Vágólapra másolva!
A rajtnál bemutatott szemfüles manőver és a verseny végén végrehajtott vizes pályás előzések sem bizonyultak elegendőnek Fernando Alonso számára ahhoz, hogy ismét Forma-1-es dobogóra álljon. A kétszeres világbajnok három körrel az Orosz Nagydíj vége előtt még a harmadik helyen autózott.

Fernando Alonso nem volt messze tőle, hogy visszatérése legjobb eredményét érje el az Orosz Nagydíjon. A kétszeres világbajnok a hatodik helyről kezdte a versenyt, majd a rajtnál egy szemfüles húzással az ötödik helyre lépett előre, ám nem tudta sokáig maga mögött tartani Daniel Ricciardót, Lewis Hamiltont és Sergio Pérezt.

Egy erős pontszerzés a hatodik hellyel azonban így is kinézett a spanyolnak, aki a frissebb gumikon a pályán előzte meg a későbbi második helyezett Max Verstappent, majd amikor elkezdett szemerkélni az eső, mesterien vezetve a harmadik helyig jött előre.

A rajtnál az ötödik helyre jött fel Forrás: Xpb / James Moy Photography Ltd

Alonso a Twitteren osztotta meg a fedélzeti kamerás felvételét arról, ahogy előbb Verstappent, majd sorrendben Ricciardót, Sainzot és végül Pérezt is megelőzi.

Ekkor úgy tűnt, hogy a 2014-es Magyar Nagydíj óta meglesz az első F1-es dobogója, de többekhez hasonlóan a kelleténél ő is egy körrel tovább maradt kint a száraz pályás gumikon,

így a kerékcseréje után visszacsúszott a nyolcadik helyre, Charles Leclerc kicsúszása és Lando Norris kerékcseréje után két pozíciót javítva pedig végül a hatodik helyen intették le.

– jelentette ki a futam után. – Verstappen előtt voltunk és szakadtunk el tőle, ahogy Sainztól is. Norris csodálatos versenyt futott, és csak a balszerencse miatt nem végzett a dobogón vagy szerezte meg az első győzelmét a Forma-1-ben. Amikor esik, nagyban a szerencsén múlnak a dolgok."

Alonso felzárkózása a hetedikről a harmadik helyre

Noha javarészt az eső miatt tudott előrejönni dobogós pozícióba – miután a többieknél többet kockáztatva és jobb tempóban haladt a félig nedves, félig száraz pályán – Alonso a verseny után átkozta az esőt.

úgyhogy soha nem vagyunk szerencsések, ma pedig a harmadik helyen haladtunk és esett. Jó, szomorú nem vagyok, de egyértelműen nem volt szerencsénk."

A kétszeres világbajnok ezzel együtt nem győzte dicsérni a csapatát és kiemelte, hogy a hatodik hely is értékes pontokat jelent nekik. „Minden pontot, amit az idén gyűjtöttünk, önerőből szereztük. Soha nem kaptunk ajándékokat, sem ma, sem az év során, úgyhogy minden megszerzett pontomra büszke vagyok. Szerintem a csapat fantasztikusan teljesít, minden hétvégén optimalizáljuk a lehetőségeinket."

Alonso arról nem beszélt, hogy a rajtnál szándékosan vágta-e át a kettes kanyart, de korábbi nyilatkozatai után nem lenne meglepő, ha előre kitervelt akcióról lett volna szó. Az Alpine versenyzője a szélárnyékot kihasználva kívülről Daniel Ricciardo mellé került a célegyenesben, a kettes kanyar féktávján azonban mintha direkt jóval rövidebbet fékezett volna a többieknél, és ahelyett, hogy megpróbált volna bekanyarodni, egyenesen átszáguldott a bukótéren.

Alonsóról köztudott, hogy a betétfutamok rajtjait is ki szokta elemezni, így nem lenne meglepő, ha pontosan tudta volna, hogy nyerhet a kanyarlevágással Forrás: Xpb / James Moy Photography Ltd

Mivel a pályára a kihelyezett táblák között tért vissza, a manővere nem volt szabálytalan (az nincs előírva, hogy le kellene lassítania), és még pozíciót is nyert vele, hiszen az ötödik helyen találta magát.

Alonso korábban bírálta a sportfelügyelőket azért, mert szerinte túlságosan elnézőek az első körös incidenseknél, ennek pedig ő többször is megitta a levét. A spanyol pilóta előrevetítette, hogy ha ez a helyzet, ő is átáll a „sötét oldalra", és kihasználja a kiskapukat. Nem kizárt, hogy most is ezt tette.