Társoldalunk:
Hírlevél

Russell egy félreértésnek köszönheti, hogy ismét csodát tett a Williamsszel

2021.09.26. 12:00

George Russell szerint csapata rosszul értelmezte a szavait az Orosz Nagydíj időmérőjének utolsó szakaszában, de végső soron ez teremtett lehetőséget a remek eredményre. A brit pilóta elárulta, nem sokon múlott, hogy már a legelején a falban kössön ki.

A pole pozícióból induló Lando Norris és a 2. helyet megszerző Carlos Sainz egyaránt pályafutása legjobb időmérős eredményét érte el az Orosz Nagydíj kvalifikációján, ám az autók teljesítményét figyelembe véve a mögöttük végző George Russell talán még náluk is nagyobb bravúrt ért el. A Williams versenyzője elmondta, több ponton is elbukhatta volna a 3. pozíciót, sőt, nem sokon múlott, hogy most teljesen más kontextusban essen szó róla. 

Sok tényezőnek kellett összeállnia Russell 3. helyéhez - GalériaForrás: Williams Racing

A Q3-ban a brit pilóta volt az első, aki köztes esőgumikról lágyakra váltott. Utólag azt lehetne mondani, hogy Russell, illetve a Williams bátorsága kifizetődött, pedig a 23 éves versenyzőnek nem ez volt az eredeti terve, hanem csak figyelmeztetni akarta csapatát arra, hogy a későbbiekben a száraz pályás abroncsokra lesz szükség, ugyanakkor az első gyorskörét még a zöld oldalfalú gumikon akarta teljesíteni.

A rádióban mondtam, hogy [szóljanak] a srácoknak, hogy készítsék elő a slickeket, mert egyértelmű, hogy szükség lesz rájuk – idézi a Racefans. – Erre azt válaszolták, hogy »rendben, gyere be a bokszba ebben a körben!«. Arra gondoltam, hogy talán félreértették, hogy mire céloztam.”

Mindezek ellenére Russell nem kezdett el vitatkozni mérnökével, hanem változtatott eredeti elképzelésén, és nem fejezte be gyorskörét. „Azt mondtam, próbáljuk meg – jelentette ki. – Az ilyen etapok során rá kell menni [a rizikós megoldásra]. Nagy kockázattal jár, de óriási jutalom járhat érte, főleg ilyen körülmények között.”

Azonban nem sokon múlott, hogy Russell hőssé, és nem a Q3 vesztesévé vált: a Williams pilótája elárulta, a bokszkijáratnál majdnem összetörte az autót. Szavait remekül alátámasztja a fedélzeti kamerás felvétel, amin jól látszik, hogy hatalmasat kellett korrigálnia ahhoz, hogy ne forduljon bele a falba. Innentől kezdve viszont neki volt a legtöbb ideje felmelegíteni a gumikat, hogy aztán a végén a lehető legjobban működjenek.

Minden az utolsó körön múlott – szögezte le. – [Előtte] rendre forgalomba kerültem, így nem tudtam [jól] befejezni a körömet, ami kissé bosszantó volt. Azonban, ahogyan mindenki másnál is ez volt a helyzet, tudtam, hogy az utolsó kör fog számítani. Szóval mindent arra spóroltunk meg, és most itt vagyunk. Kicsit szürreális, hiszen négy futamon belül másodszor végzünk a legjobb három között [az időmérőn].”

Nem sokon múlott, hogy Russell nem ment rögtön falnak, miután megkapta a lágyakatForrás: AFP/Alexander Nemenov

A brit versenyző ezzel a spa-francorchamps-i hétvégére utalt, ahol ennél nedvesebb pályán szerezte meg a rajtrács 2. helyét. Russell elmondta, a mostani kvalifikáció végének hasonló hozzáállással vágott neki, mint négy héttel ezelőtt, és mindent az utolsó próbálkozásra tett fel.

„Láttam, hogy megjelenik a száraz ív, és tudtam, hogy ha nincs megszakítás, akkor egyértelműen slickek kellenek, szóval nyugodt voltam – folytatta. – A határon autóztam, de nem mentem bele őrültségekbe, mert tisztában voltam vele, hogy az első [mért] vagy a kivezető körömben könnyen a falban köthetek ki, ha fél méterrel szélesebben megyek, és ráhajtok egy vizes foltra. [Mindent] az utolsó körre tartogattam, és próbáltam megoldani, hogy jó pályapozícióm legyen.”

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK