Társoldalunk:
Hírlevél

A Red Bull a győzelmet is eldobta volna Hamilton megelőzéséért Hollandiában

2021.09.07. 20:15

A Red Bullnak a győzelem sem lett volna nagy ár azért, hogy Max Verstappen Lewis Hamilton előtt végezzen a Holland Nagydíjon, és visszavegye a vezetést a pontversenyben. A holland pilóta végül nyerni tudott, a Mercedes rangidős mérnöke szerint pedig nem is volt igazi esélyük a megelőzésére.

Lewis Hamilton a Max Verstappentől elszenvedett hollandiai veresége után úgy összegzett, hogy a Red Bull pilótája „egyszerűen túl gyors volt", így hiába próbálták meg a két Mercedes stratégiájának szétválasztásával és kétszer is az elévágással elkapni őt. Andrew Shovlin, a csapat pályán történő műveleteinek igazgatója hasonlóan vélekedett, és bár a mélyreható elemzés a nyilatkozatakor még nem történt meg, már előzetesen is úgy gondolta, nem szalasztották el az esélyt a győzelemre, hiszen nem is volt ilyen.

A rajt volt Hamilton legnagyobb esélye arra, hogy megelőzze VerstappentForrás: NurPhoto via AFP/Andrea Diodato/NurPhoto/Andrea Diodato

„A lehetőségek ugyanazok voltak, mint általában, például a rajtrácsról való elrugaszkodás. Ha az jobban sikerül, az legalább vezető helyzetbe hozza az embert – utalt Shovlin arra, hogy a legnagyobb sanszuk az lett volna, ha a rajtnál megelőzik Verstappent. – A kiállásokat megnézve az volt a probléma, hogy Lewisnak nagyon keményen kellett nyomnia a felzárkózáshoz. Egyértelműen egy kicsit erősebbnek tűntünk a közepes keveréken és egy kicsit csökkenteni tudtuk a különbséget. Utólag végigmegyünk mindenen, ahogyan szoktunk, de nem hiszem, hogy volt olyan pont, amire utólag visszatekintve azt mondhatjuk, hogy ott nyerhettünk volna."

Hamilton a második és a harmadik etapjára is a közepes Pirelliket kapta, amelyeken olykor közelíteni tudott Verstappenre, de mint azt Shovlin említette, az elévágáshoz nem tudott eléggé közel kerülni, azt a Red Bull mindkétszer kivédte.

A szakember szerint pedig azt sem árt figyelembe venni, hogy Verstappen mindig annyit adott ki magából, amennyi Hamilton kordában tartásához kellett. „Ha megnézzük a különbségeket, még amikor a legközelebb voltunk, az is túl távol volt ahhoz, hogy eljussunk a célig. Emellett azt is észben kell tartani, hogy Max menedzselte a tempót, és hagyhatta csökkeni a különbséget, amikor nem volt veszélyben, és növelhette, amikor igen. Láttuk, hogy mikor nyomta igazán keményen, és a valóságban nem kínálkozott nagy lehetőség, amit hagytunk kicsúszni a kezünkből."

 

Hamilton egyszer sem tudott elég közel kerülniForrás: Getty Images/Bryn Lennon

Shovlin szerint leginkább nem is a versenyen, hanem az előző két napban veszítették el az esélyüket arra, hogy harcba szállhassanak az első helyért. „Szerintem az egész arra vezethető vissza, hogy ha jobb formában érkezünk Hollandiába egy jól működő beállítással, elvégezzük a programunkat és az összes házi feladatot, és minden rubrikát kipipálunk, akkor normál esetben olyan helyzetbe kerülünk, hogy rendesen tudunk velük küzdeni a győzelemért."

Mindennek tetejébe pedig nem elég, hogy nem kezdték a legjobb alapokkal a hétvégét, a pénteki második szabadedzés egy műszaki hiba miatt Hamiltonnak teljes egészében kimaradt, majd szombaton, a harmadik gyakorláson is volt egy kis leállás piros zászló miatt, így a kelleténél kevesebb felkészüléssel kellett nekivágniuk az időmérőnek.

Hamilton pénteki hátrányosan érintette a Mercedes felkészülésétForrás: AFP/Koen Van Weel

„Megpróbáltunk egy kis hosszú etapos munkát elvégezni szombaton, mert addig nem igazán teljesített ilyet. Ennek következményeként elszalasztott egy lehetőséget a lágy gumik kipróbálására, amit utána az ember nem kap vissza. A piros zászlók miatt nagyon nehéz volt követni a tervet, még a szombati edzésére is hatással volt ez. A Q1-ben a közepes gumikat tettük fel, aztán a Q2-ben a piros zászló miatt hideg gumikon ment, úgyhogy elég későn jutott meleg, friss lágy abroncsokhoz. Emiatt végig felzárkózósat játszottunk, és bátorító volt látni, hogy közel tudtunk kerülni [az időmérőn Verstappenhez]. Tudom, hogy Maxnak nem volt tökéletes köre, de ezen a hétvégén mi egy kicsit le voltunk maradva. Mindent helyesen kell csinálnunk ahhoz, hogy megverjük őket."

A Red Bull Hamiltonra koncentrált

A Mercedesnek a Holland Nagydíjon megvolt az az előnye, hogy két autóval volt ott az élmezőnyben, míg a Red Bull nem számíthatott a bokszutcából rajtoló Sergio Pérezre. A futamnak volt is olyan szakasza, amikor úgy tűnt, a címvédő istálló előnyt kovácsolhat ebből, Verstappen és Hamilton első kiállása után ugyanis kint hagyta Valtteri Bottast, akit a hollandnak a pályán kellett megelőznie ahhoz, hogy ne kerüljön veszélybe a győzelme.

Persze amikor Hamilton kiállt, a Red Bull dönthetett volna úgy, hogy kint hagyja Verstappent, és akkor Bottas nem kerül elé,

Christian Horner csapatfőnök azonban utólag világossá tette, hogy ők nem a győzelmet, hanem Hamilton legyőzését tartották a legfontosabbnak.

„Lewisra koncentráltunk, ő a közvetlen ellenfelünk, úgyhogy kettejük közül őt kellett választanunk, még úgy is, hogy kockáztattuk a győzelem elvesztését. Fontos volt pontokat szerezni Lewis-zal szemben."

A Red Bullnak Hamilton legyőzése volt a prioritás, de Verstappen előzése (a képen) a győzelmet is elhozta nekikForrás: Getty Images/Lars Baron

„Számítottunk rá, hogy kettéválasztják a stratégiát, amit meg is tettek. Két autóval voltak meccsben, Lewis-zal agresszívan támadtak, Valtterivel pedig hosszú távra játszottak. Mivel a két kiállás volt a gyorsabb, a kulcsfontosságú az volt, hogy azonnal visszaelőzzük Valtterit, Max pedig megtette ezt. Ez lehetőséget teremtett arra, hogy a verseny második fele sokkal menedzselhetőbb legyen. Ha sok kört töltöttünk volna Valtteri mögött, az az elévágás veszélyével járt volna [Hamilton részéről]."

Helmut Marko, a Red Bull tanácsadója is elismerte, nem voltak teljesen nyugodtak amiatt, hogy Bottas megelőzte Verstappent, majd a holland pilóta érdemeit méltatta. „Hamilton támadásba lendült, nekünk pedig minden arról szólt, hogy ne vegyünk ki túl sokat a gumikból. Max remek munkát végzett, mi pedig egyáltalán nem voltunk veszélyben Lewis két elévágási kísérlete során. Valóban veszélyes volt, amikor Bottas elénk került, de hálistennek a gumijai addigra teljesen elfogytak, ezért hibákat követett el. Kettő az egy elleni csata volt, ami traumát okozott, de a fölényes Maxnak köszönhetően sikerült nyernünk."

Verstappen megelőzi Bottast

Verstappent a verseny utáni sajtótájékoztatón egyébként megkérdezték a Bottas elleni előzéséről, pontosabban arról, nem tartott-e tőle, hogy a Mercedes finnje nagyon kemény lesz vele, hogy azzal Hamiltonnak segítsen.Rendben volt, Valtteri fair versenyző, keményen, de fair módon küzd, úgyhogy nem volt probléma – felelte a pontverseny éllovasa. – Természetesen tudtam, hogy kulcsfontosságú megelőznöm őt. Mi már kiálltunk, és láttam, hogy igazán szenved azokon a gumikon, amelyeknek már nagyon alacsony volt a tapadása. Először, amikor DRS-távolságon belülre kerültem, nem tudtam elmenni mellette, de másodjára már nem hiszem, hogy sok maradt a gumijaiból. Már a 11-es és 12-es kanyarban is nagyon közel voltam hozzá, és nem veszítettem sokat a 13-asban, így meg tudtam előzni. Minden rendben ment."

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK