Társoldalunk:

Vettel marad az F1-ben, már most várja a 2022-es szezont

2021.09.16. 10:46

Az Aston Martin megerősítette, hogy 2022-ben változatlan felállással versenyeznek a Forma-1-ben, Sebastian Vettel és Lance Stroll lesz a két pilótájuk. Az új szabályok megjelenését nagy lehetőségnek tartják.

Véget vetett az elmúlt hetek során felröppent pletykáknak az Aston Martin, a csapat bejelentette, hogy a 2022-es szezon során is Sebastian Vettel és Lance Stroll vezeti majd az istálló két autóját. Stroll helye eddig is biztos volt, hiszen édesapja az autógyár elnöke és résztulajdonosa, Vettel kapcsán viszont felmerült, hogy a szezon végén felhagy a versenyzéssel.

Vettel és Stroll marad az Aston MartinnálForrás: Motorsport Images/Glenn Dunbar

Nem így történik, hanem az idei, a várakozásoktól elmaradó szereplésük után új lehetőségként tekintenek a 2022-es szezonra, amely során teljesen új technikai szabályok szerint kell majd építeni az autókat, azokkal a remények szerint izgalmasabb versenyeket lehet majd vívni, ezért Vettel és Stroll is áll a kihívás elébe. 

Nagyon várom már, hogy az újgenerációs Forma-1-es autókkal versenyezhessek. 

„Nagyon más a külsejük és az új technikai szabályok révén a mostaninál szorosabb versenyeket vívhatunk. Ez a versenyzőknek és a rajongóknak is nagyszerű lesz. A változások akkorák, hogy minden csapat új fejezetet kezd, és ez nagyszerű lehetőség számunkra” – vélte.

Vettel hozzátette, bízik a csapat erejében és a fejlődésében, Stroll szerint az idei kudarc is csak éhesebbé tette az istállót a sikerre. A kanadai fiatal jövőre már a hatodik szezonját kezdi majd az F1-ben, várja, hogy folytathassa a közös munkát Vettellel, és úgy véli, hogy jó helyzetben készülhetnek a 2022-es szabályváltozásokra. 

Édesapja, Lawrence Stroll elszomorítónak nevezte az idei szezon fejleményeit, de a csapat teljesítményét a szabályváltozások számlájára írta, ettől függetlenül úgy vélte, az istálló nagy előrelépéseket tett a 2021-es szezon során, és elégedetten nyilatkozott fia, valamint Vettel teljesítményéről.

A pilóták Silverstone-ban láthatták a 2022-es autó modelljétForrás: F1

„Az elvárhatónál balszerencsésebbek voltak, de 2022-ben örömmel folytatjuk a munkát a fiatalos tehetség és a tapasztalt szakértelem kiváló ötvözetével” – méltatta a versenyzőt a kanadai üzletember, aki a héten rakta le az Aston Martin új F1-es gyárának alapkövét azzal a céllal, hogy az istálló legkésőbb 2023 elején már az új központjában működhessen.

Otmar Szafnauer, az Aston Martin csapatfőnöke hozzátette, Stroll „a modern Forma-1 egyik legnagyobb tehetséggel megáldott” tagja, Vettelt pedig „szintén óriási erősítésnek” nevezte, és arra számított, hogy a páros jövőre jó eredményeket fog elérni. „Sohasem becsüljük le az ellenfeleinket, ezért nem akarunk túl nagyot ígérni, de tudjuk, hogy Lance és Sebastian mindent ki fog hozni a rendelkezésükre álló eszközökből.”

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK