Társoldalunk:
Hírlevél

Räikkönen az olaszoknál romantikázik, a fiatalok bevették Mykonost

2021.08.14. 06:16

Az F1-es mezőnyből sokan rögtön nyaralni siettek, mások kivárták a gyárbezárások idejét, de mostanra már mindenki a megérdemelt pihenését tölti. A közösségi média alapján megnéztük, hol és mivel lazítanak a versenyzők.

Megerőltető első félszezon van az F1-es mezőny mögött, és a neheze várhatóan még csak most jön a sűrű folytatással. A kettő között a paddock tagjai kötelezően nyaralnak, hiszen ezen a héten és a következőn zárva tartanak a gyárak, a csapatok személyzete még az emailekhez sem férhet hozzá. A pilóták természetesen az elsők között utaztak el nyaralni, megnéztük, merre járnak.

Mercedes

Lewis Hamilton nem nagyon keresi a nyilvánosságot, de néhány Instagram sztorijával felbőszítette a brit bulvármédiát, a Daily Mail kifogásolja, hogy vegán életmódra állította át kutyáját, Roscoe-t, néhány kommentelőnek pedig az nem tetszett, hogy Hamilton ismét magángéppel repült. A hétszeres világbajnok a divatdiktátor Tommy Hilfigerrel találkozott.

Csapattársa, Valtteri Bottas először szülővárosába, Nastolába utazott barátnőjével, majd az USA-ba, Coloradóba ment biciklitúrázni. Lehetséges, hogy Hamiltontól kapta a tippet, mert a brit pilótának is van egy háza az államban.

Red Bull

A pontversenyben jelenleg 2. helyezett Max Verstappen is magángépre ült, kedvesével, Kelly Piquet-vel a PH-DTF lajstromszámú Dassault Falcon 900 repülő fedélzetén St. Maarten szigetére utazott. Ez elsősorban partnere Instagram-sztorijaiból derült ki, ahogy a holland pilótától megszokhattuk, ő nem kürtölte világgá, hogy a magánéletében éppen merre jár.

Sergio Pérez szintén nem adott életjelet magáról, legutóbb augusztus 3-án posztolt arról, hogy szurkol a mexikói sportolóknak a tokiói olimpián.  

Ferrari és Williams

A fiatalok lazítani és bulizni mentek, ráadásul együtt! Bár az F1-es pilóták nem mindig keresik egymás társaságát, Charles Leclerc és George Russell is találkozott Mykonos szigetén, miután a brit pilóta csapattársával, Nicholas Latifivel is együtt koktélozott Santorinin.

Carlos Sainz közben vízre szállt, egy motorcsónak kicsomagolásáról posztolt Instagram-videót azzal a kommenttel, hogy most zajlik a kedvenc időszaka az évben, és nem hagyta ki azt sem, hogy élcelődjön Leclerc egyik fotóján, amelyen barátnőjével látható, kissé túlzásba vitt napozás után.

McLaren

Daniel Ricciardo ismét az USA felé vette az irányt, utcai McLarenjével posztolt látványos, de kevésbé spontán képet, Lando Norris viszont lement a térképről, a közösségi médiás profiljain és a Twitchen sincs jelen a Magyar Nagydíj óta.

Alpine

A Magyar Nagydíj győztese, Esteban Ocon francia nyelvterületen, Monacóban lazított. Fernando Alonso szintén nem kürtölte világgá, hogy hova utazott, csak azt, hogy mivel, szinte természetesen ő is egy privát chartergéppel repült el nyaralni.

Alpha Tauri

Pierre Gasly nem vesztegette az időt, már augusztus 4-én Ibizáról posztolt az Instagramra, először ismerős autóversenyzőkkel, Stoffel Vandoorne-nal, Tom Blomqvisttal, Norman Natoval és Sean Gelaellel ment túrázni, majd közös Instagram-sztorit posztolt Neymarral és Kygo-val. Ez elég húzós program, úgyhogy nem probléma, hogy Cunoda Juki hollétéről nincs hír.

Aston Martin

Sebastian Vettel szokás szerint úgy eltűnt, hogy még a rajongói oldalai szerkesztői sem találtak róla semmit a Magyar Nagydíj óta (eltekintve a kizárása után elbukott felülvizsgálati kérelem elbukásától), Lance Strollt viszont lebuktatta barátnője, a modellkedéssel foglalkozó Sara Pagliaroli.

Alfa Romeo

A képzeletbeli nyári Instagram-különdíj ezúttal is Kimi Räikkönennek és feleségének, Minttunak jár, akik ötödik házassági évfordulójuk alkalmából visszatértek Olaszországba, az esküvőjük színhelyére.

Räikkönen szerzett egy Cristiano Ronaldo által dedikált Juventus-mezt korábbi főnöke, Maurizio Arrivabene közbenjárásával kisfiának, Robinnak, és találkoztak a Ferrari volt vezérigazgatójával, Louis Camillerivel, illetve a Scuderia egyik veteránjával, Gino Rosatóval is.   

Antonio Giovinazzi közben honfitársa, Valentino Rossi motoros visszavonulása kapcsán posztolt közös képeket a Doktorral, örült az olasz 4x100 méteres futó váltó olimpiai sikerének, és felavatta a rajongói klubja új központi épületét.

Haas

Mick Schumacher egyelőre semmit sem mutatott a vakációs hétköznapjairól, viszont posztolt egy képet édesapjáról, ezzel hívta fel a figyelmet arra, hogy szeptember 15-én megjelenik a Netflixen a hétszeres világbajnokról szóló dokumentumfilm. Csapattársa, Nyikita Mazepin posztolt magáról egy képet, de ez alapján nem derült ki, hogy hol van és konkrétan mit csinál.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK