Vágólapra másolva!
Sergio Pérez elárulta, belgiumi balesete után ugyan váltott pár szót Helmut Markóval, de a Red Bull tanácsadója nem szidta le az incidens miatt. A mexikói pilóta azonban enélkül is tudja, hogy hatalmasat hibázott.

Ha a pilóták között van egyértelmű vesztese a múlt heti Belga Nagydíjnak, akkor az mindenképpen Sergio Pérez. A mexikói pilóta a kivezető körén törte össze a Red Bullt, és bár a rengeteg várakozásnak köszönhetően visszatérhetett a pályára, mindezt már csak a mezőny végén tehette meg. Ez pedig megpecsételte a sorsát, ugyanis versenyzők csak a biztonsági autó mögött tettek meg pár kört, vagyis előzni nem lehetett.

Pérez hibája nagyon sokba került

A Red Bull pont azon a hétvégén jelentette be, hogy 2022-ben is Pérez lesz az egyik pilótájuk, ám ennek a hibának a vezetőség egészen biztosan nem örült. Sokan azt gondolhatták, hogy a mindig szigorú Helmut Marko, az energiaitalosok motorsport-tanácsadója nagyon összeszidta a mexikói versenyzőt, ám ez nem így történt.

– nyilatkozta Pérez az FIA sajtótájékoztatóján a Holland Nagydíj hétvégéje előtt. – Volt egy rövid párbeszédünk, de [a balesetről] nem mondott semmit, hanem csak a következő lépésről, vagyis a versenybe történő visszatérésről volt szó. Feltettük a magas hátsó szárnyat az autóra, és izgatottan vártuk a futamot, hogy visszaszerezzük a helyezést. Semmit nem kell mondania, [magamtól is] tudom, hogy mit rontottam el, [ehhez] már hosszú ideje vagyok itt, szóval bocsánatot kértem az egész csapattól a hibámért.”

A Red Bull szerelői valóban bravúrosan teljesítettek, legalábbis Christian Horner szavai alapján, aki a futam után kijelentette, hogy egy normál-esetben 3-4 óráig tartó javítást végeztek el 1 óra alatt. Volt olyan pillanat, amikor talán joggal reménykedtek benne, hogy ennek valódi jutalma is lesz.

– magyarázta Pérez. – Amikor viszont egyre inkább világossá vált [hogy sokkal hosszabb lesz a várakozás], a srácok fellelkesedtek, visszahozták az autót a bokszutca végéről, és tényleg kemény erőfeszítéseket tettek. Teljes gőzzel dolgoztak, mert azt gondoltuk, hogy egy ponton tudunk majd versenyezni, mi pedig arra készültünk, hogy a bokszutcából rajtolunk. Feltettük a hátsó szárnyat az autóra, és készen álltunk. A fiúk hihetetlen munkát végeztek, ami megmutatja, hogy ez a csapat mennyire éhes a versenyzésre, csupa versenyzőből áll.”

Pérez és Marko között rövid beszélgetés zajlott le a baleset után Forrás: Getty Images/2021 Getty Images/Mark Thompson

A szerelők azonban végül hiába tettek csodát, erőfeszítéseik lényegében feleslegesnek bizonyultak, hiszen az FIA nem tartotta biztonságosnak a valódi versenyzést. A mexikói pilóta így a 7. helyet és az azzal járó 3 egységet bukta el, és immáron zsinórban harmadik alkalommal maradt pont nélkül.