Vágólapra másolva!
Christian Horner, a Red Bull F1-es csapatának főnöke szerint Lewis Hamiltonon és Toto Wolffon, a Mercedes csapatfőnökén van csak igazán nyomás a világbajnoki címért folyó harcban, mert előbbi egy fiatal trónkövetelővel néz szembe, utóbbinak pedig először akadt komoly ellenfele. Horner szerint éppen ezért a hétszeres világbajnok pszichológiai trükkjei sem érnek célt.

Megszokhattuk már az idei szezonban, hogy amikor éppen nem a pályán, akkor azon kívül zajlik a csata a Red Bull és a Mercedes, illetve Lewis Hamilton és Max Verstappen között. Ez a harc pedig mindenre kiterjed az egymást az FIA-hoz intézett különböző technikai jellegű kérdések nyomán születő szabályváltozásokkal hátráltatástól a jól ismert pszichológiai játszmákig. Christian Horner, a Red Bull csapatfőnöke szerint pedig ez most már olyan szintre jutott, amilyenre korábban még nem volt példa, legalábbis az energiaitalos istálló 2005 óta íródó története során.

Wolff és Horner rendesen osztja egymást Forrás: Getty Images/Getty Images / Red Bull Content Pool/Bryn Lennon

A Red Bull 2010 és 2013 között zsinórban négy egyéni és konstruktőri világbajnoki címet nyert, ezeket az éveket leszámítva egészen a 2021-es szezonig pedig nem is harcolt az év végi elsőségért. A négy idényből kettőben, 2010-ben és 2012-ben volt igazán szoros a csata (mindkétszer az utolsó futamra maradt a döntés), Christian Horneréknek pedig előbb a McLarennel és a Ferrarival, utóbb pedig csak a maranellóiakkal kellett lemeccselniük a világbajnoki címet.

A Red Bull csapatfőnöke szerint pedig a pályán kívüli csatározásokat tekintve egyik év sem volt olyan kemény, mint az idei a Mercedes ellen.

„Amikor a McLarennel harcoltunk a világbajnoki címért és Lewis még náluk vezetett, valamint amikor a Fernando Alonsóval és Stefano Domenicalival felálló Ferrari volt az ellenfelünk, nagyon más volt a légkör a mostanihoz képest.

– nyilatkozta Horner a PA hírügynökségnek.

Toto Wolffnak először kell igazán komoly ellenféllel szembenéznie Forrás: NurPhoto via AFP/Andrea Diodato/NurPhoto/Andrea Diodato

Az idei szezonban a két istálló ott próbál keresztbe tenni a másiknak, ahol csak tud, elég a hajlékony hátsó szárnyak ügyére, vagy a Mercedes által előidézett kerékcsereszabályra gondolni.

Horner oda is szúrt a Mercedes csapatfőnökének azzal, hogy 2014 óta az összes szezonban mindkét világbajnoki címet bezsebelő istálló vezetője eddig javarészt tulajdonképpen a csapatot annak 2010-es létrejöttétől kezdve három évig irányító Ross Brawn munkájának köszönheti sikereit, és az idén azért fajult el ennyire a helyzet, mert most először kell szembenéznie erős ellenféllel.

„Toto soha nem volt olyan helyzetben, amelyben valaki más kihívás elé állította.

Verstappen és Hamilton sem csak a pályán harcol egymással Forrás: Getty Images/Motorsport Images

Horner kitért Max Verstappen és Lewis Hamilton pályán kívüli és azon belüli csatákkal szintén bővelkedő párharcára is, és kijelentette, a hétszeres világbajnok pszichológiai játszmákkal igyekszik gyengíteni a hollandot, miközben a Red Bull csapatfőnöke szerint valójában ő az, aki inkább nehéz helyzetben van.

„Lewis imád játszadozni mások fejével, Max azonban nem vevő erre" – mondta, majd hozzátette, hogy

„Minden rendelkezésre álló eszközt megragad, és soha nem akarja, hogy esélyesnek tartsák. De Maxot ez igazán hidegen hagyja. Ő a legnyugodtabb pilóta a rajtrácson, aki mindent bele akar adni vezetés közben" – ecsetelte Horner már a Servus TV-nek.

A Red Bull csapatfőnöke pedig azért biztos, ami biztos szintén bevetett egy kis pszichológiai nyomásgyakorlást Hamilton ellen.

„Azért küzd, hogy minden idők legsikeresebb pilótája legyen és ő a címvédő. Max 23 éves, rengeteg év áll még előtte, a szezon előtt pedig ő volt a kívülálló. Egyszerűen csak élvezi a versenyzést és a kihívást, és profitál a fiatalságából. Az idő soha nem áll meg, Lewis pedig annyi mindent elért már, egy fenomenális bajnok, de mindig jönni fog a következő generáció" – utalt arra, hogy a 36 éves brit már pályafutása végéhez közeledik.