Vágólapra másolva!
Akár a világbajnoki címről is dönthet, hogy Max Verstappen a szezon valamelyik hátralevő versenyén nagy valószínűséggel tíz hellyel hátrébbról fog indulni, mint az időmérő edzésen elért helyezése. Ugyanez várhat Sergio Pérezre is.

Beigazolódott a Red Bull félelme, az energiaitalos istálló a Belga Nagydíjon ugyanis megerősítette, hogy Max Verstappen és Sergio Pérez megsérült erőforrását sem tudja használni a szezon további részében. A holland pilóta idei második egysége Silverstone-ban, a Lewis Hamiltonnal történt ütközés után rongálódott meg, de a Magyar Nagydíj pénteki és szombati napjára visszaszerelték az autóba, azonban az időmérő edzés után felbukkant hiba miatt a futamon végül nem használták.

Nem múlt el nyomtalanul a silverstone-i bukás Forrás: F1 TV

A Honda és Christian Horner, a Red Bull csapatfőnöke már ezután igen borúlátó volt, félelmük pedig beigazolódott, a Belga Nagydíj csütörtöki napján a japán gyártó megerősítette, hogy a holland pilóta Brit Nagydíjon megsérült motorját nem lehet a szabályok adta keretek között megjavítani.

Mindez azt jelenti, hogy mivel előreláthatólag még a szezon több mint fele (12 verseny) hátravan, Verstappen pedig a Magyar Nagydíjon megkapta az egy idényen belül felhasználható három V6-osból a harmadikat, valamelyik versenyen szinte biztosan 10 helyes hátrasorolás vár rá.

A Red Bullnak tehát valamelyik versenyen be kell vetnie egy negyedik motort (Horner a Magyar Nagydíj után azt mondta, „nagyon kicsi" az esély rá, hogy megússzák az extra cserét), a holland pilóta Belgiumban erről úgy nyilatkozott, vizsgálják, hogy ha kell, hol szerelik be a negyedik egységet. A leginkább kézenfekvő választásnak a monzai Olasz Nagydíj tűnhet, miután a pálya jellegéből adódóan itt a legkönnyebb az előzés.

Pérezt Bottas hungaroringi elfékezése hosszú távon is érzékenyen érinti Forrás: AFP/Peter Kohalmi

A Honda nemcsak Verstappen motorjának "kukázását" erősítette meg Spában, hanem Sergio Pérezét is. A mexikói pilóta második egysége a Magyar Nagydíj rajtbalesetében sérült meg, így neki most kell beszerelni a harmadik erőforrást, amely így eggyel kevesebb futamot kellene teljesítsen a hátralevő versenyek közül, mint Verstappen motorja,

de az ő esetében is elkerülhetetlennek tűnik a büntetéssel járó csere.

Mindez a világbajnoki címért zajló csatában különösen érzékenyen érintheti a Red Bullt és Verstappent, hiszen a pontversenyben vezető Mercedesnek és Lewis Hamiltonnak eddig minden a tervek szerint halad erőforrásfronton, azaz ha nem történik velük váratlan meghibásodás vagy baleset, jelen állás szerint nekik nem kell negyedik motort bevetniük.