Ecclestone: Az F1 gyáva volt, a versenyzőkre kellett volna bízni a döntést

Forma-1, Belga Nagydíj, Max Verstappen, George Russell, rajt
Max Verstappen (NLD) Red Bull Racing RB16B and George Russell (GBR) Williams Racing FW43B behind the Mercedes FIA Safety Car. Belgian Grand Prix, Sunday 29th August 2021. Spa-Francorchamps, Belgium.
Vágólapra másolva!
A Forma-1 korábbi vezérigazgatója bírálta a sportág jelenlegi jogtulajdonosát, mert nem kockáztatták meg, hogy a Belga Nagydíj alkalmával versenyezhessenek is a pilóták.

Kemény bírálatok érik a Forma-1 jogtulajdonosát és az FIA-t is azért, mert csak „papíron” tartották meg a Belga Nagydíjat, amely során a pilóták csak a biztonsági autó mögött tehettek meg néhány kört, így végül fél pontokkal eredményt lehetett hirdetni, de ezzel a versenyzők sem értettek egyet, és az esőben órákig várakozó szurkolók is pórul jártak.

Csak a biztonsági autó mögött indulhattak el a versenyzők a Belga Nagydíjon Forrás: Williams Racing

A kritikusok táborához csatlakozott a sportág korábbi vezérigazgatója, Bernie Ecclestone is, aki a Telegraphnak azt mondta, a vasárnapi események „nem vetettek jó fényt” a Forma-1-re, és úgy vélte, a versenyzők kezébe kellett volna adni a döntést azzal kapcsolatban, hogy elrajtoljon-e a Belga Nagydíj vagy sem.

és utána rajtuk múlik, hogy részt vesznek-e vagy sem. Ha akarjátok vállalni a kockázatot, akkor az rajtatok múlik, ha nem akarjátok, akkor ne tegyétek. Ha szerintetek veszélyes gyorsan versenyezni, akkor ne versenyezzetek gyorsan. Most viszont már egy másik kör irányít, és nem volt bátorságuk, nem akarták vállalni a kockázatot.”

Nem ez az első alkalom, hogy Ecclestone bírálja a Liberty Mediát, ami eltávolította őt a Forma-1 éléről. A jelenlegi javaslata is életszerűtlen, hiszen a szabályok nem teszik lehetővé, hogy a versenyzők dönthessenek ilyen esetekben, ráadásul

a sportág történetében már előfordultak súlyos balesetek azért, mert a pilóták a versenyzésre voksoltak, de a körülmények erre alkalmatlanok voltak.

Ecclestone szerint „megtehettek volna 2 kört, 5 kört, 50 kört vagy egyetlen egyet se, de a döntést minden versenyző egyénileg hozta volna meg.” A 90 esztendős üzletember a helyzetet a hadseregben szolgáló katonákéhoz hasonlította, szerinte ők is mondhatták volna, hogy „ez nem tűnik biztonságosnak, de mennünk kell, nincs más választásunk.”

Ecclestone több hasonló válságot is kezelt az F1-ben, de nem mindig volt sikeresebb Forrás: Getty Images/Paul-Henri Cahier/Paul-Henri Cahier

A sportág korábbi mindenható ura egyetértett Lewis Hamiltonnal abban, hogy a versenyzők csak üzleti okokból köröztek a biztonsági autók mögött. Úgy vélte, „nyilvánvalóan nagy nyomás” nehezedett mindenkire, de szerinte a verseny promótere volt a legrosszabb helyzetben. „Ha lefújják a versenyt, akkor az összes pénzt vissza kellett volna adniuk a közönségnek, de biztos vagyok abban, hogy a verseny jogdíját ki kellene fizetniük a jogtulajdonosnak. A tévétársaságokkal is leszerződtek.”

Nem Ecclestone, hanem Hamilton vádjaira reagálva Stefano Domenicali, az F1 elnök-vezérigazgatója és Michael Masi, az FIA által delegált versenyigazgató is tagadta, hogy üzleti szempontok alapján döntöttek a Belga Nagydíj halasztásáról, majd a biztonsági autó mögött teljesített körökről.