Vágólapra másolva!
Ross Brawn elárulta, az F1-ben ismét felmerült a fordított rajtrács ötlete, amit Toto Wolff, a Mercedes csapatfőnöke továbbra is erősen ellenez. Fernando Alonso szerint az időmérő formátumának megváltoztatásában rejlik a megoldás, nem csak a sprintfutamos hétvégéken működne.

Az Olasz Nagydíj szombati napján lezajlott az F1 történetének második sprintfutama. Az érintettek ezúttal is eltérő módon reagáltak, Ross Brawn, az F1 sportigazgatója szerint a formátum rengeteg akciót hozott, míg Sergio Pérez élesen bírálta a szombat délutáni eseményt.

Jövőre más formában rendezik meg a sprintfutamokat? Forrás: Daimler AG/LAT Images/Mercedes-Benz Grand Prix Ltd/Lat Images

Az még egyelőre nem dőlt el, hogy jövőre is rendeznek-e sprintkvalifikációt bizonyos helyszíneken, bár a hírek szerint a Liberty Media szeretné, hogy egyes helyszíneken rendhagyó hétvégéket tartsanak. Azonban könnyen lehet, hogy 2022-ben már nem a 100 km-ből álló viadal fogja kialakítani a vasárnapi rajtrácsot.

– idézi a Racefans Brawnt. – Azonban az is igaz, hogy néhányan úgy érezték, hogy a sprintfutamon [elért eredményért] nagyobb jutalom járna, valamint növelnék a rizikófaktort. Ebben az esetben szerintem mérlegeljük egy önálló esemény lehetőségét. Szóval az időmérő pénteken, a futam vasárnap zajlana, [szombaton] pedig egy különálló verseny lenne, megfelelő díjazással, és valamivel nagyobb kockázattal, a rajtrácsot tekintve.”

Ezt pedig azzal a formátummal oldanák meg, amit az F1-es csapatok tavaly nem szavaztak meg egyhangúlag: a fordított rajtráccsal. Brawn ugyanakkor kiemelte, semmiképpen nem akarják mesterségessé tenni az F1-et, ezzel együtt szerinte van potenciál a megoldásban. Ha pedig mindez megvalósul, akkor a pilóták több pontot fognak kapni.

„Szerintem ez kellene, hogy legyen – jelentette ki a brit szakember. – A keményen harcoló pilótáknak megfelelő jutalmazás jár. Azt akarjuk, hogy az elején autózó srácok harcoljanak, és ha ők kicsit hátrébb kerülnek, akkor csatázni fognak egymással.

2020-ban állítólag a Mercedes miatt hiúsult meg a fordított rajtrács ötlete, és Toto Wolff akkor kijelentette, hogy a formátum szembemegy az F1 szellemiségével. A Mercedes csapatfőnökének véleménye azóta sem változott.

Wolff továbbra is ellenzi a fordított rajtrácsot Forrás: NurPhoto via AFP/Andrea Diodato/NurPhoto/Andrea Diodato

„Továbbra is ugyanaz az álláspontom – szögezte le. – Ezzel felhígítjuk a teljesítményalapú sportág DNS-ét. Szerintem a sprintfutam megért egy próbát, de nem vagyok benne biztos, hogy megtartjuk. A fordított rajtrács az utánpótlás-sorozatokban működik, ahol az ember látni akarja, hogy a versenyzők mennyire tudnak előzni, ugyanakkor ez olyasmi, aminek a Forma-1-ben a közelébe sem szabad mennünk.”

Alonso az időmérőt alakítaná át

Sokan eseménytelennek tartották a sprintfutamot, és kétségtelen, hogy a rajtot leszámítva szinte egyáltalán nem volt emlékezetes megmozdulás. Fernando Alonso azonban úgy véli, nem a szombati eseményhez kell hozzányúlni, hanem egy nappal korábban kellene valamit másképpen csinálni.

– jelentette ki. – Ha hat garnitúra gumi áll a rendelkezésünkre, akkor az autók teljesítményének sorrendjében fogunk végezni, szombaton pedig szintén ugyanebben a pozícióban zárunk.”

A kétszeres F1-es világbajnok felvetette, hogy mindenkinek csak egy gyorskör álljon rendelkezésére, ahogyan az 2003 és 2005 között is volt. A spanyol versenyző elárulta, ebben az esetben a Q2-ben pórul járt volna, ugyanis első mért körén blokkolta a kerekeit, és ha nincs javítási lehetőség, akkor nagy árat fizet hibájáért. Alonso egyúttal hozzátette, ez az időmérős formátum nem csak a sprintfutamos hétvégéken működhet.

Alonso az időmérőt tenné izgalmasabbá Forrás: Xpb / James Moy Photography Ltd

„Képzeljük el, hogy Monacóban csak egyetlen kör áll rendelkezésre, csupán az az egy, és a pálya javul, esetleg az időjárás is változik – fogalmazott. – Talán a bajnoki éllovasok mennek először, majd az ember összerak egy remek kört a pálya javulásának is köszönhetően, és az első sorból indul, vagy valami ilyesmi. Lehetséges, hogy az egyik hétvégén mellé áll a szerencse, és képes lesz egy extra teljesítményre. Most meg van kötve a kezünk, és még ha egy napon ihletett formába is kerülünk, ha az autónk az ötödik leggyorsabb, akkor kilencedikként és tizedikként fogunk végezni.”