Vágólapra másolva!
Nem a Red Bullról szólt az Orosz Nagydíj időmérő edzése, de a versenyzők így is optimisták. Szocsiban jól viselkedik az autójuk, ráadásul a legfőbb ellenfél, a Mercedes is megbotlott.

Csak a 9. és a 20. helyről rajtolhat a Red Bull két versenyzője, Sergio Pérez és Max Verstappen, de az autó versenyképességéhez képest gyenge eredményekre mindkét esetben van magyarázat. A holland pilótánál kézenfekvő, hiszen a második szabadedzés előtt új erőforrást építettek az autójába, ami a mezőny végére száműzte őt, a mexikói pilótának pedig a hajrában volt gondja.

Verstappen is megtapasztalta, hogyan viselkedik az autója a nedves pályán Forrás: Getty Images/Getty Images / Red Bull Content Pool/Bryn Lennon

„Checo csalódott lesz a 9. rajthellyel, miután elkövetett egy kisebb hibát a kivezető körén a Q3-ban slickekkel, és ez azt jelentette, hogy nehezére esett felmelegíteni az abroncsokat, és így sajnos nem tudott előrébb kerülni – nyilatkozta Christian Horner, a Red Bull csapatfőnöke. –

Pérez kissé másként látta a helyzetet, szerinte a Q1-ben és a Q2-ben még versenyképes volt, később viszont nem volt jókor a jó helyen, és a Mercedes-pilótákhoz hasonlóan túl későn állították át őt intermediate-ről slick gumikra.

„A változékony időjárás és a pályakondíciók közepette fontos a jó időzítés, és visszatekintve, talán egy körrel hamarabb is megpróbálhattuk volna a slick gumikat. Mint tudjuk, minden megtörténhet egy versenyen és az pozitívum, hogy az autó jól működött az esőben. Optimistán várjuk a vasárnapot, az a fő cél, hogy jól rajtoljunk, aztán a lehető legjobb versenyt fussuk.”

A legnagyobb feladat vasárnap Verstappenre hárul majd, a pontverseny éllovasának az utolsó helyről kell felzárkóznia. 2018-ban a 19. helyről az 5. lett, de idén már erősebb középmezőnyön kell majd átverekednie magát. Hornerrel ellentétben ő esős versenyre számít, de szerinte ez úgy sem fog gondot okozni, hogy az időmérőn alig ment.

Pérez túl későn cserélt kereket Forrás: Getty Images/Getty Images / Red Bull Content Pool/Mark Thompson

„Úgy döntöttünk, hogy nem sok kört teszünk meg az időmérőn, mert nem érte meg a kockázat, hogy esetleg megcsúszok vagy balesetbe keveredek, különösen úgy, hogy holnap a mezőny végéről rajtolok. A pálya állapota rendben volt és a tapadása is jónak bizonyult, szerintem hasonló körülmények lesznek a versenyen is.”

„A csapat jó munkát végzett és meggyőződésem, hogy a beállítások terén jó döntést hoztunk. Holnap nehéz dolgunk lesz, mert a középmezőny természetesen szorosabb lesz, de fontos, hogy a lehető legtöbb pontot szerezzük. Minden tőlünk telhetőt megteszünk, és remélhetőleg mókás versenyünk lesz!”