Vágólapra másolva!
Mick Schumacher nehezen tér napirendre afölött, amit csapattársa a Holland Nagydíj első körében csinált vele. A német pilóta utalt rá, hogy Nyikita Mazepin csak törlesztett, a Haas csapatfőnöke szerint azonban nem volt vészes a tette.

Mick Schumacher és Nyikita Mazepin másodszor is összetűzésbe került a Holland Nagydíjon, miután az orosz pilóta csapattársa szerint a bokszutca falához passzírozta őt az első kör végén. Schumacher „nagyon dühös" volt a megmozdulás miatt, a futam után pedig kifejtette, reméli, hogy Mazepin ehhez hasonló manőverei a jövőben nem maradnak következmények nélkül.

Mazepin és Schumacher már az első körben egymásra talált Forrás: Zak Mauger / LAT Images

Az utolsó helyről induló orosz nagyon rosszul kapta el a rajtot, az első kanyarban azonban utolérte a feltorlódó mezőnyt, köztük az előtte haladó Schumachert is, majd a hatos kanyarban támadásba lendült, ám a német lezárta előtte az ívet. Mazepin ugyanakkor a pályáról leszaladva így is a csapattársa mellé került, a nyolcas kanyarban pedig kifékezte őt. A kör végén a 13-as kanyarból azonban rosszul gyorsított ki,

Schumacher így a nyakára esett és jobbról próbálta őt előzni, Mazepin azonban az utolsó pillanatban jobbra rántotta a kormányt,

így a 47-es rajtszámú Haas pilótájának el kellett vennie a gázt, miközben az első szárnya finoman hozzáért az orosz pilóta autójának jobb hátsó kerekéhez.

Schumacher az eset után egyből rádiózott, de csak egy „ez megint mi volt?" üzenetet küldött a csapatnak, majd afelől érdeklődött, hogy nem sérült-e az autója. Mint kiderült, sérült, ezért már a 4. kör végén a bokszba kellett hajtania szárnycserére.

Utána pedig a sok kék zászlóval azt már nem lehetett versenynek nevezni" – nyilatkozta Schumacher, utalva arra, hogy mire visszatért a pályára, utolérte őt a mezőny, így folyamatosan félre kellett húzódnia és nem tudta a saját tempóját autózni.

Nem sokon múlt, hogy Mazepin a bokszutcába szorítsa Schumachert Forrás: F1 TV

Mazepin manőverét pedig utólag sem tudta hova tenni. „Egy bizonyos mértékig rendben van a blokkolás, de ha már ott van az autóm orra, akkor egy kicsit késő irányt váltani és tulajdonképpen a bokszutcába lökni engem.

Az oroszra egyébként Sergio Pérez is panaszkodott, „idiótának" nevezve a Haas versenyzőjét, aki a Red Bull hatalmas tempóelőnye ellenére megpróbált bevágni a második DRS-zónában a mexikói elé, aki végül irányt váltva, a külső helyett a belső íven fékezte őt ki.

Schumacher elmondta, nem érti az okát annak, hogy Mazepin így védekezett, majd egy másik interjúban osztotta azt a felvetést, hogy csapattársa agresszivitásának a szombaton történtekhez volt köze. „Úgy tűnik, hogy ez így megy.

Azonban ha eljutunk arra a pontra, hogy olyan helyzetben védekezünk nagyon agresszívan a csapattársunk ellen, amelyben nem nyerhetünk semmit, az talán nem a helyes megközelítés. Ez nem indokolja a tényt, hogy nekinyom a falnak, és tulajdonképpen beterel a bokszutcába. Szerintem nem ez a helyes mód. Valószínűleg beszélnünk kell a csapattal erről."

Schumacher nem volt boldog Forrás: Andy Hone / LAT Images

„Nem beszéltünk ma sokat, de az ő szemszögéből nézve szerintem látható volt, hogy mit gondol az egész helyzetről, máskülönben nem így reagált volna a versenyen" – utalt arra, hogy Mazepin az időmérőn történtek miatt törleszthetett, majd megjegyezte, hogy nagyon különböző emberek, ami abban is megnyilvánul, ahogy a dolgokat kezelik.

Mazepin végül hidraulikai hiba miatt feladta a versenyt, miközben Schumacher a 17. helyen ért célba. Az orosz elmondta, egyáltalán nem örül neki, hogy nem tudott egy újabb versenytávnyi tapasztalatot gyűjteni. „Én is mérges vagyok. Az a munkám, hogy vezessek, és úgy érzem, hogy az elmúlt néhány versenyhétvégén nem vezettem eleget. Szerencsére nem érzem magam hibásnak ebben, amit észben kell tartanom. Jó versenyem volt nagyon jó nyitókörrel."

A Haas nem ítélte el Mazepint

Günther Steiner csapatfőnök még vasárnap délután leült beszélni a két pilótával, amely után úgy nyilatkozott, hogy „nem lehet egyetlen embert hibáztatni" a történtekért. „Konstruktívnak kell lennünk és dolgoznunk kell ezen. Már volt egy találkozónk a mérnökökkel folytatott megbeszélés után, de nem jutottunk dűlőre. A terv az, hogy találkozunk Monza előtt és megnézzük, mit kell tennünk ahhoz, hogy a jövőben elkerüljük az ilyesmit, mert ez senkinek sem segít. Ezt megpróbáltam elmagyarázni. Dolgozni fogunk rajta egészen addig, amíg megoldás nem születik."

Főnöke nem hibáztatta az oroszt Forrás: Andy Hone / LAT Images

Steinert szembesítették Schumacher szavaival is, amely szerint veszélyes volt Mazepin manővere, a csapatfőnök azonban úgy vélte, az orosz nem lépte át a határt. „Mindig lehet azt mondani, hogy veszélyes volt. A veszélyt el lehet kerülni.

Megvizsgáltam az esetet, és mindig két ember kell a tánchoz."