Társoldalunk:
Hírlevél

Russell kopott gumin, minden mindegy alapon tett csodát Belgiumban

2021.08.28. 17:56

George Russell is hitetlenkedve fogadta a Belga Nagydíj időmérő edzésén elért második helyezését, miután már azzal is elégedett volt, hogy nem esett ki a Q1-ben. A Williams pilótája a futamon is bízik a jó eredményben.

Több dologról is emlékezetes maradhat a Belga Nagydíj időmérője, a leginkább azonban talán George Russell szenzációs második helye fog megmaradni a szurkolók emlékezetében. A Williams pilótája az egész időmérőn nagyon jól teljesített, de arra senki sem számított, hogy a pole pozícióért is harcban lehet. A harmadik helyezett Lewis Hamiltont is legyőző pilóta már a csapatrádióban is kitörő örömmel fogadta élete első első rajtsoros indulását, majd az autóból kiszállva is hitetlenkedve nyilatkozott.

Russell élete legjobb eredményét érte elForrás: AFP/John Thys

„Nem találom a szavakat. Már a Q1-ből való kijutásról is úgy véltem, hogy azzal jó munkát végeztünk azt figyelembe véve, hogy milyen napunk volt tegnap. Erre most itt állunk és az első sorból rajtolunk – hüledezett. – A srácok csodálatos munkát végeztek, mindig jókor hajtottunk ki a pályára, az autót nagyszerű érzés volt vezetni, rengeteg önbizalmam volt benne. Most már a holnapra tekintek előre."

Russell elmondta, tulajdonképpen minden mindegy alapon vágott neki az utolsó körének, amit nem mellesleg használt intermediate gumikon teljesített, miután már nem maradt új szettje.

„Abban a szerencsés helyzetben voltunk, hogy nem volt veszítenivalónk. Ott voltunk a Q3-ban, ami nem szokványos a számunkra, úgyhogy csak bele kellett adnunk mindent. Megspóroltuk az utolsó körre a maximális motorüzemmódot, és úgy voltunk vele, hogy akkor most egyszerűen csak lépjünk oda neki. A holnapi nap is fontos lesz, szeretnénk pontokat szerezni."

Russell teljesítménye némileg elirányította a figyelmet Max Verstappen pole pozíciójáról, pedig a holland is nagyot hajrázott, miután az első Q3-as körök után még 9 tizedes hátrányban volt Hamiltonhoz képest. „Igazán trükkös időmérő volt, nehéz volt a pályán tartani az autót, jókor kellett a megfelelő gumin lenni, valamint a hosszú szünet a Q3-ban szintén nem könnyítette meg a helyzetet, mivel újra rá kellett érezni a megváltozott körülményekre. Végül elsők lettünk, ez a legfontosabb. Csodálatos ezen a pályán vezetni, de esőben nagy kihívást jelent" – nyilatkozta a top 3-mal interjúkat készítő Mark Webbernek.

Verstappen a pole pozíciós trófeávalForrás: AFP/John Thys

Az első Q3-as körök után még a pole pozíció toronymagas esélyesének számító Lewis Hamilton szemmel láthatóan nem örült, vasárnapra pedig kevesebb esőben reménykedett. „Nagyon nehéz nap volt ez mindenkinek. Próbálok pozitív, nyugodt és koncentrált maradni. Gratulálok Maxnak, aki nagyszerű munkát végzett. Az első köröm elég jó volt, de a másodikban már küszködtem egy kicsit. George is nagyszerű munkát végzett, ez fantasztikus."

„Ha holnap is ilyen lesz az idő, az nem lesz egyszerű. Próbáltuk megtalálni a lehető legjobb egyensúlyt az egyenesbeli tempó és a leszorítóerő között. Talán a mai napra nem találtuk el a legjobban, de meglátjuk, holnap milyen lesz. Hálás vagyok a csapatnak, hogy megőrizte a hidegvérét az időmérőn, holnap pedig új nap lesz. Remélhetőleg jobb időnk lesz, már csak a szurkolók miatt is, akik biztosan bőrig áztak." 

Hamilton is gratulált RussellnekForrás: AFP/John Thys

Hamiltonnak az sem jön jól a versenyre, hogy az alapból 5 helyes rajtbüntetést magával cipelő Valtteri Bottas csak a nyolcadik lett, azaz a 13. helyről fog rajtolni, míg a két Red Bull az első és a hetedik helyet szerezte meg. „Nem tudom mi történt Valtterivel. Sajnálatos egy kicsit, ami nehezebbé teszi a helyzetet stratégiai szempontból, Valtterinek pedig büntetése is van. Akárhogy is, mindent megteszünk. Új nap lesz, és remélhetőleg nem fog ilyen őrült módon esni."

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK