Vágólapra másolva!
Charles Leclerc örül a Brit Nagydíjon mutatott remek tempónak és a 2. helynek, de bosszantja az utolsó körökben elbukott győzelem. Carlos Sainz a lassú kerékcsere ellenére megvédte a csapatot, Mattia Binotto, a Ferrari csapatfőnöke pedig beszélt a Leclerc motorjával kapcsolatban felmerülő probléma hátteréről.

Összességében jó napot zárt a Ferrari a Brit Nagydíjon, de Charles Leclerc és Carlos Sainz is elmondhatja magáról, hogy kis szerencsével eggyel előrébb is végezhetett volna, mint a 2., illetve a 6. hely. Ennek megfelelően egyik pilóta sem lehetett maradéktalanul elégedett, de mindketten méltatták a csapatot és az autót.

Forma-1, Brit Nagydíj, Sergio Pérez, Red Bull, parc fermé
Forma-1, Brit Nagydíj, Sergio Pérez, Red Bull, parc fermé
Forma-1, Brit Nagydíj, szurkolók, Lando Norris, George Russell
Forma-1, Brit Nagydíj, Pierre Gasly, Alpha Tauri, Charles Leclerc, Carlos Sainz, Ferrari, Fernando Alonso, Alpine
Forma-1, Brit Nagydíj, szurkolók, Red Arrows
Forma-1, Brit Nagydíj, rajtrács
Forma-1, Brit Nagydíj, rajtrács, Esteban Ocon, Alpine
Forma-1, Brit Nagydíj, rajt
Forma-1, Brit Nagydíj, rajt
Forma-1, Brit Nagydíj, rajt
Forma-1, Brit Nagydíj, Lewis Hamilton, Valtteri Bottas, Lando Norris, Mercedes, McLaren
Forma-1, Brit Nagydíj, Ricciardo, Sainz, McLaren, Ferrari
Forma-1, Brit Nagydíj, Pérez, Red Bull, Williams, Haas
Forma-1, Brit Nagydíj, Leclerc, Ferrari, Hamilton, Mercedes
Forma-1, Brit Nagydíj, Norris, McLaren, Bottas, Mercedes
Forma-1, Brit Nagydíj, Charles Leclerc, Ferrari
Forma-1, Brit Nagydíj, Cunoda Juki, Alpha Tauri
Forma-1, Brit Nagydíj, Alonso, Sainz, Alpine, Ferrari
Forma-1, Brit Nagydíj, Stroll, Aston Martin, Pérez, Red Bull
Forma-1, Brit Nagydíj, Lewis Hamilton, Mercedes, Charles Leclerc, Ferrari

A monacói versenyző Max Verstappen és Lewis Hamilton balesete után az élre állt, és egészen az 50. körig vezette a futamot. Sokáig úgy nézett ki, hogy előnye elég lehet a győzelemre, de az utolsó körökben a hétszeres világbajnok rákapcsolt, és elorozta a diadalt Leclerc elől. Éppen ezért utóbbinak vegyes érzései vannak.

– nyilatkozta a Sky Sportsnak. – Félig nagyon csalódott, félig nagyon boldog vagyok, és még nem tudom, melyik irányba mozduljak el. A tempó nyilván elégedettséggel tölt el, valamint az is, amit ma mutattunk. Nem gondoltuk, hogy olyan autóval rendelkezünk, amely ott tud harcolni, ahol ma küzdöttünk, nem beszélve az első etap során felmerülő problémákról, ami végigkísért a versenyen. Kicsit kevésbé vagyunk versenyképesek, mint a Mercedes, és amikor értesültem Lewis tempójáról, tudtam, hogy csak idő kérdése, hogy ismét utolérjen. Ugyanakkor még így is reménykedtem, hogy magam mögött tudom tartani, de a sebességkülönbség egyszerűen túl nagy volt.”

A hétvége előtt egyik pilóta sem számított erős hétvégére, főleg annak tudatában, hogy a Francia Nagydíjon mindketten szenvedtek a nagymértékű gumikopással, Silverstone pedig szintén fogyasztja az abroncsokat. Ehhez képest kis híján nyertek, de Leclerc szerint ettől nem szállhatnak el.

„Igen, ez hihetetlen, másfelől viszont nem ragadtathatjuk el magunkat – szögezte le. – Úgy gondolom, hogy a csapat még mindig nem tudja pontosan, mi történt a Paul Ricardon. Jelenleg elsősorban erre koncentrálunk, és annak ellenére, hogy ma jó napunk volt, nem feledkeztünk el az ottani eseményekről. Még mindig vizsgáljuk és próbáljuk száz százalékig megérteni a probléma [okát]. Ha pedig ez megtörténik, akkor sokkal erősebb csapattá válunk. Meg kell ismételnünk ezt a teljesítményt, mert amikor a legjobbunkat nyújtjuk, nagy dolgokért harcolhatunk.

Csapattársához hasonlóan Sainz is csak dicsérni tudta az autót, valamint Leclerc eredményét sem felejtette el megemlíteni. „A csapat számára ez egy nagyon pozitív hétvége volt – jelentette ki. – Először is gratulálok Charles-nak a tökéletes hétvégéhez és a második helyhez. Megmutatta, hogy tiszta pályán az autó ha nem is győzelemre képes, hiszen a Mercedes gyorsabb volt, de nagyon közel van hozzá. Rengeteget fejlődtünk, a háttérben zajlanak a kísérletezések a beállításokkal, és próbáljuk átlépni a határainkat.”

Sainz könnyedén Ricciardo előtt végezhetett volna, ha jól sikerül a kerékcsere Forrás: AFP/Adrian Dennis

A spanyol pilóta a 10. pozícióból kezdte meg a futamot, de a bokszkiállások után akár az 5. helyre is visszajöhetett volna, ha nem rontják el nagyon a kerékcseréjét. Később aztán közel került Daniel Ricciardóhoz, de végül maradt a 6. helyen.

„Nyilván lehetett volna jobb, látva az autó tempóját és azt, hogy mennyire erősek voltunk, valószínűleg a negyedik vagy az ötödik helyen zártunk volna. Sajnos azonban jött ez a lassú kerékcsere, aminek következtében pozíciót vesztettünk Daniellel szemben. A kiállások egész évben remekül sikerültek, ez az első, ami középszerűnek mondható. Összességében azt mondanám, hogy a tempó remek volt, az autót pedig jó volt vezetni, az egyensúly most volt az egyik legjobb idén. Figyelembe véve, hogy hatvan körrel ezelőtt utolsók voltunk, a hatodik hely nem annyira rossz” – utalt a szombati sprintfutamra és a George Russell-lel történő koccanásra.

Sainznak felvetették, hogy a meleg esetleg nem tesz jót a kerékanyának, és ezért volt több rossz bokszkiállás a futamon. A 26 éves versenyző erre nem tudott érdemben reagálni, de hangsúlyozta, törvényszerű, hogy egy évben egyszer valami félremegy.

Mattia Binotto szintén elégedetten beszélt az autó teljesítményéről, főleg a Paul Ricardon történtek fényében.

„Nemcsak az eredmény, hanem az autó tempója miatt is örülhetünk – mondta a Ferrari csapatfőnöke. – Úgy jöttünk ide, hogy nehéz dolgunk lesz, mert Franciaországban nagyon szenvedtünk a gumikopás miatt, amit a gyárban próbáltunk orvosolni szimulációkkal. Tudtuk, hogy ez is olyan pálya, ahol lehetnek hasonló gondjaink, mivel a gyors kanyarokban az abroncsok nagy terhelést kapnak. Azonban három futam elteltével szerintem jó a versenytempónk, ami a szezon kezdetén az egyik gyengeségünk volt.”

Ami Leclerc és Hamilton csatáját illeti, a svájci szakember úgy véli, a hétszeres világbajnok igyekezett spórolni a gumikkal, ami a végén kifizetődött neki. „Charles tiszta pályán volt, így a saját tempóját autózhatta és menedzselhette az abroncsokat – folytatta. – Úgy vélem, Lewis a gyors kanyarokban nagyon óvta a gumikat, valószínűleg a hólyagosodás veszélye miatt is.

Az 50. körben történő előzés kísértetiesen hasonlított a rajt után történtekre, amikor a Copse-ban Hamilton ugyanúgy a belső íven támadta meg ellenfelét, ám Leclerc-rel nem ért össze, a monacói pilóta magától sodródott le a pályáról. Binotto szerint nem arról volt szó, hogy versenyzője túlságosan óvatos volt, úgy véli, a versenynek azon a pontján az autók közötti tempókülönbség döntött.

Binotto szerint Leclerc-nek nem volt esélye védekezni Hamilton ellen Forrás: AFP/Adrian Dennis

Ugyanakkor a futam első felében még az sem tűnt garantáltnak, hogy Leclerc eljut a célig, ugyanis a rádión többször is motorkihagyásokra panaszkodott. Ám gondokat végül sikerült orvosolni, később pedig semmi nem utalt arra, hogy mindez hátráltatná.

– utalt a probléma eredetére. – A kormányon próbáltuk megoldani a motorkihagyásokat, ami sikerült is, így az erőforrás nem sérült és a teljesítménye sem csökkent a verseny végéig.”