futam, a Francia Nagydíj óta először állhatott dobogóra, ráadásul nagyot csatázott Hamiltonnal is a verseny korai szakaszában. Végül Leclerc megelőzésével biztosította be a 3. helyet azután, hogy a rajtnál jól kihasználta Pierre Gasly és Fernando Alonso ütközését.

„Elég feszült verseny volt, Lewisszal és Charles-lal is küzdöttem. A rajt elég jól sikerült, aztán türelemre volt szükség, a megfelelő pillanatban kellett nyomni, jól kellett kezelni a gumikat, de közben nem igazán tudtam, hogy mi lesz, javul-e a tempójuk vagy romlik. Elég nehéz volt bánni velük” – ismerte el.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK