Társoldalunk:
Hírlevél

Sainz: Megérdemeltem a balesetet, minden pályának ilyennek kéne lennie

2021.09.04. 20:07

Charles Leclerc a negyedik helyet siratta, Carlos Sainz pedig a szerelőknek hálálkodott a Holland Nagydíj időmérője után. A spanyol pilóta húsz centit tévedett a harmadik szabadedzésen, ami élete legstresszesebb kvalifikációját eredményezte.

Azok után, hogy fél órával a Holland Nagydíj időmérő edzése előtt még az sem tűnt biztosnak, hogy két autóval vehetnek részt a kvalifikáción, a Ferrari sikerként könyvelte el, hogy az ötödik és a hatodik helyet szerezte meg a holnapi futamra. Charles Leclerc egy kicsit ugyanakkor bosszús volt, mert úgy érezte, hogy negyedik is lehetett volna.

Elégedett vagyok a körömmel, az egyetlen dolog, amivel talán nem, az az, hogy egy kicsit túl meredek első szárnnyal mentünk az utolsó gyorskörben, ami a negyedik helyünkbe került – nyilatkozta a Sky Sportsnak az ötödik helyen végző monacói pilóta. – De ilyen az élet, ötödik helyről rajtolunk, még minden nyitott. Jó rajt kell és remélhetőleg megelőzzük Pierre [Gasly-t]."

Leclerc egy hellyel jobbat reméltForrás: NurPhoto via AFP/Andrea Diodato/NurPhoto/Andrea Diodato

A jó rajtot Laurent Mekies, a Scuderia sportigazgatója is kiemelte, és hangsúlyozta, hogy az első kör után nagyon nehéz lesz pozíciót nyerni. Ezt Leclerc is így látja. „Rengeteg ív lehetséges a hármas kanyarban, ami izgalmassá teheti a dolgokat, különösen az első körben. Utána nagyon nehéz lesz követni a másikat. De az első kör izgalmas lehet, aztán pedig már nagyon limitáltak lesznek a lehetőségek."

A Ferrarinál ugyanakkor ma nem is a pilóták, hanem inkább a szerelők érdemelnek külön elismerést, mivel elkészültek Carlos Sainz harmadik szabadedzésen összetört autójának helyrepofozásával, miközben Mekies szerint ez egyáltalán nem volt magától értetődő. „Ez volt az idény egyik legnagyobb kihívást jelentő időmérő edzése, és egyértelműen a legstresszesebb. Csak egy hatalmas köszönetet tudok mondani a szerelőknek. A harmadik szabadedzésen történt balesetem után az autó csak 20 perccel az edzés vége után érkezett meg a garázsba, úgyhogy elképesztően kevés idejük volt rendbehozni és leellenőrizni mindent. Az egész csapat elképesztő munkát végzett, lenyűgöző volt nézni őket az autó körül sürgölődni" – hálálkodott a hatodik helyet megszerző Sainz.

Sainz balesete

A spanyol pilóta a balesetéről elmondta, hogy utólag kielemezve azt már rájött, hogy ő hibázott, annak pedig külön örült, hogy ez a pálya ilyen keményen bünteti az ilyesmit. „Először nem tudtam, hogy mi történt, utána viszont lehiggadtam fejben és kielemeztem, az időmérő után pedig már világossá vált, hogy néhány centiméterrel az ideális ív mellett kisebb a tapadás és kicsit homokos az aszfalt. Abban a körben úgy 20 centivel vétettem el a kanyarcsúcspontot. Látszott, hogy felvertem egy kis port, ezen a pályán pedig ez már elég egy balesethez."

Monaco és Baku után szerintem ez a pálya jelenti a legnagyobb kihívást egy versenyzőnek. Imádom. Még a baleset után is úgy éreztem, hogy ezt megérdemeltem, mert ilyennek kell lennie egy pályának. Amilyen árat fizettünk a hibákért, olyannak kellene lennie az F1-nek, és a jövőben ilyen pályákat akarunk, nem azt az irányt, amibe 10 éve sajnálatos módon elindultunk."

Sainz nem tudott a megszokott módon készülni az időmérőreForrás: NurPhoto via AFP/Andrea Diodato/NurPhoto/Andrea Diodato

Sainz autója csak a Q1 kezdete után lett kész, igen stresszes pillanatokat kellett tehát átélnie. „Kétségeim voltak, amíg ki nem hajtottam a garázsból. Normális esetben amikor az ember ilyen helyzetbe kerül, az elméje hajlamos negatívvá válni, mert éppen összetörte az autót, költséges javítást okozott a csapatnak, és ettől negatív lesz és azt gondolja, hogy nem fog összejönni. És akkor egyszer csak a szerelők lehetségessé teszik a lehetetlent, az ember pedig kimegy, és igen, nagy a feszültség mindenkiben, a versenyzőnek pedig újra kell fókuszálnia, biztosra kell mennie, hogy ne menjen megint a falnak, és végig kell csinálnia az időmérőt. Ez nehéz."

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK