Vágólapra másolva!
Michael Schumacher egykori mérnöke, Jock Clear elmondta, milyen volt a másik oldalon állni a botrányba fulladt 1997-es szezonzárón, majd megtapasztalni, hogyan dolgozik Schumacher valójában.

Számos történetet elmondtak már Michael Schumacher pályafutásáról, de az egyik legfurcsább Jock Clear esete lehet, aki 1997-ben a Williams-csapatnál Jacques Villeneuve versenymérnöke volt, tehát a német pilóta ellenfele volt, amikor Schumacher nekiment Villeneuve autójának, később, a Mercedesnél viszont a hétszeres világbajnok oldalán is dolgozott.

Clear a Forma-1 egyik hivatalos podcastjában, a Beyond the Gridben felidézte az ominózus jerezi futamot, amely előtt számítottak arra, hogy Schumacher kész lesz újra balesetbe keveredni, ahogy az 1994-es szezonzárón, Adelaide-ben is előfordult Damon Hill ellen. Akkor Schumacher világbajnokként távozott, 1997-ben viszont kiesett és utólag kizárták a világbajnoki értékelésből is.

– mondta Villeneuve hozzáállásáról Clear. – Számára kétségtelen volt, hogy Michael nem olyan etikus a versenyzésben [mint ő], és afelől sem, hogy ha ismét ilyen helyzet alakul ki, akkor Michael újra megcsinálja. Amikor az autójával beszúrt a 6-os kanyarban, tudta, hogy vagy megelőzi Michaelt vagy Michael neki fog menni.”

„Jacques tudta, hogy mit kockáztat. Az emberek azt mondják, hogy Michaelt úgyis kizárták volna, de ha megnyerte volna a világbajnokságot, akkor nem hiszem, hogy ez történt volna.”

Clear az 1999-es szezonra átigazolt Villeneuve-vel a BAR-hoz,

a kanadai pilóta után Szato Takumával, Rubens Barrichellóval és Nico Rosberggel is együtt dolgozott, miközben a csapat először a Honda, majd a Brawn GP, végül a Mercedes égisze alá került. A brit szakember nem találta meg a közös hangot Rosberggel, ez lehetőséget teremtett, hogy Schumacher munkatársa legyen.

„Nico és én híresen nem voltunk jóban és hasonló volt a helyzet Michael és az ő mérnöke [Andrew Shovlin] között, ők sem jöttek ki egymással. Ross [Brawn] átgondolta a dolgokat és megkérdezte, hogy bánnám-e, ha nem dolgoznék Nicóval a továbbiakban. Hiszen, Nico nem kedvelt engem és mehettem, hogy Michaellel dolgozzak. Úgyhogy, mondtam, hogy igen, abszolút. Hozzátettem, hogy megpróbáljuk elfelejteni ’97-et és nem hozzuk fel túl gyakran!”

– mondta. – Őt sem bosszantotta egyáltalán, mindannyian élveztük. Szerintem az emberek már akkor is látták, hogy a csapat gyarapodik általa. Michael talán már nem hozta azt, amit 2004-2005-ben, de a csapat fejlődött vele. Ezt az emberek is láthatták és azt is, hogy élvezte, hogy van hatása.”