Társoldalunk:

Hamilton büntetése sem elég, hogy a küszködő Verstappen legyőzze őt?

2021.10.09. 07:21

A Török Nagydíj pénteki napján meglepő módon a túlságosan jó tapadás okozott fejfájást a csapatoknak. A jelek szerint a Red Bull a riválisoknál jobban mellélőtt a beállításokkal, és ha Max Verstappen nem javul, akkor Valtteri Bottas mellett Charles Leclerc, valamint a várhatóan a mezőny közepéről induló Lewis Hamilton is veszélyt jelenthet rá.

A pénteki nap alapján kifejezetten izgalmasnak ígérkezik a Török Nagydíj időmérője és főleg maga a futam. Lewis Hamilton mindkét szabadedzésen magabiztosan végzett az élen, ami normál esetben aggasztaná a semleges szurkolókat, de most más a helyzet. A brit pilótának ugyanis beszerelték a negyedik belső égésű motorját, aminek következtében tíz hellyel hátrasorolják a vasárnapi versenyre. 

Hamilton magabiztosnak tűnik, de a büntetése miatt nehéz heyzetbe került - GalériaForrás: AFP/Andrej Isakovic

Kiindulva az év eddigi alakulásából, akár azt is lehetne mondani, hogy innentől kezdve Max Verstappen zöld utat kapott a futamgyőzelem, illetve a pontversenyben való újbóli fordítás felé, ám amellett, hogy ez még mindig nem zárható ki teljesen, a pénteki eredmények nagyon mást mutattak. A holland pilóta egy körön és a versenyszimuláció során sem tudta felvenni a versenyt a Mercedesekkel, sőt, néhol még Charles Leclerc tempójától is elmaradt.

Ennek természetesen több oka is lehet, többek között a pálya állapota. Azt borítékolni lehetett, hogy a tavalyi „korcsolyázás” után nagyobb lesz a tapadás, de a mezőnyt így is meglepte, hogy mennyit javult az aszfalt. Könnyen lehet, hogy ez a Red Bullnak okozta a legnagyobb meglepetést, vagy legalábbis az energiaitalosok lőttek mellé a leginkább a beállításokkal.

Mindez egyfelől azt jelenti, hogy Verstappenben az ellenfelekhez viszonyítva maradt tartalék, ám azt csapatának ki is kell aknáznia. Ha pedig ez nem sikerül, akkor egyrészt Bottas ellen nem sok esélye lesz, másrészt még akár Leclerc és a hátulról érkező Hamilton is veszélyes lehet rá, persze utóbbi csak akkor, ha a felzárkózása alatt nem ütközik nehézségekbe. Ami a csapadékot illeti, kicsi a valószínűsége, hogy az eső ezúttal is beleszól az események alakulásába, de kizárni az időmérő és a futam esetében sem lehet.

Az időmérős elsőség lefutottnak tűnik, a pole pozíció nem

Ha Hamilton nem kapott volna büntetést, akkor ez a mondat nagyjából arról szólna, hogy szinte már oda is lehet adni neki a pole pozíciót. Persze a szankció miatt erre nincs esélye, de bizonyára rengetegen fognak arra fogadni, hogy az időmérőn nem talál legyőzőre.

A mérvadónak számító második szabadedzésen ugyanis csak Leclerc tudott 2 tizeden belül autózni hozzá képest, mindenki más legalább 4-et kapott tőle. Persze így még nem teljes a kép, de ha a legjobb szektoridőket adjuk össze, az első öt sorrendje akkor sem változik, és a köztük lévő különbségek sem módosulnak számottevően.

Hamiltont meglepetésre csak Leclerc tudta megközelíteniForrás: Scuderia Ferrari Press Office/Foto Colombo Images

Nem meglepő, hogy a hétszeres világbajnok szerint jól eltalálták a beállításokat, ráadásul a második gyakorláson nem is érezte annyira jól magát az autóban, mint délelőtt, vagyis elméletileg maradt benne tartalék. Ennek megfelelően az F1 és az Amazon Web Services által közösen kifejlesztett algoritmus szerint neki a legjobb az egykörös tempója, és mostani tudásunk alapján tényleg meglepetés lenne, ha elbukná az időmérő 1., vagyis a rajtrács 11. helyét.

A címvédő tehát jelenleg más kategóriát képvisel, ezért ebben a fejezetben vele nem is érdemes ennél többet foglalkozni. A tényleges pole pozícióért folytatott küzdelem viszont annál érdekesebb lehet, hiszen többen is eséllyel pályázhatnak a 36 éves versenyző által otthagyott lepattanóra.

Ilyen helyzetben a nagydíjhétvégék többségében Verstappen lenne az, aki a rajtelsőség toronymagas esélyesévé lépne elő, ám a holland pilótának, illetve a Red Bullnak borzasztóan nehéz dolga lesz. A világbajnokság 2. helyezettje ugyanis csupán az 5. helyen végzett a délutáni gyakorláson, miután Bottas mellett Charles Leclerc, és saját csapattársa, Sergio Pérez is megelőzte.

A 24 éves versenyző gyakorlatilag végigküszködte a kétszer egy órát. Hogy ennek pontosan mi áll a hátterében, azt nem természetesen nem tudjuk pontosan, mindenesetre Christian Horner, a Red Bull csapatfőnöke szerint a szélirány gyakori változása csak rontott a helyzeten. Ebből a szempontból nem jó hír a bikások számára, hogy az előrejelzések szerint szombaton élénkülni fog a légmozgás.

A másik tényező, amiről jó okkal lehet feltételezni, hogy hozzájárult Verstappen küszködéséhez, az a pálya állapota, ami annyit javult tavalyhoz képest, hogy az mindenkit meglepett. Andrew Shovlin, a Mercedes mérnökigazgatója kijelentette, szerinte számos csapat azzal a feltételezéssel érkezett meg a hétvégére, hogy, ha nem is a 2020-ashoz hasonló mértékben, de az aszfalt még mindig csúszni fog. A brit szakember azzal indokolta az állítását, hogy az istállók rengeteg lágy gumiszettet használtak fel. Ugyanakkor, bár a körülmények valóban jók voltak, de nem mindenhol voltak egyformák.

Verstappen egyelőre küszködik, és még Bottastól is elmaradForrás: Getty Images/Getty Images / Red Bull Content Pool/Bryn Lennon

„Meglepett, milyen nagy volt a tapadás – nyilatkozta Pérez. – Nagyjából már hasonlított egy szabványos pályáéhoz, de még mindig fejtörést okoz, mert a tapadás nem egyenletesen jön. Előfordul, hogy a kanyarok bejáratánál kisebb, a kijáratnál pedig nagyobb, amihez versenyzőként nehéz igazodni.”

Carlos Sainz szintén nem várt ilyen körülményeket, sőt, a spanyol versenyző szerint a szezon során ritkán volt ennyire jó a helyzet ezen a téren. „Az első edzés első körei olyanok voltak, mint amikor egy új pályát tanulunk – fogalmazott. – Kerestük a viszonyítási pontokat, rá kellett érezni az autóra. A tapadás az egyik legjobb volt a szezon során. A valaha volt egyik legrosszabból az egyik legjobb lett.”

A Ferrari pilótája hozzátette, ebben a helyzetben fokozatosan terhelik egyre jobban az autó első tengelyét, ugyanis a hátuljában jobban bíznak. Mindezt alátámasztja, hogy számos pilóta alulkormányzottságra panaszkodott, és a rádiózásai alapján Verstappen (és alkalomadtán Hamilton) is a kocsi elejével volt elégedetlen.

A Red Bullnak tehát fel van adva a lecke, ha a lehető legtöbbet ki akarják hozni Hamilton hátrasorolásából. A bikások abban bízhatnak, hogy péntekről szombatra már többször is látványos fejlődést tudtak felmutatni, viszont, ha az előrelépés nem jön össze, akkor aligha Verstappen lesz a pole pozíció elsőszámú várományosa. Sőt, az AWS szerint a holland versenyzőnek 1,02 másodperccel lassabb a tempója Hamiltonénál, ami csak a 9. helyre elég. Persze még a program is jelzi, hogy igencsak meglepő lenne, ha ez a kvalifikáción is visszaköszönne, ezzel együtt a grafikon nem túl hízelgő számára.

Ha az energiaitalosok nem fejlődnek eleget, akkor a Hamilton mögötti 2. hely, illetve a rajtelsőség megszerzésére alighanem Bottasnak lesz a legnagyobb sansza. A Mercedesnek mind az egyéni, mind a konstruktőri bajnokság szempontjából jól jönne, ha a finn pilóta Verstappen előtt végezne, hiszen ebben az esetben a címvédő istállónak stratégiai szempontból nagyobb mozgástere lesz.

Hamilton büntetésével jelenleg Bottas tűnik a pole pozíció legnagyobb esélyesénekForrás: Anadolu Agency via AFP/2021 Anadolu Agency/Onur Coban

Rajta kívül Leclerc-t is muszáj megemlíteni, aki a második gyakorláson közvetlenül Hamilton mögött végzett. A monacói pilóta igyekezett mindenkit óva inteni a túlzott optimizmustól, és könnyen elképzelhető, hogy a Mercedes és főleg a Red Bull több tartalékkal rendelkezik a Ferrarinál, ám az is tény, hogy a 24. születésnapját jövő héten ünneplő versenyző már kétszer is megszerezte a pole pozíciót az idény során. Az AWS csupán 4 százados hátrányt jelez neki, ám esetében ugyanaz a megjegyzés érvényes, mint Verstappennél, persze ellenkező előjellel.

A középmezőnyben az Alpine kifejezetten biztatóan kezdett, ám az AWS szerint valójában sokkal hátrébb vannak, mint amit a második szabadedzés végeredménye mutat. Mindezt leginkább azzal a ténnyel lehet igazolni, hogy mind Fernando Alonso, mind Esteban Ocon későn futotta meg leggyorsabb körét, amikor már a pálya jobb állapotban volt. Az algoritmus szerint sokkal inkább a McLaren, valamint az Alpha Tauri pilótái harcolhatnak az élmezőny versenyzői mögött.

Rajtuk kívül Pérezről és Sainzról kell még szót ejteni: a mexikói pilóta ezúttal talán egy körön sem csúszik vissza a középmezőnybe, a spanyol versenyzővel kapcsolatban pedig kijelenthető, hogy teljesen mindegy, hogyan szerepel az időmérőn, ugyanis teljes erőforráscsere miatt mindenképpen a mezőny végéről kezdi meg a viadalt.

A Q2-ben a szokásosnál is fontosabb szerepe lehet a gumitaktikának: Mario Isolának, a Pirelli sportigazgatójának elmondása alapján elképzelhető, hogy a versenyt csak lágy abroncsok nélkül lehet egy kiállással teljesíteni. Az olasz gumigyártó szerint a lágy 4 tizeddel gyorsabb a közepesnél, amit az élmezőny pilótái könnyedén kiautózhatnak. Persze, ha a többiek úgy gondolják, hogy a futam oltárán adott esetben feláldozzák a Q3-as szereplést, akkor a kérdés irrelevánssá válik.

A középmezőnyben a gumiválasztás is eldöntheto a továbbjutástForrás: Anadolu Agency via AFP/2021 Anadolu Agency/Onur Coban

Az időjárás ezúttal is megkavarhatja a kvalifikációt, még ha csak közvetett módon is. Könnyen előfordulhat, hogy a harmadik szabadedzésen esni fog az eső, ami vélhetően elsősorban a Red Bullnak jönne rosszul, hiszen nem próbálkozhatnának hatékonyan új beállításokkal. Délután már kisebb a valószínűsége a csapadéknak, de kizárni nem lehet teljesen.

Hamilton büntetéssel együtt is nyerhet?

A pole pozícióhoz hasonlóan a futamgyőzelem kérdése sem lefutott, olyannyira, hogy még akár Hamilton is beleszólhat. A brit pilóta, illetve a Mercedes ugyanis a versenyszimulációk során is sokkal gyorsabb volt mindenkinél, vagyis a tempója könnyen elegendő lehet a felzárkózáshoz.

Verstappent például körönként 4 és fél tizeddel verte meg az első öt körből az értékelhetőek átlagát figyelembe véve. Ez hatalmas különbségnek számít az 58 körös versenyen, főleg kettejük összevetésében. A Red Bullnak tehát ezen a téren is fejlődnie kell, ha nem akarja, hogy a középmezőny pilótáin múljon, hogy Hamilton utoléri-e Verstappent.

Merthogy hiába a tempófölény, ezen a téren nem lehetnek nyugodtak a Mercedesnél. Shovlin az első szabadedzés után még úgy fogalmazott, hogy nem tudják, hogy a hétszeres világbajnok mennyire fog tudni előzni, később viszont úgy fogalmazott, hogy „elég nagy kihívás lesz” Hamilton számára, hogy maga mögé utasítsa riválisait. Tény, hogy az Olasz Nagydíj és a szocsi futam első fele erre enged következtetni, de utóbbi azt is megmutatta, hogy jó stratégiával később könnyedén átmehet a mezőnyön. A második gyakorlás alapján egyedül Bottas utolérésére nem lenne reális esélye, de senkinek ne legyen kétsége afelől, hogy ha úgy alakul, akkor a Mercedes gondolkodás nélkül megcseréli pilótáit.

Ebből, illetve a grafikonokból pedig már az is kiderült, hogy Verstappen a finn versenyző tempójától is jelentősen elmarad, és ha a kvalifikáción is kikap tőle, akkor Hamiltontól függetlenül aligha lesz esélye a győzelemre. Ez pedig még akkor is csalódás lenne számára, ha riválisa előtt végezne, hiszen ebben az esetben nem tudná maximálisan kihasználni a büntetés adta lehetőséget.

Ráadásul, amennyiben a Red Bull nem javul, úgy a holland pilótának akár Leclerc miatt is fájhat a feje. Bár az etap végén már gyorsabbnak bizonyult a Ferrari versenyzőjénél, de az első öt körben a nála 16 nappal fiatalabb vetélytársa produkált jobb átlagot. Persze az egykörös tempóhoz hasonlóan itt is hozzá kell tenni, hogy a Red Bullban valószínűleg nagyobb a fejlődési potenciál, mint a Ferrariban, emellett pedig a gumikopása is jobbnak tűnik.

Pérez versenytempója nem sokkal marad el Verstappenétől, vagyis, ha nem rontja el az időmérőt, akkor ott lehet csapattársa környékén, aminek akár a Hamilton elleni csata szempontjából is nagy jelentősége lehet. Mögöttük viszont még a grafikonok alapján is nehéz megjósolni a sorrendet: a Williams vélhetően felül-, az Alpha Tauri pedig alulteljesített valós tudásához képest, az Alpine és a McLaren esetében pedig érdemes kiemelni, hogy mind Ocon, mind Daniel Ricciardo kemény abroncsokon teljesítette első etapját, azaz minden bizonnyal magabiztosan az Aston Martin előtt lesznek.

A második szabadedzés után Hamilton két kiállást jósolt, ám, ahogyan korábban is említettük, a Pirelli szerint adott esetben egy kerékcserével is lehet teljesíteni a versenyt. Mindez akár egy taktikailag változatos futamot is hozhat, ám a tavalyi évvel ellentétben nem valószínű, hogy az eső mindent a feje tetejére állít: az előrejelzések szerint a csapadékra még kisebb az esély, mint egy nappal korábban. A szabadedzések alapján a biztonsági autóra sem feltétlenül érdemes számítani, ugyanis eddig még senki nem törte össze az autóját. Ha pedig a safety car mégis bejön, az alighanem Hamilton malmára hajtja a vizet.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK