Társoldalunk:

Hamilton dühös volt Verstappenre, nem hagyja magát megfélemlíteni

2021.07.18. 19:45

Büntetése ellenére Lewis Hamilton kitartott amellett, hogy Max Verstappen agresszív manővere vezetett kettejük ütközéséhez a Brit Nagydíjon, és előrebocsátotta, hogy legközelebb sem fog megfutamodni.

Lewis Hamilton rekordot döntött azzal, hogy nyolcadik alkalommal nyerte meg a Brit Nagydíjat, de sikerét némileg beárnyékolja, hogy a verseny elején összeütközött idei bajnoki riválisával. Legalábbis sokak szerint, ő ugyanis nem érzi úgy, hogy a Max Verstappen hatalmas balesetéhez és kieséséhez vezető koccanás bármit is elvenne a győzelme értékéből, sőt, inkább haragudott a holland pilótára, amiért túl agresszív volt.

Az ütközés

Nagyon dühös voltam a Max elleni baleset után, mivel nem gondolom, hogy ennyire agresszívnak kellene lennie – jelentette ki a 32 pontos hátrányát 8 pontosra csökkentő Hamilton a Sky Sportsnak. – A hatos kanyar felé az egyenesben nekem jön a kerekeivel, ami persze klassz, hiszen a Forma-1 nagyjairól is vannak ilyen felvételek, ahogy az egyenesben összeérnek, és biztos kívülről jól néz ki, de én próbáltam neki helyet hagyni. A kilences kanyarban eléggé mellé értem, és egyikünk sem vette el a gázt, aminek ez lett a vége. Persze megkaptam a büntetést, de ez soha nem egy embernek a hibája, mindig kettőn múlik. De most már nem érzek semmit, [a dühömet] belevittem a vezetésembe, és büszke vagyok rá, hogy ez előtt a közönség előtt képes voltam erre."

Hamilton a Sky Sports riporterétől tudta meg, hogy Verstappent elővigyázatosságból kórházba szállították, majd kérdésre elmondta, hogy „abszolút nem" akarta, hogy így alakuljon a verseny, de kitartott amellett, hogy Verstappen túlságosan agresszíven viselkedett vele, és a baleset szerinte semmit sem von le a győzelme értékéből.

Hamilton szerint nem értéktelenebb a győzelem amiatt, mert összeütközött VerstappennelForrás: AFP/Lars Baron

„Őszintén szólva nem, nem vesz el. Ez a versenyzés. Természetesen szeretném, ha tudnánk versenyezni és helyet hagyni egymásnak, a pályán elég sok hely van. Hosszú ideig sikerült elkerülnöm, hogy összeütközzek valakivel, de ha valaki túl agresszív, akkor az ilyen dolgok meg fognak történni. Itt egyetlen olyan versenyző sincs, aki ne tudná, hogy milyen agresszív tud lenni – utalt Verstappenre. – Ennél többet nem nagyon tudok mondani, remélem, hogy nincs baja. Imádtam volna, ha az egész versenyen kerék a kerék elleni csatát vívunk, élvezem a versenyzést ellene, és várom a folytatást, de soha nem fogok megfutamodni senkivel szemben sem, és egyértelműen nem fogom hagyni, hogy megfélemlítsenek és ettől kevésbé agresszív legyek. Ezen a hétvégén szükségünk volt a pontokra, ő helyet hagyott, én pedig kihasználtam."

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK