Társoldalunk:
Hírlevél

Elmarad a Japán Nagydíj is, felborulhat az F1 menetrendje

2021.08.18. 09:03

Az olimpia lebonyolítása sem győzte meg Japánt arról, hogy meg lehet rendezni a szuzukai versenyhétvégét, így hazai búcsú nélkül távozik a Honda a Forma-1-ből.

Idén is elmarad a Japán Nagydíj a koronavírus miatt, erősítette meg az F1 jogtulajdonosa. A versenynaptárban 2021. október 10-re tervezték be a híres, szuzukai futamot, de azt a 2020-as szezon után végül idén sem rendezik meg.

Idén is veszélybe került a Japán Nagydíj megrendezéseForrás: Motorsport Images/Mark Sutton

„A promóterrel és a japán hatóságokkal folytatott egyeztetések után a japán kormány úgy döntött, törli az idei szezon során esedékes versenyt a világjárvány helyi körülményei miatt.” A Forma-1 jogtulajdonosa már egy felülvizsgált versenynaptáron dolgozik, és a következő hetek során bejelenti a végleges részleteket.”

„A Forma-1 idén és 2020-ban bizonyította, hogy képes megoldásokat találni a folyamatos bizonytalanságok közepette és izgatottak vagyunk azt látva, hogy milyen [magas] szintű az érdeklődés a Forma-1 eseményei iránt az idei évben és azon túl is” – áll a jogtulajdonos által kiadott közleményben.

Ez egyben azt is jelenti, hogy a mezőnyből az év végén távozó Hondának nem lesz hazai versenye, amelyen ráadásul Max Verstappen és a Red Bull révén győzelmi esélyük is lenne. A Forma-1-ben felmerült, hogy a Japán Nagydíj törlése esetén az USA Nagydíj után újabb versenyt rendeznek a Circuit of the Americas pályán.

Bizonytalanság az USA-ban is

Viszont, a Racer.com megtudta, hogy a Texas államban fekvő Travis megyében lévő, koronavírus miatti korlátozások következtében ez a terv is veszélybe került, így egyre valószínűtlenebb, hogy a Forma-1 képes lesz tartani az eredetileg meghatározott, rekordhosszú, 23 versenyes naptárát, viszont az eddigi csúcsot, a 21 nagydíjat még elérheti.

A napokban a Sao Paulói Nagydíj szervezői bejelentették, hogy ők nézők előtt kívánják megtartani az interlagosi versenyt, ráadásul sprintfutammal együtt, zajlik a jegyértékesítés is, viszont Brazília még mindig azon országok között szerepel, ahova Nagy-Britanniából (és főleg vissza) csak korlátozásokkal lehet utazni, ami a személyzet mozgása miatt lényegében kizáró ok.

Amennyiben Japánban és az amerikai kontinensen is problémákba ütközik a versenyek megrendezése, a Közel-Kelet dobhat mentőövet az F1-nek: felmerült, hogy visszatérnek Bahreinbe, feltételezhetően a tavaly sikeresen megtartott Szahíri Nagydíj nyomvonalára, a bahreini külső körre, a Szaúd-arábiai Nagydíj és az Abu-Dzabi Nagydíj egyelőre nincs veszélyben.

Texasba is 2019-ben jutott el utoljára az F1Forrás: Getty Images/2019 Getty Images/Mark Thompson

Van esély arra, hogy a térségben egy új pálya is csatlakozhasson, ez a MotoGP-versenyeiről híres Losail. A katari pálya egyszerre több szempontból is kedvező az F1 számára, egyrészt segíthet befoltozni egy lyukat a versenynaptárban, másrészt a tulajdonosi köre átfedésben van a VW csoport részvényeseivel, miközben a sportág szeretné megnyerni maga mellé a német autógyártót.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK