Leclerc elismeri, megilletődött a sikeres versenytársai ellen

Forma-1, Stájer Nagydíj, Lewis Hamilton, Mercedes, Ferrari, Charles Leclerc
Mercedes' British driver Lewis Hamilton (R) drives ahead of Ferrari's Monegasque driver Charles Leclerc during the first practice session at the Red Bull Ring race track in Spielberg, Austria, on June 25, 2021, ahead of the Formula One Styrian Grand Prix. (Photo by Joe Klamar / AFP)
Vágólapra másolva!
Charles Leclerc-nek eleinte nehezére esett már sikeres F1-es pilóták ellen versenyezni, de manapság már másként kezeli őket a pályán. Úgy érzi, a Ferrarinál érettebb ember és versenyző lett.

A Forma-1 fiatal versenyzőgenerációjának ígéretes tagja, Charles Leclerc elárulta, eleinte nehezére esett, hogy felvegye a kesztyűt a mezőny már sikeres tagjaival. Leclerc a 2018-as szezon során mutatkozott be az F1-ben az Alfa Romeo Saubernél, így viszonylag nyugodtan, a középmezőnyben kezdhette bontogatni a szárnyait, de utána rögtön a mélyvízbe dobták, és a Ferrari versenyzője lett.

Leclerc idén a középmezőny sűrűjében rendszeresen harcokba bonyolódik Forrás: AFP/Joe Klamar

„Az első nagydíjhétvégéim során meg voltam illetődve, hiszen hirtelen olyan versenyzők ellen küzdöttem, akiket korábban csak a tévében csodáltam, aztán azt mondtam magamnak, hogy ez így nem mehet tovább – elevenítette fel a Speed Weeknek. – Egy idő után megszoktam, hogy világbajnokok és nagydíjgyőztesek ellen versenyzem, és

Leclerc meglepetésre rögtön legyőzte a négyszeres világbajnok Sebastian Vettelt, akit tavaly el is küldtek a Ferraritól. Egyelőre lemaradásban van Carlos Sainz mögött, de ez elsősorban különböző balesetek és versenyszituációk miatt alakult így. Leclerc-t hosszútávú szerződés köti a Ferrarihoz, ahol már jól beilleszkedett.

„A Ferrarinál rögtön otthon éreztem magam, de majdnem egy évbe telt, mire ráéreztem egy nagy versenyistálló dinamikájára, például, hogy egy ilyen környezetben miként reagáljak a nehézségekre – mondta a Beyond the Grid podcastban. – Amikor manapság visszagondolok erre, egy év hosszú időnek tűnik, de akkoriban egyáltalán nem éreztem soknak.”

és egy idő után az ember úgy érzi, hogy ura a helyzetnek. Mióta csatlakoztam a Ferrarihoz, érettebb lettem emberként és versenyzőként is. Nehéz megmondani, hogy mennyivel lettem jobb versenyző, de precízebb lettem a részletekkel. Ebben a sportágban az ember mindig tanul valamit, amikor felveszi a sisakot.”

Leclerc a Ferrari reménysége Forrás: Scuderia Ferrari Press Office/Foto Colombo Images

Leclerc jelenleg az F1 többi tagjához hasonlóan nyári szabadságát tölti, a mezőny legközelebb a jövő hétvégén lép pályára a Belga Nagydíj alkalmával a híres, Spa-Francorchamps-ban lévő aszfaltcsíkon.