Russell elsőre megkapta a Mercedestől, amit Bottas öt év alatt egyszer sem

Forma-1, Valtteri Bottas, George Russell, Mercedes, Szahíri Nagydíj
BAHRAIN, BAHRAIN - DECEMBER 03: George Russell of Great Britain and Mercedes GP talks to the media in the Paddock during previews ahead of the F1 Grand Prix of Sakhir at Bahrain International Circuit on December 03, 2020 in Bahrain, Bahrain. (Photo by Mark Thompson/Getty Images)
Vágólapra másolva!
Bejelentette George Russell szerződtetését a Mercedes, egyúttal az is kiderült, hogy Lewis Hamilton következő csapattársa bizonyos szempontból már most kedvezőbb kontraktust kapott, mint elődje, Valtteri Bottas.

Valtteri Bottas Alfa Romeóhoz szerződése után már mondhatni csak formaság volt, hogy a Mercedes bejelentse George Russellt, mint Lewis Hamilton csapattársát a következő szezontól. A 23 esztendős pilóta a csillagos márka támogatottjaként, három F1-es szezonnyi tapasztalattal érkezik, de elmondása szerint majd csak az idei szezon után fog a 2022-es idénnyel foglalkozni, mert szeretne a lehető legjobb módon elbúcsúzni a Williamstől.

Russell szeretné szépen lezárni pályafutása williamses szakaszát Forrás: AFP/Kenzo Tribouillard

„Magánéletileg és a karrierem szempontjából is különleges nap ez a mai, miközben vegyesek az érzelmeim – olvashatók a Mercedes juniorprogramjához 2017-ben csatlakozó Russell szavai az istálló közleményében. – Izgatott és büszke vagyok, hogy jövőre csatlakozhatok a Mercedeshez, ami óriási lépés a pályafutásomban, de egyben azt is jelenti, hogy elköszönök a csapattársaimtól és barátaimtól a Williamsnél. A csapat minden egyes tagja mellett megtiszteltetés volt dolgozni és képviselni a Williams nevet a Forma-1-ben."

„Mióta 2019-ben csatlakoztam, fáradhatatlanul dolgoztunk, hogy előrevigyük egymást és visszahelyezzük a csapatot oda, ahová való. Minden rajthelyért, minden pontért és tizedmásodpercért megküzdöttünk. Mindegy, hogy mennyire kemény volt, soha senki nem adta fel, ez pedig minden nap inspirált engem. Minden egyes pillanatot élveztem ebben a csupa szív, lélekben igazi versenycsapatban, és minden korábbinál keményebben fogok igyekezni, hogy biztosítsam, a lehető legjobb módon ér véget a történetünk."

Erre az érintettek nem tértek ki, de a Mercedes közleményében szerepel, hogy Russell többéves megállapodást írt alá, azaz a pontos időtartam ismerete nélkül is kijelenhető, hogy elsőre olyan feltételeket kapott, amilyeneket Bottas egyszer sem, hiszen vele mindig csak egy évre hosszabbított a csapat.

Russell ezután rátért a következő évre, amely során legalább azt hoznia kell, amit eddig Bottasnak. „A következő szezonra előretekintve hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem vagyok teljes mértékig izgatott.

hétről hétre következetesen teljesített, győzelmeket és pole pozíciókat szerzett, miközben több világbajnoki cím megnyerésében segített. A célom az kell, hogy legyen, hogy megháláljam Toto, a csapat és az igazgatótanács belém fektetett bizalmát azzal, hogy biztosítom, kiveszem a részem a sikerek folytatásából. Büszkévé akarom tenni az új csapattársaimat."

Russell többéves megállapodást kötött a Mercedesszel Forrás: Daimler AG/Daimler AG/Richard Pardon

A fiatal brit minden idők legsikeresebb és egyik legjobb pilótája ellen kell helytálljon, ami új élmény lesz a számára, hiszen sem Robert Kubica, sem Nicholas Latifi nem tudta őt komoly kihívás elé állítani a Williamsnél. Az ilyen szempontból elé állított eddigi legnagyobb akadályt ugyanakkor megugrotta, hiszen a tavalyi Szahíri Nagydíjon csak egy elrontott kerékcsere fosztotta meg attól, hogy első nekifutásra legyőzze Valtteri Bottast.

– méltatta a hétszeres világbajnokot. – Egyelőre azonban még van kilenc versenyem hátra Williams-pilótaként, és szeretném, ha ez lenne a csapattal töltött kilenc legjobb futamom. Utána, és csakis utána tekinthetek 2022-re. Óriási köszönet a Williamsnek, a Mercedesnek és mindenkinek, aki támogatott abban, hogy eljussak oda, ahol most vagyok. Nem sikerült volna mindannyiótok nélkül."

Toto Wolff, a Mercedes csapatfőnöke elsőként Valtteri Bottas érdemeit méltatta, és ismét elmondta, a finn pilóta is megérdemelte volna az újabb esélyt.

Lewis-zal együtt a csapattársak közötti együttműködés viszonyítási alapját építették fel a sportban, ez pedig értékes fegyver volt a bajnoki küzdelmeinkben, és korábban nem látott sikerekhez vezetett minket. Abszolút megérdemelte volna, hogy maradjon a csapatban, és örülök, hogy az Alfával izgalmas kihívást választhatott jövőre, hogy a legmagasabb szinten folytassa a karrierjét. Amikor eljön az ideje, a csapat minden egyes tagja hatalmas jó szándékkal fog búcsúzni tőle, és mindig a Mercedes-család tagja marad."

Wolff bízik benne, hogy Hamilton és Russell jó csapattársak lesznek Forrás: Formula 1 via Getty Images/2021 Formula One World Championship Limited/Dan Istitene

Ami Russellt illeti, Wolff reméli, hogy megmarad a csapaton belüli egység, és a két brit pilóta szintén jó csapattársként dolgozik majd együtt. „2022-re előretekintve boldogan erősítjük meg, hogy George megkapja a lehetőséget a karrierjében a következő lépéshez, és csatlakozik a Mercedeshez. Minden junior kategóriában győztes volt, az elmúlt három szezonban a Williamsszel pedig ízelítőt adott nekünk abból, hogy mit tartogathat számára a jövő a Forma-1-ben."

„Most a mi közös kihívásunk, hogy segítsünk neki a további tanulásban a mi környezetünkben Lewis, minden idők legjobb F1-es pilótája mellett.

Azzal, hogy tisztáztuk és bejelentettük a 2022-es terveinket, ez a teher lekerült a vállunkról, de most a koncentrációnk a szezon utolsó kilenc versenyére irányul, amelyeken mindent meg fogunk tenni az idei világbajnoki címek megnyeréséért."

Hamilton is köszöntötte Russellt

Nem sokkal a Mercedes bejelentése után a Valtteri Bottas mellett korábban többször kiálló, jövő évi csapattársának is a finn pilótát akaró, ám a Holland Nagydíj versenyhétvégéjén Russellről is elismerően nyilatkozó Lewis Hamilton is megszólalt, és visszaemlékezett arra, amikor még McLaren-pilótaként találkozott fiatal honfitársával.

Hamilton tweetje

„Szeretném megragadni az alkalmat, hogy köszöntsem George Russellt a csapatban. Emlékszem, hogy találkoztam vele, amikor fiatal volt és arról álmodott, hogy egy napon Forma-1-es pilóta lesz. Én is még csak éppen elértem a saját álmomat és F1-es pilótává váltam, úgyhogy tudom, mit jelent neki ez a nap, és hogyan érzi magát.

Már várom, hogy láthassam a fejlődését pilótaként ezzel a nagyszerű csapattal és dolgozhassak vele, hogy magasabbra emelhessük ezt a gárdát. Találkozunk jövőre!"