Vágólapra másolva!
Fernando Alonso nem érzi úgy, hogy 40 évesen kiöregedne a Forma-1-ből, de a versenyzésből biztosan nem, szerinte a rutinja révén képes tartani a lépést a fiatalokkal.

Parádésan versenyzett a 40. születésnapját épp a Hungaroringen ünneplő Fernando Alonso a Magyar Nagydíjon, 10 körön keresztül leckéztette a hétszeres világbajnok Lewis Hamiltont, aki hiába volt nála sokkal gyorsabb, csak olyan sokára talált fogást Alonsón, hogy az végül a futamgyőzelmébe került.

Alonso remekül versenyzett a Magyar Nagydíjon Forrás: AFP/Ferenc Isza

Alonso elismerte, a vártnál korábban vette fel újra a Forma-1 ritmusát és a visszatérése óta még mindig nem érzi, hogy 100 százalékos teljesítményre képes, de szerinte egyáltalán nem öregedett ki a sportágből, sőt, a tapasztalata révén még mindig a fiatal, tehetséges versenyzők alternatívája lehet.

„Ha a 23 éves önmagam ellen versenyeznék most, fél kézzel is legyőzném őt. Nem ugyanaz a helyzet – utalt más sportágakra az Autosporton megjelent interjúban. – Nem arról van szó, hogy valaki minél fiatalabb, annál gyorsabb, a stopper nem így működik a motorsportokban.”

„Vannak emberek, akik új arcokat akarnak látni, új reménységeket, és meg akarnak szabadulni néhány bejáratott névtől, akiket minden hétvégén látnak, de én még nagyon sokáig [versenyezni] akarok. Az nagyszerű, ha ezt a Forma-1-ben lehet, ha nem, akkor más kihívásokat keresek a Forma-1-en kívül, hogy a valaha volt lehető legsokoldalúbb versenyző lehessek a motorsportokban.”

Alonso a 2018-as szezon végén elhagyta a Forma-1-et,

próbálkozott az Indianapolis 500-on, a Daytonai 24 órás versenyen és a Le Mans-i 24 órás versenyen is, utóbbi kettőt meg is nyerte, valamint elindult a Dakar-ralin is, ami szintén karakterformáló megmérettetés. Ezekkel a tapasztalatokkal felvértezve, a korábbiaknál sokkal kompromisszumkészebben tért vissza az F1-be az Alpine-csapat tagjaként.

Alonso nem érzi, hogy kiöregedne Forrás: Xpb / James Moy Photography Ltd

„Nem sokat egyezkedtem, elfogadtam bármit, amit a csapat hajlandó volt felajánlani – állította. – Nem is nagyon voltak tárgyalások, nem beszéltünk a fizetésről és semmi másról. Azért vagyok itt, hogy teljesítsek, segítsem a csapatot, nem azért, hogy elvárjak akármit is. A pályafutásomnak már nem abban a szakaszában tartok.”