Társoldalunk:

A fiatal Räikkönenre emlékezteti Russell a Williams főnökét

2021.07.11. 17:30

Méltatta a Williams színeiben versenyző George Russellt csapatfőnöke, Jost Capito, aki a hasonlóságok mellett különbségeket is lát, de ezt is a brit pilóta javára írja.

Nemrég a fiatal Kimi Räikkönenhez hasonlította George Russellt a Williams csapatfőnöke, Jost Capito, aki a Sauber igazgatótanácsának tagja volt, amikor 2001-re leigazolták a finn tehetséget. „George-ban sok olyat látok, ami Kimiben is megvolt. Zseniálisan vezet” – nyilatkozta a Beyond the Grid podcastban, ahol elárulta, rögtön tudta, hogy a finn pilótát meg kell tartani.

Russell jó megítélésnek örvendForrás: Getty Images/2021 Getty Images/Peter Fox

Capito a méltatás mellett különbségeket is kiemelt, Ausztriában egy sajtóbeszélgetésen rámutatott, hogy Russell már a harmadik szezonját teljesíti a Williamsnél, de szerinte a fiatal tehetség „így is lenyűgöző” teljesítményt nyújt, főleg annak tekintetében, hogy nagy nyomás nehezedik rá, mert idén dől el, hogy jövőre versenyezhet-e a Mercedesnél.

„Noha nagyok az elvárások vele szemben, különösen a tavalyi év után, szerintem teljesen megfelel ezeknek, és nagyon meggyőző, hogy milyen nyugodtan vezet, és mennyire nem befolyásolja az összes dolog, ami a szerződésével meg azzal kapcsolatos, hogy hol versenyez jövőre” – összegzett Capito.

Russell kapcsán egyre több pletyka szól arról, hogy a 2020-as Szahíri Nagydíj után jövőre már főállású versenyzőként szerepelhet a Mercedesnél, Lewis Hamilton oldalán. A volt BBC-s Jake Humphrey után David Croft, a Sky Sports kommentátora is arról beszélt a Virgin Radio műsorában, hogy forrásai szerint Russell jövőre a Mercedes pilótája lesz.

Russell a szombati időmérők hőse, de a Williamsszel még nem tudott pontot szerezniForrás: Williams Racing

„Teljesen összeszedett, nagyon jól együttműködik a csapattal. Nagyon meggyőző az is, ahogy a munkatársaival dolgozik, és motiválja a csapatot. Minden kedden tartunk egy tájékoztatót az egész csapatnak, mindenki összegyűlik és George is szán időt arra, hogy beszéljen a csapattal és együtt legyen velük. Elmegy a gyárba, a konditerembe, nagyon közeli a kapcsolat, ez az egyik erőssége. Mindenki nagyon szereti őt, és ezért nagyon keményen dolgoznak érte.”

Több jelölt is felmerült a helyére

Miközben Russell csapatváltásáról pletykálnak, az utódjelöltek is sorakoznak a Williamsnél. A technikai igazgató, FX Demaison állítólag tapasztalt, futamgyőztes pilótát szeretne, a személyleírás ráillik Valtteri Bottasra, de felmerült két, jelenleg a mezőnyön kívüli versenyző is, aki akár Nicholas Latifi csapattársa is lehetne.

„Úgy tudom, Bottas alatt számos versenyző szerepel még a szűkített listán, köztük a Williams egykori pilótája, Nico Hülkenberg, valamint a Red Bull, a Toro Rosso/Alpha Tauri korábbi versenyzője, Danyiil Kvjat is” – írta Lawrence Barretto, az F1.com szerzője. – Pierre Gasly is érdekes lehet a számukra, ha a Red Bull nem viszi őt vissza a gyári csapathoz és nem tartja meg az Alpha Taurinál.”

„A Williams akadémia tagját, Dan Ticktumot is megfontolták, de úgy tudni, ő kiesett a körből. Csou Kuan-jü, az F2-es bajnokság listavezetője szintén egy lehetőség, de úgy hírlik, ennek kicsi az esélye, mert jelenleg az Alpine-hoz kötődik.”  

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK