Vágólapra másolva!
A Red Bull technikai főigazgatója szerint tartják a lépést a Mercedesszel a világbajnoki címért zajló küzdelemben, és kijelentette, nem a csapatát tartja felelősnek azért, mert az ellenfél előnybe került a nyári szünet előtt.

Megtépázta a Red Bull esélyeit az előző két F1-es nagydíj; Max Verstappen hiába vezetett 33 ponttal Lewis Hamilton előtt a silverstone-i sprintfutam után, a nyári szünetre már ismét a Mercedes és a brit pilóta mehetett listavezetőként. Ennek oka, hogy a Brit Nagydíjon Hamilton, a Magyar Nagydíjon pedig Valtteri Bottas miatt tört össze Verstappen autója, ráadásul Sergio Pérez sem szépített.

Verstappen befejezte ugyan a Magyar Nagydíjat, de csak a 10. helyen intették le Forrás: Hungaroring

Christian Horner, a Red Bull csapatfőnöke és Helmut Marko, a vállalat motorsport tanácsadója hevesen bírálja a Mercedest a silverstone-i ütközés óta, de a nyári szünet előtt a Red Bull Racing technikai főigazgatója, Adrian Newey is elmondta, mit gondol az istálló jelenlegi helyzetéről, részben a közelmúlt eseményeinek fényében is.

„Minden téren a lehető legmagasabb szinten kell teljesítenünk ahhoz, hogy felülkerekedjünk egy hétszeres világbajnok csapaton, és szerintem eddig ezt meg is tettük – nyilatkozta a csapat honlapján. – Az elmúlt pár verseny nagyon fájdalmas volt a számunkra, miután a francia-stájer-osztrák tripla során nagyon beletaláltunk a dolgok közepébe. Ez megmutatja, milyen gyorsan változhatnak a dolgok.”

„A helyzet jól festett, különösen az Osztrák Nagydíj után, szép nagy volt az előnyünk mindkét világbajnoki pontversenyben, aztán két versennyel később már kissé hátrányban vagyunk, ami még jobban fáj azért, mert nem a mi hibánkból alakult így. Ilyen a sportágunk természete és ennyire kiélezett. Leszegett fejjel kell igyekeznünk.”

Newey arra utal, hogy a Red Bull álláspontja szerint Verstappen nem hibázott, amikor Hamilton kiütötte őt a Brit Nagydíj első körében, és a Hungaroringen pedig egyértelmű volt, hogy nem a holland pilóta hibázott. A Red Bull megpróbálta elérni, hogy felülvizsgálják (és súlyosbítsák) Hamilton silverstone-i időbüntetését, és bár az FIA ezt elutasította, Newey szerint helyes volt próbálkozni.

Newey ritkán nyilatkozik, de akkor fontos az, amit mond Forrás: Getty Images/2021 Getty Images/Mark Thompson/Red Bull Content Pool

„Abszolút azt gondolom, hogy helyes volt. Lényegében, a felülvizsgálat joga arra alapul, hogy új bizonyíték lát napvilágot. Ez már egy elég régi szabály, azért merült fel, mert talán valaki készít egy videót a lelátóról, ami más nézőpontot ad, és azt el lehet fogadni új bizonyítékként.”

„A mi esetünkben kielemeztük a GPS adatait, és ez szerintem hasonló a tribünről felvett videó példájához. Lényegében mindkettő elérhető már az esemény pillanatában, de egyik sem áll a sportfelügyelők rendelkezésére. A GPS esetében specialisták elemzésére van szükség ahhoz, hogy olvasható legyen. Ebből a szempontból nagyon elkeserít, hogy a sportfelügyelők úgy döntöttek, hogy ez nem új bizonyíték. Ez sajnálatos, de ez az ő döntésük, és tiszteletben tartjuk.”