Társoldalunk:

Legendás csapatnál folytatja pályafutását a magyar F1-es esportoló

2021.08.23. 13:46

A McLaren bejelentette, hogy az általuk működtetett esport csapatnál folytatja pályafutását Bereznay Dániel. A magyar pilóta a wokingiak színeiben vesz részt az F1 idei virtuális bajnokságában.

Azt már hónapok óta tudni lehetett, hogy Bereznay Dániel két év után távozik az Alfa Romeo esport csapatától, ám arra sokáig nem derült fény, hogy az egyik legismertebb magyar esportoló hol folytatja pályafutását. Egészen mostanáig, ugyanis a McLaren bejelentette, hogy milyen felállásban vágnak neki az idei F1 Esports Pro Series küzdelmeinek, vagyis a sportág virtuális bajnokságának, a három pilóta között pedig Bereznay az egyik. 

Bereznay Dániel a McLarenhez igazoltForrás: Origo

A 21 éves versenyző egészen pontosan a McLaren Shadow-hoz, vagyis a wokingiak által működtetett esport alakulathoz szerződött. A brit istállónak a 2018-as 4. hely volt az eddigi legjobb eredménye, az elmúlt két kiírást a 6. helyen zárták. Tavaly Daniel Moreno a 9., James Baldwin a 17. pozícióban végzett.

Azonban erre a szezonra egyikük sem maradt a McLarennél, mint ahogyan a tartalékversenyző sem. Bereznay csapattársai ugyanis szintén új igazolások lesznek: a magyar pilóta a tavaly még a Mercedes harmadik versenyzőjeként induló, a Forma-4-ben is lehetőséghez jutó iráni Bardia „Bari” Boroumanddal, valamint a bajnokságban újonc akadémistával, a brit Josh Idowuval fog egy csapatban versenyezni.

Leeston Bryant, a McLaren esportért felelős menedzsere Bereznayról annyit mondott, hogy Boroumanddal egyetemben rengeteg tapasztalattal rendelkezik, aminek segítségével az alakulat a legjobbak között harcolhat. A magyar pilóta valóban rutinosnak számít, hiszen már az első, még más formátumban megrendezett kiírásban is eljutott az elődöntőig, 2018 óta pedig rendre ott van az élmezőnyben.

Bereznay 2018-ban még a Mercedesnél versenyzett, aminek színeiben a 2. helyet szerezte meg csapattársa, Brendon Leigh mögött. A következő évben igazolt az Alfa Romeóhoz, ahol első szezonjában egy borzasztóan balszerencsés kezdés után végül a 3. pozícióban zárt. A tavalyi kiírás nem sikerült annyira jól, egyetlen futamot sem nyert, de még így is csak négyen előzték meg az összetettben.

Bereznay az egyik legtapasztaltabb pilóta az F1 Esports Pro Series mezőnyébenFotó: Csudai Sándor - Origo

Az idei F1 Esports Pro Series szokás szerint ősszel fog kezdődni, ám a versenynaptárról egyelőre nem érkezett tájékoztatás. Ha az elmúlt évek menetrendjén nem változtatnak, akkor összesen négy versenyhét várható, ezen alkalmakkor pedig rendre három-három időmérőt és futamot fognak rendezni.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK