Társoldalunk:

Drasztikus döntést hozott a Mercedes gyártója, az F1-et is érintheti

2021.07.25. 15:02

A Daimler nemrég bejelentette, hogy 2030-ra kizárólag elektromos Mercedesek lesznek a piacon. Mindez akár azt is jelentheti, hogy az F1-es csapat addigra kiszáll a sportágból.

Az utóbbi években a világ és az autóipar egyre inkább az elektromosság felé halad, és ez vélhetően a jövőben egyre csak erősödni fog. A nagy autógyártók közül a Mercedes ennek a folyamatnak az egyik élharcosa: nemrég dobták piacra az EQS-t, a márka első valódi elektromos meghajtású utcai autóját. Ami pedig a versenyzést illeti, a Mercedes tagja a Formula E mezőnyének.

Lewis Hamilton még tavaly vezette a Mercedes-Benz EQS-t beharangozó tanulmányautót, az EQS Visiont

Sőt, a Daimler a héten bejelentette, hogy 2030-ra kizárólag elektromos kocsikat fognak árulni, „ahol ezt a piaci körülmények lehetővé teszik”. Mindez több lépésben fog megvalósulni: 2022-től minden területen lesz villanymotorral rendelkező autó, 2025-re pedig minden modellnek lesz elektromos változata.

A GPblog.com cikke szerint a felső vezetésben téma a gyártó Forma-1-ben maradása, mivel többen úgy vélik, hogy ez nem férne bele abba a képbe, miszerint a Mercedes törekszik a fenntarthatóságra. Ugyanakkor, bár papíron meglenne rá a lehetőség, az istálló aligha száll ki, amíg a jelenlegi Concorde-egyezmény érvényben van, a szerződés pedig csak 2025 végén jár le.

A márka esetleges távozása többféleképpen is megvalósulhat, ugyanis az F1-es csapat részvényeinek csupán az egyharmada van a Daimler birtokában (ugyanennyivel rendelkezik Toto Wolff és az Ineos is). Ugyanakkor elképzelhető, hogy a közeljövőben ez is változni fog, és a kiszállás sincsen olyan messze.

Vannak pletykák, melyek szerint a gyári alakulat kilép, és csak motorokat akarnak szállítani a Forma-1-nek – nyilatkozta Ralf Schumacher a Bildnek. – Ennélfogva felteszem, hogy a McLaren partnercsapatként nagyobb szerepet fog játszani a későbbiekben, mint ahogyan az Aston Martin is, akikkel a csapatfőnök Toto Wolff befektetőként került kapcsolatba. Sok dolog változni fog a Mercedesnél, beleértve a tulajdonviszonyokat is. Izgalmas időszak elé néz a versenycsapat.”

Ralf Schumacher szerint fontos változások jönnek a Mercedes F1-es csapatánálForrás: Getty Images/EPA/Ronald Wittek

A két éven belüli kiszállás már csak azért sem tűnik reálisnak, mert a csapat 2023-ig hosszabbított szerződést Lewis Hamiltonnal. Ha azonban a Mercedes valamikor tényleg otthagyja a Forma-1-et, akkor a McLaren valóban praktikus választás lehet, még annak ellenére is, hogy jelenleg velük vannak a legkevésbé szoros kapcsolatban. A wokingiak egyrészt felfelé ívelő pályán vannak, másrészt a gyári Mercedes 2010-es visszatérése előtt lényegében gyári támogatást kaptak tőlük.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK