Társoldalunk:
Hírlevél

Bottas: Idén néha nem tudom, sírjak-e vagy nevessek

2021.08.11. 10:18

Rendkívül balszerencsésnek tartja magát az idei szezon során Valtteri Bottas, de úgy véli, minden helyzetből lehet tanulni. Elárulta, mi a célja az év második felében.

A leggyengébb szezonját futja Valtteri Bottas, mióta 2017 elején a Mercedeshez szegődött, a nyári szünetben mindössze a 4. helyezett az egyéni pontversenyben, a világbajnoki címért küzdő Lewis Hamilton és Max Verstappen után a McLaren színeiben versenyző Lando Norris is megelőzi őt, ráadásul Hamiltonhoz képest 87 pontos hátrányban van.

Bottasnak idén főhet a feje a szereplése miattForrás: AFP/David W Cerny

Bottas idén még nem nyert futamot, önerőből jellemzően a 3. helyig tudott eljutni a versenyeken, de Monacóban például a 2. helyről egy ritka műszaki hiba miatt esett ki, Imolában az utódjelöltje, George Russell ütötte ki őt (igaz, a pontszerzésre is alig volt esélye), a Hungaroringen pedig ő okozott rajtbalesetet, ami miatt ő is feladta a futamot.
Bottas elismeri, „nem örömteli” a helyzete.

„Néha nem tudom, hogy sírjak-e vagy nevessek, mert szinte hihetetlen, hogy mennyi balszerencse ér, de úgy vagyok vele, hogy mit lehet tenni? Néha előfordulnak olyan dolgok, amiket az ember nem befolyásolhat, ezeken meg kell próbálni túllépni” – nyilatkozta a finn pilóta a Hypebeast.com című portálnak.

„Az fáj a legjobban, amikor én követek el hibát vagy rossz hétvégém van, mert nem teljesítek azon a szinten, ahol kellene. Ez kellemetlenebb és mindig próbálok tanulni minden helyzetből. Nem ez a legjobb szezon, vegyesek az eredmények és gyenge a tempó, de itt tartunk, és még mindig nagyon hosszú év áll előttünk.”

Bottas idei szezonját talán az imolai baleset szimbolizálja a leginkább, az egész hétvégén nem találták el az autó beállításait, ennek köszönhetően csak a pontszerző helyek vége felé haladt, amikor a száradó pályán Russell támadni kezdte őt, de egy nedves foltra hajtva megcsúszott és nagy sebességgel kiütötte ellenfelét. Nem Bottas volt a hibás, de sokan felrótták neki, hogy ott sem kellett volna lennie.

Feladta a Magyar Nagydíjat isForrás: AFP/Peter Kohalmi

„Nem volt mókás. Most már tudok rajta nevetni, mert szerencsére nem történt semmi baj. Amikor az ember utassá válik ilyen nagy tempónál egy olyan pályán, ahol nem igazán van bukótér, akkor csak várhatja a becsapódást. Nem tudni, hogy hol fog kikötni. Nem lehet irányítani az autót és befolyásolni, hogy minek menjünk neki vagy milyen irányba menjünk, úgyhogy ez nem kellemes.”

„Szerencsére az utolsó ütközés a fallal pont frontálisan történt, elég nagy volt a védősáv, úgyhogy elnyelt némi energiát. Rosszabb is lehetett volna, persze, így sem nagyszerű. Amikor az ember ilyen helyzetbe kerül, lényegében azt mondja, hogy ’hú, basszus’, és várja a becsapódást” – elevenítette fel.

Noha Bottasnak már csak matematikai esélye van az idei világbajnokság megnyerésére, kijelentette, hogy a Mercedesszel továbbra is a konstruktőri elsőségre hajtanak. „Én olyan magasra szeretnék jutni a versenyzők világbajnokságára, amilyen magasra csak tudok onnan, ahol most tartok. Úgy állok hozzá, hogy versenyről versenyre készülök és egyéni célokra összpontosítok.”

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK