Társoldalunk:

A Mercedes belátta, jobb lett volna máshogy dönteni Hamiltonnal

2021.08.05. 18:29

A csapat technikai igazgatója, Mike Elliott reflektált a Magyar Nagydíj újraindításánál elkövetett taktikai hibára a gumikkal: noha egy zavaró tényező miatt semmiképp sem tartotta volna meg az 1. helyet Hamilton, most már belátják, így is jobb lett volna egyből száraz pályás abroncsokra váltani.

Közvetlenül a Magyar Nagydíj leintése után a Mercedesnél még nem érezték hibásnak a döntést Lewis Hamilton egy körrel túl későnek bizonyuló kerékcseréjével kapcsolatban, a döntéskor rendelkezésre álló ismeretek alapján. Az újraindításhoz mindenki az enyhén vizes pályára való, úgynevezett köztes vagy intermediate esőgumin indult el a felvezető körre, de az 1. helyen álló brit kivételével mindenki befordult a bokszutcába és száraz pályás abroncsokra váltott.

Emiatt a történelem legfurcsább rajtjánál Hamilton egyedül rugaszkodott el a rajtrácsról, ám azonnal látszott, kár volt 1 kört várniuk a bokszkiállással, a pilóta sereghajtónak esett vissza, annyit hoztak rajta a felszáradt aszfalton a többiek. A brit a 3. helyig jött fel később, és valószínűleg nyert volna a tévedés nélkül.

A csapatfőnök Toto Wolff figyelmeztetett, hogy a felvezető körön ezt nem lehetett előre látni. „Élen állóként mindig nehéz meghozni a döntést. [Előfordulhat, hogy] az ember egyedüliként áll ki és aztán utolsó lesz" – magyarázta a helyszínen.

Mike Elliott, az istálló technikai igazgatója a Mercedes szokásos verseny utáni elemző videójában már elismerte, hogy nem jól mérték fel a körülményeket. „Utólag egyértelmű, hogy rossz döntést hoztunk. Ugyanakkor észben kell tartani, hogy az ilyen döntések borzasztó nehezek."

A felvezető körnek mindenki azonos elképzeléssel vágott nekiForrás: Hungaroring

„Sokáig tipródtunk, milyen gumit rakjunk fel a legelső rajthoz, s mint kiderült, a köztes típus bizonyult helyesnek, mivel esni kezdett az eső a felvezető körön. Az újraindítás utáni rajt előtt is tipródtunk, de láthattuk, minden autóra az intermediate gumit rakták fel. A felvezető körön aztán sokan meggondolták magukat, nekünk is így kellett volna."

Nekünk azonban nehezebb volt a helyzet, mert az élen állva nem láttuk, mások mit lépnek.

„A hátrébb lévők látják ezt és ehhez igazodva változtathatnak, a megfigyelésüket a saját előnyükre fordíthatják."

Volt azonban egy tényező, ami ellen a csapat semmit sem tehetett, és ettől Hamilton semmiképp sem maradt volna az 1. helyen az újraindítás utáni első kör végére; még akkor sem, ha időben kihívják száraz pályás gumikért.

Óriási volt a forgalom a bokszutcában, amikor a mezőny ráébredt, hogy eljött az ideje a száraz pályás gumiknakForrás: Getty Images/2021 Getty Images/Mark Thompson

„A kerékcsere alatt jött volna mellettünk az összes autó, ezért nagyon nehéz lett volna kiengedni Lewist, ami időveszteséggel jár – mutatott rá Elliott. – A fő vetélytársunk [Max Verstappen] hátrébb szorult és nem hagyhattuk, hogy elkövessünk egy ostoba hibát és ütközzünk valakivel." Ami a felforgásban máshol be is következett, Kimi Räikkönen és Nyikita Mazepin ugyanúgy ütközött, mint a 2010-es Magyar Nagydíjon Robert Kubica és Adrian Sutil.

A technikai igazgató becslése szerint Hamiltont az 5-6. hely környékére tudták volna visszahozni a bolyban, egyúttal leszögezte a hibás döntés kapcsán: „Jobb lett volna kiállni a bokszba még úgy is, hogy meg kell várni a sor elhaladását."

Michael Masi versenyigazgató egyébként elárulta, amennyiben Hamilton nem lóg ki a sorból és teljesen üres marad a rajtrács az újraindításnál, hogyan nézett volna ki a rajtprocedúra. Bár a szürreális esetre nincs előre definiált forgatókönyv, a lámpákat működtető Christian Bryll elindította volna a folyamatot, amint az utolsó autó behajt a bokszutcába, majd az öt piros fény kialvását követően megnyitották volna a bokszutca kijáratát és szabadon el lehetett volna hagyni.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK