Társoldalunk:

Vezethetetlennek érezte Verstappen a Red Bullját

2021.08.01. 18:28

A Magyar Nagydíj rajtbalesete a Red Bull egyik versenyzőjét kiejtette, a másik autóján pedig akkora károkat okozott, hogy a javítások után is vezethetetlennek érezte azt Verstappen.

Újabb szörnyű hétvégét zárt a Red Bull Magyarországon, így két versennyel ezelőtt hiába vezette a tabellát 32 ponttal Max Verstappen, a nyári szünetre hátrányban megy. A csapat sorsát megpecsételte a vizes pályán kialakult rajtbalesetben, amit a megcsúszó Valtteri Bottas okozott (ezért 5 rajthelyes büntetést kapott a következő futamra).

A finn nekiment Lando Norris McLarenjének és belelökte azt Verstappen autójába, majd tehetetlenül nekicsapódott Pérezének is. Utóbbi kiesett, s bár Verstappent kocsiját úgy-ahogy befoltozták a megszakítás alatt, ő sem versenyezhetett teljes értékű felszereléssel a mezőny végére csúszva.

Kattintson a képre galériánk megtekintéséhez!Forrás: Getty Images/Getty Images / Red Bull Content Pool/Bryn Lennon

Innentől csak a kármentésben reménykedhetett, ami 1 pont formájában valósult meg. „Megint kilökött egy Mercedes. Az autó egyik oldala teljesen leszakadt, hiányoztak az oldalsó légterelők – nyilatkozta.

A padlólemez is megsérült, szinte lehetetlen volt így vezetni.

„Nagyon erős túl- és alulkormányzottság is jelentkezett a leszorítóerő hiánya miatt."

„Próbáltam a legjobbat nyújtani. Szereztem egy pontot, ez is valami, de nyilván többre vágytunk." Hozzátette, szerencsésnek érzi, hogy az ütközés után tovább vezethetett és 1 pontot felírhat. Amiből később 2 lett, mert a 2. helyen végző Sebastian Vettelt diszkvalifikálták, bár ezzel Hamilton még jobban járt, mert az ő pontjainak száma 3-mal nőtt.

A holland sokáig beragadt Daniel Ricciardo McLarenje mögé, aki vele együtt jött ki kerékcserére, és csak az utolsó körökben előzte meg, miután kapott még egy garnitúra gumit.

Kattintson a képre galériánk megtekintéséhez!Forrás: AFP/Peter Kohalmi

„Elszomorító volt a mai nap, de tudom, hogy megyünk tovább. A nyári szünet után a legjobb teljesítményre törekszem, remélem, az autóm is ütőképes lesz. Meglátjuk – mondta. Nagyon erős a Mercedes, de nem adjuk fel. Magunkra koncentrálunk, keményen fogunk dolgozni.

A kieső Pérez számára külön rossz hír, hogy a motorja a jelek szerint annyira megsérült, hogy nem használható tovább. „Egyértelmű, hogy hatalmas hibát követett el, és mindenkit kiütött, kár érte – mondta Bottasról. – Csapatként ez óriási érvágás számunkra, mert valószínűleg a motor is tönkrement."

"Elnézést kért, mert tudta, hőgy ő hibázott. Nem szándékosan tette, ilyen a versenyzés, de ez nem változtat a végeredményünkön. Sok kárt és pontveszteséget szenvedtünk el."

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK