Ugyan nem volt olyan jó érzés harmadikként célba érnie azok után, hogy vezette a versenyt, Carlos Sainz mégis az Orosz Nagydíj hétvégéjét tartja eddigi legjobb ferraris szereplésének.
Carlos Sainz pályafutása ötödik dobogós helyezését szerezte az Orosz Nagydíjon, a Ferrarival pedig harmadszor állhatott fel a pódiumra. Bár Monacóban második is volt, úgy érzi, hogy Szocsiban teljesítette eddigi legjobb hétvégjét vörösben.

Ő és a Ferrari már azzal nagyot húzott, hogy az időmérő edzésen jókor váltottak slick gumikra, így Sainz a második helyet szerezte meg Lando Norris mögött a rajtrácson. A rajt után sikerült megelőznie a britet, majd sokáig vezetett is, végül azonban Norris visszaelőzte. Ezután úgy tűnt, a dobogó sem jön össze neki, a futam végi eső azonban a kezére játszott.
Mivel a visszaesést leginkább a Ferrari tempóhátrányának köszönhette, Sainz joggal érezheti úgy, hogy az utóbbi versenyek sorozatos bakijai után végre sikerült összehoznia egy jó hétvégét. „Szerintem az edzésektől kezdve nagyon erős hétvégét sikerült összeraknom, különösen a Q3-ban, majd a versenyen jó rajtom volt és jól menedzseltem a tempót nagyon nehéz körülmények között. Nem fogok hazudni, büszke vagyok a hétvégémre. A csapat is nagyon jó munkát végzett a bokszkiállások időzítésével. Szombaton jókor váltottunk a lágy gumira, a versenyen pedig az intermediate-ekre.
Összességében szerintem ez volt az eddigi legerősebb hétvégém a Ferrarinál."
Ez a hétvége az eső nélkül persze nem ért volna ilyen jó véget, amit a futam közben Sainz tudtára is adott a mérnöke, amikor közölte vele, hogy az ötödik hely néz ki neki. A spanyol ezen meg is lepődött, de utólag belátta, hogy ez volt a reális helyzet.

„Miután vezetted a versenyt, legalább abban bízol, hogy harcban vagy a dobogóért. Akkor nem tudtam pontosan, hogy hol vannak a többiek a pályán. Azt tudtam, hogy megvolt a kiállásom, és senki nem vágott elém. Úgyhogy a tempó jó volt. Talán azért mutatták ezt a szimulációink, mert a végén mindenki feltette a közepes keveréket, mi pedig könnyű célpont voltunk, és valószínűleg tényleg ötödikek lettünk volna."
Azt ugyanakkor Sainz is elismerte, hogy a harmadik hely nem olyan édes azok után, hogy vezette a versenyt, majd elmondta, azon kell dolgozniuk, hogy ha a jövőben ilyen helyzetbe kerüljenek, akkor nyerjenek.