Vágólapra másolva!
Az Orosz után a Török Nagydíjon is a mezőny végéről fog rajtolni az egyik Ferrari, de miként Szocsiban, úgy Isztambulban is előre tervezett büntetésről van szó.

A Török Nagydíjon Carlos Sainz is megkapja a Ferrari legújabb fejlesztésű hibrid-rendszerét. Az új erőforráselem az Orosz Nagydíjon debütált Charles Leclerc SF21-esében, Mattia Binotto csapatfőnök szerint pedig egyértelmű teljesítményelőnyt jelentett. Az elsősorban 2022-re tesztelt újítás fontos lehet a McLarennel a konstruktőri harmadik helyért vívott csatában, ugyanakkor természetesen a spanyol pilótának is büntetést jelent.

Ezúttal Sainznak kell a mezőny végéről indulnia Forrás: Sputnik via AFP/Vladimir Astapkovich

A Ferrari az orosz futam után még nem árulta el, hogy Sainz mikor kapja meg az új fejlesztést, Mattia Binotto mindössze annyit közölt, hogy „a lehető leghamarabb" be akarják szerelni az ő autójába is.

A szocsi verseny után Sainz Fioranóban tesztelte az idei autót (forgatási nap keretében erre van lehetősége), a Scuderia pedig valószínűleg már itt bejáratta az új hibrid egységet, így számítani lehetett arra, hogy Isztambulban már mindkét autóban ott lesz. „Miként azt Charles Leclerc-rel tettük Oroszországban,

– olvasható a Ferrari közleményében.

Sainz autójában sem csak a hibrid rendszert cserélik tehát, hanem ő is mindenből újat kap, ezért kell a rajtrács végére mennie. Binotto korábban nem volt hajlandó számszerűsíteni, hogy mekkora teljesítménytöbbletet jelent az új fejlesztés, de becslések szerint 10 lóerőnél nem többet.

Binotto nem lesz ott Isztambulban Forrás: Scuderia Ferrari Press Office/Foto Colombo Images

A Ferrari Török Nagydíj előtti közleményéből az is kiderült, hogy Binotto nem lesz ott a szezon 16. futamán, helyette Maranellóban segíti a jövő évi előkészületeket.

Természetesen követni fogja az edzéseket és a versenyt a távoli garázsból, és folyamatosan kapcsolatban lesz az isztambuli pályával."